DR. KISS GÁBOR (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindvégig tartózkodtunk attól, hogy ebben a kérdésben bármilyen lelki, érzületi érzékenységet sértsünk. A képviselő úr emlékszik arra, hogy a Szocialista Párt ebben a kérdésben kompromisszumra is hajlandónak mutatkozott, egészen a Sasvári-indítványok megszületéséig.

Csak a rend kedvéért szeretném ismételten leszögezni, mint ahogy azt az általános vitában is megtettem, hogy az előterjesztőnek jeleztük, hogy egy olyan, a költségvetéshez készített módosító indítvány, amely azon elveken alapszik, amelyet Szászfalvi képviselő úr mint a jelenlegi kormánytöbbség által sem tolerált elvet vette figyelembe - azaz a százéves honosságot és a tízezres létszámot -, számunkra elfogadhatatlan lesz, és nagyon nagy mértékben meg fogja nehezíteni a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló törvény elfogadását.

Az a véleményem tehát, hogy ebben a kérdéskörben igyekeztünk korrektül eljárni. Én nem gondolom, hogy ezért bennünket szemrehányás illetne.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu