POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Képviselőtársaim! Valóban egy olyan törvény második körös általános vitáját folytatjuk ma, amely törvény elfogadása az európai jogharmonizációs folyamat tekintetében teljes mértékben indokolt. Az, hogy véleményt mondunk, és néha merőben eltérő véleményt, mint ami a szabályozás alapvető célja, annak köszönhető, hogy egy olyan törvényről van szó, amely akár szerkesztésében, akár célmeghatározásaiban azonban teljességgel hibás.
Az alapkoncepció az, amit megpróbálunk változtatni, hogy itt alapvetően nem azok a fegyverek jelentenek veszélyt a magyar társadalomra, amelyek az emberek tulajdonában jogszerűen vannak. Mintegy 50-55 ezer személyi önvédelmi fegyverről van szó, amelynek durván fele golyós, kézi maroklőfegyver, míg a másik része gáz- és riasztófegyver. A másik megközelítésünk - és ez talán kérdésként is feltehető államtitkár úr felé -, hogy információim szerint mintegy 600 az összes, alanyi jogon kapott maroklőfegyverek száma, tehát nagyon kevés. Ezek vannak országgyűlési képviselőknél alanyi jogon, polgármestereknél alanyi jogon, illetve a kormányzati hivatalok vezető tisztségviselőinél. Ugyanakkor tudok egy másik számot is mondani; de még az előbbinél maradok, és Tóth képviselőtársam hozzászólására reagálok, akinek van több példája arra, hogy kik követtek el önvédelmi fegyverükkel bűncselekményt. De ezeknek a bűncselekményeknek az alapvető kriminalitása nem magas mértékű. Tehát azon ne veszekedjünk, hogy egy vagy tíz, vagy tizenöt eset történt az elmúlt tíz év folyamán.
Azonban vannak olyan folyamatok, mint például egy jelenleg folyó büntetőperben is. Egy Baranya megyei fegyvermester a rendőrség által megtalált, határon átvett és begyűjtött fegyverek közül 85-öt saját számlájára értékesített, és ezekkel a fegyverekkel közel húsz esetben életellenes bűncselekményt követtek el. Tehát ne mindig ott keressük a baj forrását, csak mert látszólag nagyon szép, nagyon hangzatos, hogy szüntessük meg az alanyi jogosultságot. Egyébként a Szocialista Pártnak az a véleménye, és ilyen értelemben támogatja is a törvényt, hogy az alanyi jogosultság megvonása a jelenlegi tartási engedélyeknek a megszűnése után generális szabályként megszűnjön, ez elfogadható és támogatható.
Néhány általános észrevételt szeretnék tenni. Az önvédelmi céllal kapcsolatban, azt gondolom, e törvénytervezet olyan mértékben szűkíti le az engedélyesek körét, ami indokolatlan. Nemcsak a büntetőeljárással, a bűnüldözéssel foglalkozók is kerülhetnek olyan veszélyhelyzetbe, melynek során lőfegyverrel történő önvédelmükről gondoskodni kell, illetve önmaguk is akarnak gondoskodni; például atomerőművek, pénzintézetek, robbanóanyag-előállítással, pirotechnikai anyagok előállításával foglalkozó cégek és azok vezetői.
Gondot jelent és hibás a szolgálati célú lőfegyverekkel rendelkezők fegyvereinek önvédelmi célra történő általános kiterjesztése. Ez rengeteg problémát jelent, kétszeres ellenőrzést, kétszeres nyilvántartást. Magán a rendőrségen belül fog rengeteg problémát jelenteni. Egyik esetben rendőrként kell az illető rendőrnek használnia a fegyverét, míg a másik esetben magánszemélyként csak jogos védelem és végszükség esetén használhatja.
(11.10)
A vagyonvédelmi célú fegyverek kérdését tekintve általánosságban szeretném azt jelezni, hogy hibásnak tartjuk a koncepciót, mert a törvénytervezet eredeti célja sérül - mégpedig a közrend és közbiztonság védelme - ha a jogszabályok a tervezet szerint kerülnek bevezetésre. Mit jelent az értékszállítás? Pénzt, értékpapírt, milliós értékű technikai eszközt vagy talán milliós értékű állatszállítmányt? Látható, hogy teljesen hibás, kezelhetetlen ez a koncepció mert jogi személyek esetében, a vezető tisztségviselőkkel szemben támaszt úgynevezett feddhetetlenségi követelményeket. A gazdasági törvény szerinti fogalmak alapján is igen változó a vezető tisztségviselő személye, illetőleg a vezető tisztségviselők köre kiterjed nemcsak az igazgatótanácsra, hanem még a felügyelőbizottságra is - ilyen értelemben is gondunk van a törvény tervezetével.
A sportcélú fegyverek tekintetében diszkriminatívnak tartjuk, mert csak a Magyar Sportlövő Szövetség igazolását ismeri el. Van szövetsége ezen kívül a szituációs lövészetnek és az elöltöltős fegyverekkel versenyzőknek is.
A továbbiakban: a minősítési követelmények le- és felszállításával manipulálható az engedélyesek köre. Nincs rendelkezés arra, hogy egyszeri megfelelés kell vagy évenkénti, de arra sincs rendelkezés, hogy milyen versenyeket lehet elérni, hogy a képesítéshez ez hozzájárulhasson.
A továbbiakban: e területen nem rendezi a törvény a különböző lőfegyverekkel azonos veszélyességű vadászíjakkal, számszeríjakkal kapcsolatos szabályokat. Ezek úgynevezett hang nélkül ölő fegyverek, és ezek legalább olyan veszélyesek, mint a személyi és maroklőfegyverek. (Dr. Kis Zoltán: Így van, sőt!)
Hiányzik a törvényből az a rendelkezés, amely szerint a fegyverekhez kapcsolódó hatósági ügyekben az 1981. évi I. törvény, az államigazgatási eljárás szabályai szerint kell eljárni. Ez nagyon fontos, mert így nyílik csak meg a bírósági felülvizsgálat lehetősége.
Hibás a koncepció a gáz-, riasztófegyverek engedélykötelezettségének feloldása tekintetében is. E törvény eredeti célja sérül, amint már említettem: közrend, közbiztonság. Ezt érzi a jogalkotó is, mert vásárlás esetén a boltosnak igazolnom kell magam, adataimat feljegyzi a rendőrség, és jelenteni is köteles a fegyver eladója, a rendőrség nyilvántartja a személyi adataimat, a fegyverem adatait, melyeket én is köteles vagyok bejelenteni. Ezen kívül teljes ellenőrzési kör is hárul rám, hiszen lakásomba is jogosult ellenőrzés céljából belépni.
Tovább folytatva a sort - már inkább konkrétumok felé elmozdulva - néhány gondolatot mondanék. A fegyveres vagyonvédelem kérdése körül nagy vitánk van, az előttem lévő hozzászólók részéről, de az előző háromhetes időszakban is sok vita hangzott el az objektumvédelemmel kapcsolatban; annak pro és kontra érveiről. Egy bank esetében ezeket el is tudom fogadni, és támogatni tudom, mert a fegyver kockázati tényező, és idáig számtalan példa volt arra, hogy ezeket, amelyekkel az őrök rendelkeztek, elvették tőlük, és helyben később is felhasználták. Azonban a biztonsági szabályokat a bankokban a jövőben is meg kell tartani, és nem mindegy, hogy erre adunk-e lehetőséget, adunk-e felkészülési időt. Át kellene ezt is gondolnia a törvényalkotónak, hogy e tekintetben a bankoknak milyen biztonsági szabályokat kell alkalmazniuk. Urambocsá, azt is elképzelhetőnek tartjuk, hogy a bankokat törvényileg kötelezzük arra, hogy fegyveres biztonsági őrséggel védjék az ő értékeiket is.
A továbbiakban: gondot látunk a koncepcióban a vagyonvédőkkel kapcsolatban a szigorítások tekintetében. Minden olyan szigorítást, amely a fegyver tartására, elhelyezésére és használatára irányul, támogatunk és elfogadunk, azonban úgy látjuk, hogy ez több helyen a szakmát is veszélyezteti. Ezek a riasztással összefüggő kérdések, a kivonuló riasztásra bár tudom, hogy ezzel kapcsolatban a sajtó alapján is vannak egyezkedések, és remélem, elmozdulás történik e tekintetben, hogy a kivonuló egységek használhassanak már eleve éles lőfegyvert.
Szeretnénk meggondoltatni önökkel azt is, hogy olyan esetben, amikor nagy értékű vagyontárgy őrzéséről van szó - különböző nagy áruházak, de állami átvállalt feladatnál is különböző fegyverraktárak őrzéséről -, abszurdnak tartjuk azt a helyzetet, hogy az egyik oldalról fegyveressel áll szemben általában a védő, de neki csak személyi védelemre használható kutyája, gázspray-je, esetleg gumibotja van.
A fegyveres biztonsági őrség tekintetében szeretném azt elmondani, hogy ez az 54. § a törvény igazi lelke, igazi része. A többi, hogy szűnjön meg különböző esetekben a fegyver viselésének általános lehetősége képviselőknél és egyéb személyeknél, polgármestereknél, elfedi ezt a dolgot. Ugyanis úgy látjuk, hogy ezzel a fegyveres biztonsági őrséget a jövőben kiválthatják egyrészt olyan szervezetekkel, ahol nemcsak a saját csapatuk alkotja a több mint 50 százalékát a fegyveres biztonsági őrségnek, másrészt teljesen magáncégekkel is. Itt azt a garanciát nem látjuk, hogy esetleg egy-egy, bizonyos védelemben részesülő körnek - például vízműnek - egy-egy cég általi lenyúlásáról lehet szó. Bennem elég komolyan vetődtek fel - nem tagadom - azok a dolgok, amikor a Defend Kft. a Magyar Fejlesztési Bank által mintegy 60 százalékos tőkeemelésben részesült. Ez egyéb gondolkodást is megindított bennem, de nem hiszem, hogy ennek a mai általános vitának lenne ez a tárgya.
További gondom a törvénytervezettel a külföldiek esetében van. Alapvetően nem vizsgálja, hogy milyen alapon hozza be a fegyverét, nem ad garanciákat arra, hogy milyen módon viselheti a külföldi személy és esetleg az általa védett személy azt a fegyvert, amelyet egyébként jogosan visel.
Lazulásnak érezzük - mint már jeleztem az általános vita szakaszában - azt a dolgot, ami a sportlövőfegyverekkel kapcsolatban van. Úgy ítéljük meg, hogy e törvénytervezet zöld utat biztosít a saját tulajdonú sportlőfegyver-tartás számára, és ez a vélemény nem egy sportlövőtől, hanem azokból a körökből, amelyek a fegyverek belső ellenőrzésével foglalkoznak.
Összefoglalva azt szeretném jelezni, hogy a törvény alapvető céljai és megfogalmazásai nem precízek, ezért jelenleg már több mint harminc módosító indítványt készítettünk el, amely talán használhatóvá tudja tenni ezt a törvénytervezetet. A problémánk vele az, hogy az illegális fegyverek birtoklása ellen az égvilágon semmit nem próbál tenni, hiszen igazából ezek azok, amelyek a társadalomra veszélyesek. Gondot látok abban, hogy ez szinte lefegyverzi a legális fegyvertartókat, és teret nyit arra, hogy még több lehetősége legyen a fegyverrel bűncselekményt elkövetőknek. Olvastam, hogy Angliában - miután ott a legszigorúbb a szabályozás - a hasonló tartalmú törvény bevezetése után 38 százalékkal növekedett a fegyverrel elkövetett bűncselekmények száma. Nagyon fontosnak tartanánk azt, hogy még erősebb legyen a bírói gyakorlat a fegyvertartások szabálytalanságaival szemben, még súlyosabb legyen a bírói gyakorlat a fegyverrel bűncselekményeket elkövetővel szemben annak érdekében, hogy valóságos mértékben csökkenjen a fegyverrel elkövetett bűncselekmények száma.
Befejezésül azt szeretném jelezni, hogy bízom benne, a jövő hét után a bizottsági szakaszban, amikor a módosító indítványokat tárgyaljuk, sikerül közösen elérnünk azt, hogy a törvény ne egy olyan törvény legyen, amire azt mondjuk, hogy ez a fegyvermentes társadalom, a civil szervezetek és a fegyverrel rendelkezők és fegyvereladók lobbitörvénye, hanem egy olyan törvény, amely a magyar társadalom nagy többsége számára elfogadható, és valójában csökkenti a fegyverrel elkövetett bűncselekmények és balesetek számát.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
(11.20)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés