DR. KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Orosházi képviselőtársam! Természetes, hogy ez a paraszti kultúra, ez a sajátos élelmiszer-kultúra megvan. Senki az ellen egy szót nem szól, hogy ön levágja a csirkét otthon vagy levágják a disznót és megeszik. Én is szoktam disznóvágásba járni, nagyon jókat szoktam kajálni ott. De ha az ilyen házivágást piacra visszük... - ezt kérem én! Persze, vághasson, de annak legyenek meg a feltételei jogszabályban, hogy az bizony állatorvosi bevizsgálásra kerüljön, és az a helyiség, ahol ezt előállítják, feleljen meg azoknak a normatív előírásoknak, amelyeket az élelmiszertörvény egyébként az élelmiszer-feldolgozókra előír. Mert sokszor úgy vágnak disznót, ismerik önök is, hogy na, a másik utcában disznóvágás lesz, kockás papírral jönnek, elő lehet jegyezni. Nem viccelek! Megmondom őszintén, én is szoktam venni olyanoktól, akiket ismerek, mert tudom, hogy milyen körülmények között vágják.

De nekünk jogszabályilag kell ezt lerendezni, hogy legyen meg a kontroll, mert ha egyszer egy ilyenből - nem volt az ön gyakorlatában ilyen, meg szerintem hosszú ideig nem is lesz, mert ezek nyilvánvalóan más körülmények között dolgoznak, mint egyes, idézőjelben: "nagyüzemek", ahol láttunk már parizert készíteni, és többet nem kívántunk belőle enni -, kérem szépen, ha egyszer egy probléma bejön, akkor egy ilyen probléma miatt, mert ez nincs leszabályozva kellően, mert nem tudjuk kivédeni magunkat, termelők százezreit tehetjük tönkre. Én ezért kérem a szabályozást, és még egyszer mondom, nem azokra, akik saját maguk vágnak, megeszik, elfogyasztják ott, hanem aki piacra akar termelni, ott megfelelően működjön az állat-egészségügyi, a humán-egészségügyi szolgálat, és ehhez képest legyen meg az a regisztráció, ami elkerülhetetlen. Így tudjuk magunkat védeni. Magunkat akarom védeni, azt a kisembert is, aki ezt csinálja, meg a fogyasztót is, aki ebből eszik, meg az Európába irányuló exportunkat is.

Köszönöm szépen, elnök úr.

Forrás: parlament.hu