DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! A szövetkezeti külső üzletrészekről szóló módosító törvény néhány hónappal az eredeti törvény elfogadása után azt jelenti, hogy az a törvénycsomag, amit a kormány 2000 nyarán előterjesztett, és az Országgyűlés négy hónapos tárgyalás után 2000 decemberében elfogadott, most pedig máris módosításra kerül, az az eredeti törvénycsomag nem volt kellőképpen átgondolva. Sőt, ehhez hozzáteszem, hogy ez a törvénycsomag, ez a beterjesztett módosítási változat sincsen kellőképpen átgondolva.

Néhány hónappal ezelőtt, amikor a szövetkezeti külső üzletrész problémáját a parlament majd fél éven keresztül tárgyalta, a MIÉP-frakciónak az volt az álláspontja, hogy a vidéki népesség megsegítését úgy kell végrehajtani, hogy egyformán, egyenlő mértékben támogassuk a szövetkezetben aktív állományban dolgozó parasztembert és az egyéni gazdát. Tehát egységes, átgondolt, átfogó agrár- és vidékpolitikára van szükség. Meggyőződésünk volt és most is az, hogy ne a szövetkezeti tehénistállót osszuk fel, hanem a szövetkezeti tehénistálló hasznát. Tehát a mezőgazdaságot mint alapanyag-termelő bázist kellett volna jövedelmezővé tenni.

A rendszerváltozás óta eltelt tizenegy év. Ez a helyzet, a szövetkezeti külső üzletrészek kialakulása, törvényi megteremtése a kilencvenes évek elejére datálódik, amikor kisgazda irányításra, kisgazda ihletésre az első független magyar kormány ezt a szerencsétlen törvényt meghozta. Ám mind a külső, mind a belső szövetkezeti üzletrészek az elmúlt tíz évben elértéktelenedtek. Nemcsak az üzletrészek értéktelenedtek el azonban, hanem a magyar mezőgazdaság teljesítményei is leamortizálódtak, szinte megsemmisült a magyar mezőgazdaság. Ha statisztikai számokkal kell ezt bizonyítanom, akkor azt mondom, hogy a 2000-rel záruló évtizedben az összes mezőgazdasági termelés 27,7 százalékkal csökkent. Ezen belül az állattenyésztés 2000-re az 1990. évi bázishoz képest 23,5 százalékkal lett kevesebb. 1992-ről '99-re a mezőgazdasági export nemzetgazdasági részaránya 20,6 százalékról 8 százalékra esett vissza. Vannak olyan ágazatok, ahol a visszaesés ennél is nagyobb mértékű.

Az állattenyésztés termelési volumenében a szarvasmarha-állomány, a tejtermelés visszaesése 40 százalékos; a vágómarha-termelésé 60 százalékos, marhahúsból már 1995-ben nettó exportőrré vált az ország. Ez természetesen az agrár-külkereskedelemre is rányomja a bélyegét, hiszen lassan ott tartunk, hogy Magyarország, ez a kiváló természeti adottságokkal rendelkező ország nem képes a saját belső piacait ellátni élelmiszerből, és itt bizony az agrárpolitikának meghatározó szerepe van, természetesen a nem kellőképpen átgondolt agrárpolitikának.

Tehát a külső üzletrészekről szóló törvény, amikor a parlament színe elé került fél évvel ezelőtt, mi azt mondtuk, hogy ki kell fizetni a külső üzletrész-tulajdonosokat, ám mi ezt komolyan is gondoltuk, hogy ki kell fizetni. Éppen ezért terjesztettem elő azt az indítványomat, hogy a 2001. évi költségvetési törvényből, költségvetési pénzekből kerüljön kifizetésre az a 25-30 milliárd forintos külső üzletrészérték, amely megilleti a vidéken élő embereket. Én azzal nem kívánok egyébként foglalkozni, hogy zöldbárózás meg egyebek folyt a Kisgazdapárt részéről irányunkba, én békülékeny típusú ember vagyok, én ezeket nem hánytorgatnám föl. Azonban úgy látom néhány hónap elteltével, mintha nekünk lett volna igazunk, mint ahogy a holland farmerek Magyarországra telepítését is ország-világ előtt ékesen tudtuk a Független Kisgazdapárt vezetése részére nem bizonyítani, hanem igazolni. De ezt csak zárójelben mondtam el önöknek, a tárca új vezetésének.

A külső üzletrészről szóló törvénynek ez a módosítása, ami most előkerül: az első módosított paragrafus, hogy a Pénzügyminisztérium kezelné tulajdonképpen azokat a pénzeket, amik a külső üzletrészek finanszírozására mennének az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő helyett. Nézzék, mint technikai javaslattal, ezzel egyet tudunk érteni, azonban mi súlyos aggályt látunk abban, hogy a külső üzletrészek értékének kifizetése most már egyértelműen, világosan úgy történik, hogy első körben tönkremennek a még működő szövetkezetek, fölszámolásra vagy a jobbak végelszámolásra kerülnek. Kettő: miután ezek lenullázódtak mint szervezett alapanyag-termelő bázis, amely százezer embernek ad munkát, második körben pedig az állami tulajdonban lévő mezőgazdasági részvénytársaságok eladására kerül sor.

Kezemben tartok egy elemző anyagot az állami gazdaságokról - azért ne értékeljük le őket, hiszen óriási genetikai bázissal rendelkeznek, nem mind veszteséges. Az Agroproduct Mezőgazdasági Rt., pápai cég, sajáttőke-megtérülése 6 százalék fölötti, a Szerencsi Mg. Rt. majdnem 9 százalékos, az Enyingi Agrár Rt. 6,29 százalékos. Tehát van még pénz, én úgy látom, ebben a szektorban.

A módosító törvényjavaslat indoklásaként megjelölt okfejtés, hogy a menedzsmentet, ezeknek az állami gazdaságoknak a vezetőit hoznák olyan pozícióba, hogy privatizálhatnák a mezőgazdasági üzemeket, az állami gazdaságokat, és az így befolyó pénzből lennének majd a külső üzletrészesek kifizetve, kipótolva, ez csalafintaság, nem erről van szó. Itt világosan kell látni azt, hogy az állami gazdaságokat irányító embereknek nincs pénzük. Sem azoknak, akik még most igazgatótanácsi tagok vagy felügyelőbizottsági tagok ott, sem azoknak nincs pénzük, akik most egy klientúraátrendezés révén odakerülnek, hiszen kimentek a levelek az állami gazdaságokhoz, igazgatósági tagcserékre kerül sor. Itt egy pénzleosztásról van szó - legyünk tárgyilagosak!

A másik körülmény, amire föl szeretném hívni a figyelmet: ne legyenek biztos pozícióban azok az emberek, akik most hűségük, politikai hűségük fejében igazgatótanácsi tagok lehetnek Enyingen vagy Bábolnán, mert az elmúlt tíz év magyarországi privatizációja rámutat arra, hogy azon privatizációs technikáknál, ahol belföldi emberek kerülnek tulajdonosi pozícióba, ez csak valójában a névtábla, a tulajdonosi tábla átfestését jelenti, hiszen ezek az emberek, akár Fidesz-tagok, akár kisgazda tagok lesznek most az új Bábolnai Mg. Rt. tulajdonosai, ezek nem lesznek tőkeerős emberek. Ők pótlólagos tőkét ebbe az állami gazdasági körbe nem tudnak belevinni. Magyarországon ez a technika lement az MRP programoknál, lement az egzisztenciahiteleknél, meg lement a Management Bite Out programnál, az MBO-technikánál. Mind az egzisztenciahitelből, mind az MRP-programból vagy az MBO-programokból indított vállalkozások, ipari vállalkozások, kereskedelmi vállalkozások tönkrementek, mert nincs pénz.

(19.10)

Tehát összességében azt akarom kifejteni önöknek, hogy ez egy játék, ez egy színjáték. Most rövid távon tulajdonosi pozíciót kapnak ezek az új klientúratagok, azonban nem lesznek képesek arra, hogy hatékonyan és főleg versenyképesen működtessék az állami gazdaságokat; így nyilvánvaló, hogy külföldi tulajdonba fognak átmenni. Miniszter úr, erről van szó, ez közgazdaságilag igazolható, ez már végigment az élelmiszeriparon, végigment a kereskedelemben, végbement a textiliparban, most ez vár a mezőgazdaságra.

Igaz, hogy a rendszerváltozás 11. esztendejében vagyunk, de az agrárium közgazdaság-története azt mutatja, hogy itt mindig hosszabbak nemcsak a termelési ciklusok, hanem ha válság van, lassabban lehet egy felfelé ívelő szakaszra jutni. Tizenegy év kellett arra, hogy ezek az állami gazdaságok idegen tulajdonba kerüljenek át. Itt, ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztésekor erről van szó. Ezért nem fogadjuk el.

Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu