DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Csatári József Képviselőtársam! 1994 és 1998 között valóban nehéz helyzet volt a mezőgazdaságban, hiszen 1994-ben egy szétvert mezőgazdaságot örökölt a szocialista-szabad demokrata kormány, és nem a felismerés hiányzott az ágazat fejlesztése tekintetében, hanem a forrás. Az ön száma valószínűleg téves, és természetesen az inflációt is figyelembe kell venni.

Az elmúlt ciklusban folyamatosan növekedett az agrártámogatás. Az agrártámogatások vonatkozásában a katasztrófa 1991-ben következett be, amikor az önök első minisztere, az első kisgazda miniszter lemondott több mint 20 milliárd forint mezőgazdasági támogatásról, melynek a következményeit még ma is isszuk, hisz jelenleg az agrártámogatások reálértéke - amire ön hivatkozik - az 1990-es évek eleji szintnek az 50 százaléka. Sajnos ez a mezőgazdaság teljesítményén is meglátszik.

Úgy gondolom tehát, hogy itt előre kell tekinteni, nem a múltba kell nézni. Itt az a kérdés, hogy az agrárválságot meg lehet-e oldani, és az a kérdés, hogy ezt a helyzetet tovább nehezíti-e valaki, vagy olyan megoldásokat hoz, olyan intézkedéseket tesz, ami kivezet ebből a válságból. Nos, az én problémám az, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök elmélyítették a válságot a kilencvenes évek elején, és sajnos ebben a ciklusban is ugyanezt teszik, ha ennek a mértéke finomabb is, mint az első nagy fiaskó volt. Ez az agrárpolitika nem a válságból való kivezető úton jár.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu