DR. SOLYMOSI JÓZSEF (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! 1995-ben foglalkoztunk utoljára az állat-egészségügyi törvénnyel, és az akkori képviselőtársaim - Orosz Sándor, Medgyasszay László, Kis Zoltán, Karakas János, Pásztohy, Tóth és Fodor képviselő urak -, akik itt vannak a mai parlamentben is, emlékezhetnek, hogy akkor nagyon nagy egyetértésben tárgyaltunk erről a törvényről. Meghallgattuk a szakmát, és a politikát igazából teljesen ki lehetett zárni; teljesen egyhangúlag született meg a döntés. Úgy érzem, akkor egy jó állat-egészségügyi törvényt sikerült elfogadni.
Már akkor is elmondtuk, hogy a későbbi időszakban vissza kell térni erre a törvényre, mert lehetett érzékelni, lehetett látni, hogy közben haladnak a tárgyalások az Európai Unióval, és az a törvény néhány területen még nem harmonizált az ottani követelményekkel. Időközben megtörtént a mezőgazdaság átvilágítása, megfogalmaztuk a pozíciós helyzetünket az Európai Unió felé; és megkaptuk az országjelentést is, amiben az Európai Unió leírta, hogyan vélekedik a magyar agrárhelyzetről, benne az állat-egészségügyi helyzetről.
Sajnos, egy aktuális helyzet is segíti azt, hogy a figyelem erre a területre irányul: az Európában nagyon nagy port felverő BSE kérdése. Magyarországon ezekkel a problémákkal ugyan még nem foglalkozunk, de a száj- és körömfájásról egyre többet beszélünk, és egyre többet hallunk arról, hogy milyen nagy veszély fenyegeti azokat az országokat, amelyekben ez megjelenik.
Az európai integrációs bizottságban is megtárgyaltuk ezt a nagyon fontos törvénytervezetet, és úgy vizsgáltuk meg az előterjesztést, hogy vajon teljesíti-e azokat az elvárásokat, amelyeket az Európai Unió megfogalmazott a számunkra. Én is ilyen szempontból szeretném ezt a törvénytervezetet röviden bonckés alá venni.
Mielőtt ezt megtenném, szeretném szó szerint idézni az Európai Unió által készített országjelentésnek azt a részét, amely az állategészségüggyel foglalkozik. Azt hiszem, ha ezt meghallgatjuk, és a törvény intézkedéseit mellétesszük, akkor el tudjuk dönteni, vajon választ ad-e az ott felmerülő problémákra, kérdésekre.
A következőképpen hangzik az idézet:
"Az állategészségügy területén a hatályos törvények megfelelő jogi keretet biztosítanak az állat-egészségügyi közösségi vívmányok átvételéhez, de további módosítások szükségesek az ellenőrzési rendszer, a járványok kitörése esetén folyósítandó termelői kártérítés, valamint az állat-egészségügyi hatósági intézkedések rendszerének reformja tekintetében. Ugyancsak van tennivaló azoknak a közösségi végrehajtási rendeleteknek az átvételében és végrehajtásában, amelyek az állategészségügy humán-egészségügyi vonatkozásaival foglalkozó, az állatvédelmi, valamint az állattenyésztési szabályozás átvételéhez szükségesek. A belső piaci állat-egészségügyi ellenőrzések területén a szarvasmarha egyedazonosítási és -nyilvántartási rendszer teljesít minden olyan közösségi követelményt, amely az állatok szállításának a nyilvántartására vonatkozik. A rendszer azonban nem tartja nyilván sem az állat-egészségügyi, sem a közegészségügyi információkat. Az állat-egészségügyi szolgálatnak közvetlen on-line-elérést kell biztosítani a központi adatbázishoz, amelyet fel kell használni egy járványügyi megfigyelői hálózati rendszer megteremtéséhez is. Az Európai Unió jövőbeni határain végzett állat-egészségügyi ellenőrzések még nincsenek összhangban a közösségi vívmányokkal. Az állatjárvány elleni védekezés, illetve az állatok egészségügyi állapotának ellenőrzése területén Magyarországnak meg kell tennie azokat a jogi lépéseit, hogy a termelők kártérítést kapjanak egy állatjárvány kitörése esetén."
Tehát így szólt, így vélekedett a magyar állat-egészségügyi helyzetről az Európai Unió - ez nem volt egy hosszú idézet.
Ha visszatérünk a beterjesztett törvényjavaslat főbb pontjaira, akkor azt kell mondani, hogy a törvényben megfogalmazott paragrafusok alapjában véve választ adnak ezekre a kérdésekre. Így azzal, hogy a fő irány a hatósági és a szolgáltató munka szétválasztása, azt hiszem, egyet lehet érteni, hiszen ez az Európai Unióban is általános gyakorlat.
Egyet lehet érteni azzal, hogy a magán-állatorvosok adott esetben aktívabban vegyenek részt egy járvány elhárításában, bár az én véleményem szerint ez akár evidens is lehetne. Nem tudom, ezt külön meg kell-e fogalmazni a törvényben.
(15.00)
A területi elvvel mindenképpen egyet kell érteni, hisz minden erre épül az Európai Unióban, tehát nem lehet más rendszer az állategészségügy területén. Az, hogy új hivatalnak a létrehozása megtörténjen, különösen az élelmiszer-biztonságot érintő kérdésekben, a szabályozás, ellenőrzés, kutatás, informatikai háttér biztosítása miatt, azt hiszem, hogy ezzel is egyet lehet érteni. És azzal is egyet lehet érteni - és bár már ott tartanánk -, hogy Magyarország belül lenne az Európai Unión, és azzal kellene foglalkoznunk, hogy a külső határokon milyen védelmi intézkedéseket kell megtennünk. De reményeink szerint hamarosan el fogunk idáig is jutni. A kártalanításról is nagyon fontos beszélni, különösen a mai viszonyok között, amikor nagyon félnek a gazdálkodók, a termelők, ha véletlenül Magyarországon is valami járványos esemény lenne, hogyan tudnák túlélni azt a helyzetet.
Azt kell mondjuk, hogy a törvénytervezet a legfontosabb kérdésekre az európai uniós csatlakozásunkkal kapcsolatban választ ad, tehát ezért ez a törvény támogatható. Támogatható az ellenzék részéről is, de azt hiszem, hogy ezzel nagyon nagy újságot nem mondok, hiszen a bizottsági üléseken szinte százszázalékos támogatottsága volt ennek a törvénytervezetnek. Ugyanakkor fel kell hívnom a figyelmet arra, hogy vannak azért nagyon vitatott területek. Nagyon sok olyan terület van az állategészségüggyel összefüggő területeken, ahol további tennivalókra van szükség; a vágóhidak, a húsfeldolgozók állapotának a javítása, a hullafeldolgozók, az élelmiszer-higiénia, a környezetvédelem, az állatvédelem és természetesen a technológiai korszerűsítések területén. Mindezen területeken kell hogy valami változás, javulás bekövetkezzen, mert egyébként nem fog működni a most jónak tekinthető törvény sem.
További kormányzati tennivalókra hívnám fel a figyelmet, összefüggésben az előbb felsorolt problémákkal. Szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a költségvetésben rendszeresen vissza kell térni ezeknek a problémáknak a megoldására, mert ez a törvény annyit fog érni, amennyit végre lehet hajtani belőle. Márpedig, gondolom, azért vagyunk itt, és azért fogadjuk el ezt a törvényt, hogy részben a magyar agrárágazat, részben az állattenyésztés, az állategészségügy területén a megfelelő jogi feltételeket biztosítani tudjuk. Erre tehát ez a törvénytervezet - ha olyan rendeletek fogják majd követni, amelyek a végrehajtást segítik - alkalmas.
Köszönöm szépen. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés