KARAKAS JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Nagyon remélem, hogy Vincze László kijelentését nem osztja a kisebbik kormánypárt. Nagyon remélem azt is, hogy az EU-csatlakozás kapcsán komolyan veszik az EU-csatlakozás feltételeit, és elfogadják azokat.
Mert én emlékszem arra, amikor túl lett politizálva egy kissé a mezőgazdaság - gondolok itt a regisztrálás kérdéseire -, aztán most láthatjuk a következményét, amikor az EU előírásai szerint igenis szükség van a regisztrációra, és pont azoknak kell megvalósítani ezt, akik előtte ezt ellenezték. Én is egyértelműen tudom osztani Orosz Sándor véleményét, hogy aki termel, az felelős az árujáért; legyen az őstermelő vagy egy nagy élelmiszer-ipari üzem.
Nem vagyok állatorvos, de hallottam már arról, hogy a verseny keretében már Németországban felvetették azt, hogy kérem, Magyarországon a piacon lehet kapni feldolgozott baromfit - szalmonellakérdés. Vagy megszoktuk a lisztériát, a kolbászban benne van. Amerikában, ha meg akarják fogni egy kicsit a magyar exportot, abban a pillanatban találnak; pedig benne van, tudja ezt mindenki.
Ha mi az EU-ba akarunk jutni, ezeket a feltételeket el kell fogadnunk. És ha már beszél itt káposztáról meg egyébről, hadd mondjam el, hogy igazából ha az őstermelőnek megvan a bizonylata arról, hogy mennyit termelt, mennyit dolgozott fel, és kinek adott el, akkor semmi gondom, problémám nincs vele. Csak amikor 200 kilométerről kerül Vecsésre a káposzta vagy a feldolgozandó savanyúságnak való, az már komoly árutermelés, és annak az útját is vezetni kellene, mert ezek az EU-s előírások; ugyanúgy, ahogy vezetni kell majd, hogy ki mennyi állatot tart és hogyan tart. Ezt tudomásul kellene venni mindenkinek - politikai hozzáállástól függetlenül. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés