KARAKAS JÁNOS (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Tisztelt Ház! Sajnálatos, hogy a Fidesz vezérszónoka grundcsatává sekélyesítette az üzletrésztörvénnyel kapcsolatos problémákat. Sajnálatos, hogy grundcsatának minősítette mindazt, amit néhány hónappal ezelőtt nemcsak az érdekelt szövetkezetek érdekképviseletei, hanem, mondjuk, a Bankszövetség is mint ennek a legnagyobb hitelezője kinyilvánított, s aggályait fejezte ki. Aggályait fejezte ki több tízezer munkahely megszűnése kapcsán, aggályait fejezte ki, hogy a mezőgazdaság termelése csökkenhet, hisz néhány száz mezőgazdasági üzem kerül csődbe.
Mindennek persze közvetett tétje is van, és valahol a magyar mezőgazdaság EU-csatlakozási pozíciója, úgy érzem, ezáltal is sérül. Azt vártuk volna, hogy a szinte minden sorában alkotmánysértő törvény, amit a parlament megszavazott, valamilyen formában módosításra kerül. Helyette igazából érdemi módosítás nem történt.
Arra persze jó volt - a mezőgazdasági bizottságban és több bizottságban is felvetődött a vita, hogy miért nincs előterjesztő írva erre az anyagra -, hogy kimondta végre a Fidesz, hogy a legfőbb felelős Orbán Viktor mint a kormány feje. Ebből adódóan ezért a törvényért, ennek a törvénynek minden hatásáért a legfőbb felelős Orbán Viktor, nem az előterjesztő Független Kisgazdapárt.
Néhány szót hadd szóljak erről a kis előterjesztésről, ami összesen három paragrafus, és nemcsak az abban foglaltak, hanem önmagában az indoklás része is eléggé érdekes! Több képviselőtársam is felvetette, hogy mi vagy ki lehet ez a pénzügyminiszter által kijelölt szerv. Miért nem meri kimondani az előterjesztő ezt? Hisz ez igazából attól nem függ - hiszen ez valószínűleg kormánydöntés alapján megszületett -, hogy a Pénzügyminisztérium, a pénzügyminiszter kit fog megnevezni. A bizottsági ülésen erről egy árva szó nem hangzott el, nemcsak nálunk, más bizottságban sem.
Aztán Kis Zoltán úr a 2. § kapcsán felvetette azt is, hogy egyáltalán egy kijelölt szerv, egyáltalán az állam állami költségvetésből megteheti-e azt, amit megtesz ebben a 2. §-ban. Mert az állam az Áht. szerint nyújthat garantált hitelt, visszatérítendő vagy vissza nem térítendő támogatást, hitelt, de egyet nem tehet, mégpedig azt, hogy mindezeket úgy próbálja érvényesíteni, hogy jelzálogot is tesz ezen érték alapján az üzemekre. Ez, kérem, egyértelműen egy banki tevékenység, és banki tevékenységet az Áht. szerint nem gyakorolhat a magyar költségvetés egyik szerve sem. Hiszen az Áht. szerint lehetőség van arra, hogy az állammal szemben fennálló adósságot be lehessen hajtani állammal szembeni kötelezettségként, mondjuk, az APEH-en keresztül.
Érdekes ez a fajta gondolkodás, ami itt is meg az alap-előterjesztésben is előjön, és ez számomra azt mondatja, hogy valószínű, hogy ez a kijelölt szerv a Magyar Fejlesztési Bank lesz, és nem vagyok benne biztos - bár cáfoljon meg az előterjesztő -, hogy az FVM-ben találták ki ezt a jelzálogjogot, hanem lehet, hogy maga Simicska Lajos mint bankár próbálta duplán bebiztosítani önmagát, mert ő már kicsit látta a jövőt.
Kérem, ne vegyék zokon, ha nemcsak a paragrafusról szólnak képviselőtársaim és én is, hanem az ebbe foglalt indoklásról is. Többször hangoztattam ma is a "cinikus" szót, ez is, enyhén szólva cinizmus, hiszen azt az előbb említett módosítást, amit a költségvetésben egy fideszes képviselő megtett, és tudomásom szerint, ha jól hallom, ma még szinte nem is emlékezett rá, hogy mit adott be annak idején, hogy majd a 12 állami gazdasági privatizációjából lehet forrást nyerni ahhoz az összeghez, ami kell az üzletrészek rendezéséhez; igaz, hogy nem írta meg az újság, de egy szűkebb kör már akkor mondogatta: á, fiúk, ez nem így lesz! Ez lehetőséget nyújt arra, hogy a Fidesz szépen, sunyi módon belopja a maga érdekét, amit már egy éve fogalmazott, hogy hogyan lehet lenyúlni az állami gazdaságokat.
Én is azokhoz csatlakozom, akik azt mondják, hogy meg lett teremtve a lehetőség, meg lett teremtve az ideológia, meg lett teremtve minden. Ezek az állami gazdaságok - több oldalról is elhangzott - komoly értéket képviselnek. Komoly értéket képviselnek, már csak azért is, mert genetikai bázis, bemutató gazdaság, óriási értékek halmozódtak fel benne, arról nem is beszélve, hogy az ÁPV Rt. az elmúlt egy évtizedben jelentős tőkeinjekciókkal fölpumpálta őket, és most mindezt darabonként durván egymilliárdért megkapja Simicska Lajos és a klientúra. Kérem, csinálják, lelkük rajta!
Én nagyon remélem, hogy előbb vagy utóbb egy vizsgálóbizottság majd pontot tud tenni ennek a kérdésnek a végére, és ki fog derülni a valós igazság; mint ahogy remélem, előbb vagy utóbb kiderül azoknak az A/4-es lapoknak a sorsa is, hogy mi van rajta, amit most a különböző minisztériumokban a miniszterek készítenek.
Én azt tudom mondani, hogy ha még 2002 kapcsán országgyűlési képviselő lehetek, ne adj' isten, sikerül leváltani a Fideszt, akkor egyik kezdeményezője leszek, ha addig nem derül fény ezekre stiklikre, hogy ezekre derüljön fény, és valahol az igazság és a vele kapcsolatos számonkérés is történhessen meg.
Úgyhogy kérem, fontolják meg ennek kapcsán, mit óhajtanak tenni, tisztelt kormánypárt - nem tisztelt képviselők, mert a képviselőket ebben inkább csak eszköznek tekintem -, azért valahol képviselői felelősségről is szó van ezen három paragrafus kapcsán is és az egész üzletrésztörvény kapcsán, ami még egy érdekes fordulatot is vehet, mert ha az Alkotmánybíróság, ne adj' isten, olyan határozatot hoz, ami miatt jelentősen változtatni kell ezen az üzletrésztörvényen, akkor előállhat az a helyzet, hogy ismét kezdődik az a hercehurca, az az óriási viharokat kiváltó vita, ami már folyik a parlamentben több mint fél éve; még jobban lejáratjuk magunkat, még jobban lejáratjuk az egész intézményt, az egész törvényhozást. Gondolkodjunk el rajta!
Nem hiszem, hogy megteheti a kormány azt, hogy visszavonja az eredeti törvényjavaslatot, de talán még azt megteheti, hogy ezt a javaslatot visszavonja, megvárja az alkotmánybírósági határozatot, ami állítólag várható a jövő héten, és ennek tükrében gyorsított eljárással - aminek, gondolom, a Szocialista Párt képviselői is támogatói lehetnének - módosítani, korrigálni kellene az üzletrésztörvényt.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés