TÓTH SÁNDOR, a gazdasági bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Nem csodálkozom azon, hogy nincs többségi vélemény előadója, hiszen a bizottsági ülésen a kormánypárti oldalról bölcs hallgatásba burkolóztak a koalíciós képviselőtársak, csak megszavazták ezt az előterjesztést. Március 21-én történt mindez, amikor a gazdasági bizottság tárgyalta a T/4014. számon benyújtott törvényjavaslatot.
A bizottság kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselői számára teljesen egyértelmű volt, hogy semmi változás nem állt be a törvényben. Itt tulajdonképpen csak a finanszírozás módja változott. Ugyanúgy a szövetkezeteknek kell viselni a külső üzletrész-tulajdonosok kifizetésének a terhét.
Az sem változott, hogy ez a kormánygarancia azoknak a szövetkezeteknek, amelyek nem bírják saját eszközeikből finanszírozni ezt, csak az erre az évre esedékes kifizetéseire vonatkozik, a törvény által előírt, jövő évben kifizetendő üzletrész-tulajdonosokra nem vonatkozik ez a kormánygarancia.
Ugyanakkor a napnál is világosabb lett minden képviselőtársam számára - és ez az indoklásból egyértelműen kiderül, de a miniszteri expozéban is elhangzott -, hogy tulajdonképpen miről is van itt szó. Nem másról, mint a szövetkezeti üzletrész törvény mögé bújtatva az állami gazdaságok privatizációjáról, egy olyan helyzetet teremtve, előidézve, hogy tömegével jelenjenek meg a piacon eladásra váró szövetkezeti, illetve mezőgazdasági jellegű vagyonok, és azt viszonylag olcsó áron meg lehessen szerezni. Ehhez most már a kormány állami garanciát is biztosít, illetve kedvezményes hitelkonstrukciót a Magyar Fejlesztési Bankon keresztül, amibe már napjainkban 12 állami gazdaság bekerül.
(17.40)
Tisztelt Képviselőtársaim! A bizottsági ülésen is megfogalmaztam, hogy ugyanúgy, ahogy az eredeti törvényjavaslatnál sem fogadtam el azt, hogy az ÁPV Rt.-n keresztül rendezik e kérdést, vagy azt, hogy csak a külső üzletrész-tulajdonosokra vonatkozik e törvény és azoknak is csak egy szűk részére, az alanyi jogú tulajdonokkal bírókat favorizálja, most ehelyett ez a kis módosítás már a költségvetésbe is belepiszkál. Mert a 2. § a költségvetés különleges bevételeiről szól, tehát költségvetést módosítunk, képviselőtársaim, e törvénnyel, kvázi összeg nélkül egy ilyen esetben! Ugyanis senki nem tudja megmondani, hogy milyen mértékben is érinti a költségvetést az üzletrészek kifizetése.
Ennél is súlyosabbnak tartom, hogy olyan biankó feljogosítást adnánk a pénzügyminiszternek, hogy majd ő kijelöli azt a szervezetet, amely ennek eleget fog tenni. Azt hiszem, hogy ha komolyan gondolta a földművelésügyi és vidékfejlesztési tárca, hogy e törvényjavaslatot be kell nyújtani, akkor ezt jó előre egyeztetniük kellett volna, hogy ez milyen csatornákon keresztül történik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy érezzük - és a kisebbségi véleményt megfogalmazó képviselők ezt nyilvánosságra is juttatták -, hogy továbbra is munkahelyek tízezrei kerülnek veszélybe egy nehéz helyzetben lévő vidéki mezőgazdaságban. Fontosnak tartjuk, hogy a szövetkezeti külső üzletrész-tulajdonosok megkapják az üzletrészeiket. Ugyanakkor, ahogy az általános vitában is többször megfogalmaztuk, ha ez annyira fontos a kormányzatnak és politikai szempontok ezt rendkívül indokolttá teszik, akkor állami szerepvállalásra van szükség, és fontosnak tartottuk volna, hogy ha már ilyen rövid határidő után ez a törvény módosításra kerül, akkor ebben lett volna állami szerepvállalás, mert egyébként ugyanúgy a szövetkezeteket és a vidéki Magyarországot sújtja.
Végül is a koalíciós képviselőtársaink a törvény általános vitára való alkalmasságát megszavazták; 14 igen szavazattal, 10 nem ellenében a bizottság általános vitára alkalmasnak tartotta.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés