DR. BOGNÁR LÁSZLÓ, a társadalmi szervezetek bizottságának elnöke: Köszönöm, elnök asszony. Három mondatban igyekeznék a tisztelt Háznak a figyelmébe ajánlani a kivételes és sürgős eljárást, hogy miért fontos az, hogy mielőbb megkapják a szervezetek ezen kevés összeget, ami a működési ellátásukhoz szolgál. Szeretném elmondani, hogy figyelembe vettük az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság javaslatát, hogy ne ütközzenek, és a pályázatot csak az egyik bizottságba adhassák be ugyanazon pályázók, a kiírásunkban ezt szerepeltettük, és így jelenik meg.

Utolsó mondatként azt szeretném elmondani, hogy közmegegyezés született a bizottságunkban: 13-an igennel szavaztak a 14 tagú bizottságból. Béki Gabriellának más bizottságba kellett elmennie akkor, de ő is azt mondta, amit én is kérek önöktől, hogy hozzunk döntést, hogy mielőbb megkaphassák a civil szervezetek, és ezért kérjük a kivételes és sürgős eljárást.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu