ELNÖK: Köszönöm szépen, bizottsági elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Most a határozathozatal következik. Az előterjesztő az ajánlás 1. pontjában szereplő módosító javaslatot támogatja.

Először tehát erről határozunk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés 325 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 2 tartózkodás mellett elfogadta a támogatott módosító javaslatot.

Az ajánlás 2. pontjában Tardos Márton a határozati javaslat 5. pontjának kiegészítését kezdeményezi azzal, hogy az elhagyott csecsemők helyzetéről is készítsen jelentést a kormány. Az oktatási bizottság nem támogatja. És a tisztelt Országgyűlés?

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Megállapítom, hogy az Országgyűlés a módosító javaslatot 120 igen szavazattal, 199 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Tisztelt Képviselőtársaim! A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.

Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a Magyar Fejlesztési Bank Részvénytársaságról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/3746. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/3746/63. és 87. számokon kapták kézhez.

Megadom a szót Varga Mihály pénzügyminiszter úrnak, aki válaszolni kíván a vitában elhangzottakra. Miniszter úr!

Forrás: parlament.hu