FARKAS IMRE (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Én tényleg úgy gondolom, hogy ezt a kérdést meg kellene oldani, mert a foglalkoztatási törvényhez nem célszerű olyan sokszor hozzányúlni, és most a kormányzatnak megvolna a lehetősége, hogy ha már hatalmas munkát fektetett be ennek a problémának a megoldásába eddig is, akkor most nyilván nem jelent számára hatalmas feladatot ezt a kérdést ebbe beilleszteni.
Hangsúlyozom, még azt sem mondom, hogy pont olyan formában kell megoldani, ahogy ezt mi megtettük, bár úgy érzem, korrekt volt, ahogy belenyúltunk ebbe a kérdésbe, mert szabályoztuk a foglalkoztatásra irányuló jogviszony fogalmát, megfogalmaztuk, hogy milyen befizetési kötelezettséget kell teljesíteni, ezek alapján szerintem ez megoldható.
Bernáth Ildikó elmondja, hogy milyen problémák vannak az egyéni vállalkozónál, ha megszünteti a tevékenységét. Én ezt nem látom olyan nagy problémának, mert - most a feketegazdaságra meg egyébre nem gondolva - át lehet tekinteni, hogy egy egyéni vállalkozó mikor szünteti meg a tevékenységét, ennek a jogi keretei meg vannak határozva.
Sokkal nagyobb problémának látom azt, hogy ki dönt amellett, hogy elkezdi-e befizetni ezeket a járulékokat. Egy egyéni vállalkozó, aki saját magát foglalkoztatja, eldöntheti, hogy ő, mondjuk, e járulékok fizetése mellett dönt, mert kerülhet olyan helyzetbe, hogy munkanélküli lesz, és akkor szüksége van erre a járadékra. Sokkal érdekesebb annak a helyzete - és vannak ilyenek egyébként, van ilyen jogviszonyi forma -, aki dolgozik egy ilyen vállalkozásban, de nem maga dönt arról, hogy fizesse-e saját maga után ezeket a járulékokat. Tehát ő ugyan szeretné megoldani, hogy ha majd munkanélküli lesz, akkor ellátást kapjon, csak éppen a munkáltatója (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) nem fizeti meg utána ezt az ellátást. Én ezt sokkal komolyabb problémának tartom, és ez várna megoldásra.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés