DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. A Keller képviselő úr által felvetettekre szeretnék egy-két gondolattal reagálni, először is a reprezentációs járulékfizetéssel kapcsolatban.
Úgy gondolom, hogy azokat a sandaságokat, amelyeket a képviselő úr elmondott a hozzászólásában, természetesen vissza kell utasítani, hiszen politikai beleolvasásról, azt hiszem, nem lehet vitatkozni. Lehet, de azt hiszem, ha szakmai törvényekről van szó, akkor legalábbis nem célszerű. Úgy gondolom, hogy amikor a reprezentációs adó, illetve az ezzel kapcsolatos járulékok kérdése nyilvánvalóvá vált, akkor a kormányzat kellő időben lépett, meghallgatva a szakmai érdekképviseletek véleményét, hozzászólását is.
Természetesen elég nevetséges dolog lenne, ha hetente kellene hozzányúlni bármihez és módosítani úgy, hogy egy rendelkezés hatását - legalábbis a kezdeti stádiumban - ne értékelnénk, ne kalkulálnánk vele.
Ezzel kapcsolatban, azt hiszem, kellő időben lépett a kormányzat, tehát nincs szó lemaradásról. Ilyen szempontból az a nagyobb hiba, ha nem történt volna meg a megfelelő reagálás. Úgy gondolom, hogy megtörtént, és ez mindenkinek a javát fogja szolgálni.
A másik a diákhitelközponttal kapcsolatos kérdéskör. Megint olyanokat olvas bele a képviselő úr, ami sem a betű szövegében, sem a szellemében nincs benne, tehát ilyen szempontból ezt sem értem. Azt hiszem, hogy az a legfontosabb, hogy feláll majd ez az intézmény. Természetesen nagyon várjuk mi is azt a generális jogszabályt, amely magát az intézményt fogja létrehozni. Tudomásom és ismereteim szerint minden olyan kérdés, amely ezzel kapcsolatos, a bizottsági viták során elhangzott a kormány képviselőitől, tehát gondolom, Keller képviselő úr is kellő mértékben tudott e vitákban tájékozódni erről is, és az elkövetkezendőben megnyugtató választ fogunk és fog ön is kapni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés