DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három évvel ezelőtt a kormány "Az új évezred küszöbén" című programjában megfogalmazza, hogy a kormány fokozatosan csökkenti az adó- és járulékterheket, majd egy fejezettel később utal arra, hogy nagy súlyt helyez a kis- és középvállalatok működési feltételeinek a javítására. Ez a törvénycsomag, illetve a második vitaszakaszt felölelő társasági- és nyereségadótörvény-módosítások, illetve iparűzési-, helyiadótörvény-módosítások ennek pont az ellenkezőjét mutatják.

A 14. és a 18. számon jelennek meg a második vitaszakaszhoz benyújtott módosító indítványaim, és azok szöveges indoklásában utalok arra, hogy e törvények, ha így hatályba lépnek, ahogy a kormány beterjesztette, szöges ellentétben vannak a korábbi, három évvel ezelőtti kormányprogrammal, de szöges ellentétben vannak a kis- és középvállalkozások érdekeivel is. E törvények - társaságiadó-törvény, iparűzésiadó-törvények, helyiadó-törvények - nem szolgálják a vállalkozások érdekeit, nem szolgálják a belső piacvédelmet.

Ugyanakkor a szabályozás célja sem egyértelmű, mert az a bázis, amelyhez e törvénycsomag igazításra kerül, ez Európai Unió adójogrendje, önmagában sem egységes. Ha megnézzük ennek a hátterét, akkor látjuk, hogy az Európai Unión belül nagy-nagy viták vannak abban a tekintetben, hogy az egyes országok az adójogszabályaikat milyen mértékben harmonizálják egymáshoz. A magyar viszonyítási alap meg egy sztenderdnek gondolja az egész európai uniós adójogrendet. Ennek következtében az a véleményünk, hogy feláldozza a kormány a magyar kis- és középvállalkozásokat.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu