DR. PAP JÁNOS, a mezőgazdasági bizottság előadója: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A mezőgazdasági bizottság ülésén a bizottság elnökétől hangzott el a következő mondat: a mezőgazdasági bizottság azért kérte ki ezt a törvényjavaslatot, mert annak több mezőgazdasági vonatkozása is van, illetve kellene hogy legyen, amit módosítani kellene most. Elég, ha csak a vízitársulásokról és egyéb vízjogi kérdésekről szólunk.
Sajnálattal állapítottuk meg, hogy ezek a részek kimaradtak a törvényből, és így már igazából a bizottság azt is megfogalmazta, hogy vajon van-e értelme ezután, hogy a bizottság tárgyaljon e javaslatról. Azt gondolom, hogy igen, mert még e módosítással is rendkívül sok kapcsolódás van a mezőgazdasági bizottsághoz, a mezőgazdasághoz, elég, ha a szennyvízről, de ha a végtermékről, a szennyvíziszapokról és azok mezőgazdasági ártalmatlanításáról beszélünk, akkor feltétlenül van kapcsolata, és ilyen szempontból, azt gondolom, kell róla beszélni.
A bizottsági ülésen is - gondolom, minden bizottsági ülésen - elhangzott, hogy jogharmonizációs törvény; ugyan megfogalmazódott az is, hogy akkor a címében szerepelnie kellene. Minden bizottság elmondta, a bizottságunknál is elhangzott, hogy többletfeladatok jutnak az önkormányzatra, és vajon ez milyen többletköltségnél jár, és honnan lesz erre forrás. Nem hiszem, hogy a bizottsági előadók feladata lenne vagy e körben kellene elmondani, de azt gondolom, hogy ez nagyon szépen megválaszolható, amikor a vízellátás és a szennyvíztisztítás kérdéséről beszélünk, hogy a többletköltség és az egyéb hogy viszonyul egymáshoz.
Nagyon élesen hangzott el, és azt gondolom, több helyen elhangzott, hogy a vízbázisok és a távlati vízbázisok védelmét nem lehet vagy nem szabad az önkormányzatokhoz telepíteni. Azt gondolom, hogy ez nemzeti érdek, és egy-egy önkormányzattól ezt nem lehet számon kérni. Magyarország településszerkezetét és a falvak méretét is ismerve a 2000 lakosegyenérték alatti települések szennyvíztisztítása és ebből adódóan a vízbázisvédelem, mint ahogy a környezetvédelmi bizottság kisebbségi előadójaként már elmondtam, ugyanígy elhangzott a mezőgazdasági bizottság ülésén is; még nagyon sok problémát fog fölvetni, a legnagyobb gondok itt jelentkeznek a jövőben, hiszen a legértékesebb vízbázisok pontosan ezen települések alatt találhatók.
A kistelepüléseknél a megoldás - hasonlóan egyébként az EU-országokhoz, követelmény kell hogy legyen, hogy ne jelentsen elviselhetetlen terheket -: itt szóba jöhet úgynevezett alternatív megoldás.
(18.00)
Több képviselő részéről elhangzott a gyökérzónás szennyvíztisztítás, ami - mint tudjuk - Magyarországon pillanatnyilag nem támogatott tisztítási forma, és hátrányban van a 2000 lakosegyenértékhez viszonyítva. A közműolló nagymértékű kinyílása pedig pontosan ezeken az úgynevezett kistelepüléseken, szórványtelepüléseken jelent súlyos problémákat. A bizottság több tagja megfogalmazta, hogy mikorra várható a 2000 lakosegyenérték fölött a községeknél a teljes szennyvízkezelés, és ebben a szennyvíz tisztítása, illetve a tisztított szennyvíz elhelyezése, illetve a szennyvíziszap elhelyezése.
Mindezen problémák, gondok felvetése után a bizottság ezt a javaslatot 13 igen szavazattal, 7 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett általános vitára alkalmasnak tartotta, megjegyezve azt, kéri a kormány igen tisztelt képviselőit, hogy a törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokat támogassa. Azt gondolom, erre reményünk is van, hiszen államtitkár úr az expozéjában elmondta, hogy a módosító indítványokhoz pozitívan állnak, és amennyiben lehet, azokat támogatják. Lehet, hogy rosszul hallottam, de ez majd kiderül a későbbiekben.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés