DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Meglep, amit Pozsgai képviselőtársam mondott, tudniillik felvételek bizonyítják azt, hogy a kivágott erdők miatt a víz nem marad helyben. Egyébként pedig megkérdezném, mi indokolja azt, hogy több száz év óta vagy néhány évtized óta nem jött le ilyen hatalmas vízmennyiség. Kérdezem öntől, hogy miért van ez. Most biztos azt fogja mondani, hogy a globális felmelegedés miatt, de ez nyilván máshol is van, és ha a globális felmelegedés miatt lenne az egész, akkor a Dunán ugyanígy lejönne ilyen hatalmas vízmennyiség. Gondolom, ez a Tisza vízgyűjtőjén lehullott csapadék és az a csapadék, amely nem tudott helyben maradni.
Azt gondolom, ennek a problémának a megoldása elsősorban ott keresendő, hogy helyben kell tartani ezt a vízmennyiséget, és olyan szélességben kell leengedni, hogy le tudjon folyni, ahogy valamikor lement a folyón. Azt gondolom, hogy a gátak emelése és a szükségtározó, amit lehet, hogy Lotz képviselőtársam említett, nem old meg sok mindent. Ki kell számítani, hogy egységnyi szükségtározó mekkora vízgyűjtő területről képes befogadni a vizet, és rájövünk majd arra, hogy a szükségtározók számát természetesen lehet növelni, a Tisza mellett számtalan szükségtározót lehet beállítani, csak egy idő után a szükségtározók is megtelnek. Azt gondolom, nem ez a megoldás, a megoldás a helyben tartás és a víz gyors levezetése, és nem ilyen szűk keresztmetszetben, mint ahogy most történik.
Ha már kétpercest kértem, hadd reagáljak Pozsgai képviselő úrnak egy másik megjegyzésére, hogy 200 önkormányzat van félkész állapotban. Ebből vajon mennyit örököltünk? Mennyi az, ami évek óta húzódik? Ezt illő lenne tudni, mert azt gondolom, nagyon sokat örököltünk.
Egy nagyon érdekes dolgot hadd vessek fel! Az önök által hozott 102. rendelet, amit már nagyon sokszor emlegettem, lehetővé teszi azt, illetve kényszeríti a szennyvíztisztítókat arra, hogy a szennyvíziszapot 4-5-6 ezer forint értékben köbméterenként a szeméttelepre vigyék azért, mert a mezőgazdasági hasznosítása, ami nagyon kívánatos és jó lenne, nem megvalósítható. Ha ez megvalósítható lenne, akkor, azt gondolom, az a kérdés, hogy az önkormányzatok miből tudják finanszírozni a csatornázást és a szennyvíztisztítást, egyértelműen megválaszolható lenne, tudniillik ebből a pénzből, ha ennek, mondjuk, a tizedrészét kellene fizetni, akkor simán megoldható lenne.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés