DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak hogy egy dologról beszéljünk, hogy hány önkormányzatnál van probléma és lemaradás, szeretném a képviselőtársam figyelmét felhívni egy adatra: 1998-ban 18 milliárd forintot zárolt, illetve csoportosított át a kormány pontosan a szennyvíztisztítók befejezésétől, illetve a csatornázás befejezésétől. Legyünk pontosak, ez a 18 milliárd forint nagyon hiányzik, és ha nehezen működnek ezek a telepek, akkor ez ennek is köszönthető.

(Az elnöki széket Gyimóthy Géza, az Országgyűlés

alelnöke foglalja el.)

Szeretném egy másik adatra is felhívni a figyelmet, és innentől kezdve nem is kell egymásra mutogatni: ez pedig az elmúlt negyven-ötven évnek az a hibás technokrata felfogása, és ezt most rendszertől függetlenül szeretném elmondani - szakmai kérdés, még egyszer mondom, nem politikai kérdés -, az a hibás felfogás, mely szerint mára 800 milliárd forintra van szükség minimálisan ahhoz, hogy a csatornázásban a megfelelő szintet és a fenntartható fejlődés követelményeinek megfelelő szintet el tudjuk érni. Kérdezem én önöket - a tizenöt év biztosan nem elég -, hogy ez a rendszer, amely ennyi problémát és ennyi gondot okozott, kibír-e harminc-negyven évet. Ezen kellene gondolkodni, és sajnálatos módon ehhez nincs pillanatnyilag forrás. És azt gondolom, egyetlen kormánynak sincs eszköze ehhez, mert ha lett volna eszköze, akkor ezt nyilván önök is megcsinálták volna, mert gondolom, szívesen teljesítették volna ezt a lemaradást. Nyilván azon vagyunk, hogy ezt megtegyük, és ebben a helyzetben azt gondolom, az önkormányzatoktól ez az önrészvállalás, amit a törvény előír, elvárható.

Még egyszer szeretnék hivatkozni arra az elvre, amit önök is, mi is és mindenki a Házban elfogad: ez "a szennyező fizet" elve; bizony, aki szennyez, fizesse meg ennek a költségeit. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu