FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a felszólalásomban Lezsák képviselő úr gondolatához kapcsolódnék. Megnéztem, hogyan jön elő a munkaidővel kapcsolatos rész, amit ő itt az előbb felvetett, és mivel nekem is van ilyen javaslatom, erre reflektálnék röviden.
A 161. ajánlásban adtuk be Jauernik Istvánnal együtt, a választókerületem köztisztviselőinek kezdeményezésére, hogy a munkaidő merev meghatározását, amit egyébként ez a törvény megkísérel, töröljük el. A mi javaslatunkat nem fogadták el, de átnézve az erre irányuló módosító javaslatokat, azt örömmel kell megállapítanom, és majd elmondhatom, hogy erre lesz lehetőség, hiszen van olyan elfogadott módosító javaslat, pontosan a 160. számú, Perlaki Jenő képviselő úré, amelyik törli ezt a merev határt, tehát visszaállítja a korábbi gyakorlatot.
Arról már nem tudok majd örömmel beszámolni, hogy a képviselő úr bizonyára hatása alá került a munkatörvénykönyv tegnap elfogadott módosításainak, és ugyan lehetővé teszi a munkaidő rugalmas megállapítását, ugyanakkor előhozza mindazokat a kérdéseket, amelyeket a munkatörvénykönyv is feltálalt elébünk és amiben nem sikerült kompromisszumot találni: az időkeret alkalmazását, a napi 12 óra és heti 48 óra alkalmazását, a rendelkezésre állás és a készenlét fogalmait - mindezek előjönnek. Azt hiszem, ezek egy kicsit meg fogják majd keseríteni a köztisztviselők szája ízét.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés