HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szeretnék visszakanyarodni az előttünk fekvő törvényjavaslathoz, nevezetesen a vízgazdálkodási témakörről szeretném a véleményemet elmondani.
A víz mint jogalkotás tárgya több tárcát érint: a Közlekedési és Vízügyi Minisztériumot, a Környezetvédelmi Minisztériumot, az FVM-et, a Belügyminisztériumot és az Egészségügyi Minisztériumot. Más megközelítésben a vízügy, a vízgazdálkodás a magyar mérnöki kultúra fontos része is, magyar mérnökök és technikusok csodás alkotásainak sorozata. Végül a vízügy, a vízgazdálkodás átíveli az elmúlt 120 év műszaki törvényalkotását is. Mindezek alapján a szakma iránti tiszteletem okán szólalok fel ebben a kérdésben, és úgy ítélem meg, hogy az előttünk fekvő szakmai törvényjavaslat nem ellenzéki vagy kormánypárti igazságot tartalmaz, hanem kizárólag szakmai igazságot, ezért nagyon sok felszólalóval - üljön az kormánypárti vagy ellenzéki oldalon - egyetértek.
Parlamenti ciklusokon keresztül vizsgálva a törvényalkotást, láthatjuk, hogy hébe-hóba kerül be a parlament elé egy-egy műszaki témájú törvényjavaslat, ezért az előttem felszólalókkal ellentétben nem a kicsit unos-untalan hangsúlyozott, de valóban a törvény lényegét megfogalmazó jogharmonizációval meg EU-csatlakozással kívánok foglalkozni, hanem inkább műszaki oldalról szeretném felvillantani ennek a törvényjavaslatnak a lényegét.
Először egy rövid történeti áttekintést tennék. Említettem már, hogy az elmúlt 120 év parlamenti munkáját átíveli a vízüggyel való törvénykezési munka, ezért mindenképpen meg kell említenem, hogy az előttünk fekvő törvénymódosítás nyolc paragrafusból áll, az alaptörvény, amely 1995-ben került az Országgyűlés elé, 45 paragrafusból állt, és - időben nagyot ugorva a kezdetekhez - az alapmű, amely a magyar törvénykezés egyik csúcsteljesítménye, az 1885. évi XXIII. törvénycikk a vízjogról, amely rendkívül kiváló kiindulópont volt, jellemzi, hogy mennyire terjedelmesen foglalkozott ezzel a szakmai területtel: 196 paragrafusból állt. S ahogy ma itt, csakúgy, mint néhány évvel ezelőtt, 1995-ben, akkor is rendkívül nagy vita kísérte a vízügyi törvényalkotást.
Egy gondolat erejéig még hadd szóljak az 1885. évi alaptörvényről. Annyira kiváló volt az a törvény, hogy harminc évig nem is kellett hozzányúlni. Csak a történeti hűség kedvéért hadd említsem meg, hogy gróf Széchenyi Pál földművelési, ipari és kereskedelmi miniszter nyújtotta be azt a vízjogról szóló törvényjavaslatot. Hogy megörökítsük az utókornak az akkori bizottsági előadó nevét, elmondom, hogy Dárday Sándor 1885. május 7-én úgy fogalmazott - két mondatot idézek a felszólalásából, mert nagyon szép gondolatok, érdemes őket megörökíteni -, hogy "A víz a maga éltető erejével, hordképességével és hajtóerejével egyaránt szolgálhat úgy a mezőgazdaság, mint az ipar és kereskedelem céljainak. A különbség csupán az, hogy míg a kereskedelem és ipar tekintetében a víz mint közlekedési út vagy a víznek hajtó ereje csakis olcsósága által nyer jelentőséget, addig a víznek éltető erejét a mezőgazdaságra nézve semmi sem képes pótolni." Ezt mondta az akkori bizottsági előadó elődünk közel 120 évvel ezelőtt. S ha kezünkbe vesszük a kinyomtatott eredeti törvényt 1885-ből, láthatjuk, hogy egy rendkívül precíz, maradandó és szakmailag, jogilag megalapozott parlamenti anyagról van szó.
Mivel említettem a felszólalásom elején, hogy nem jogharmonizációról és EU-csatlakozásról kívánok szólni, ezért röviden pár névre szeretném felhívni a tisztelt Ház figyelmét, valamint - az előbb idézettek alapján - arra, hogy mik voltak azok a főbb események, amelyek a víz éltető erejének a bizonyítékai. Elődeink, azok a szakemberek és politikusok, akik építőmérnökként vagy politikusként felfigyeltek az árvizek és belvizek által veszélyeztetett területek rendkívüli fontosságára, fő céljuknak az ország gazdasági felemelkedése érdekében elsősorban az Alföld vízrendezését, a vizek kártételeinek csökkentését tűzték ki célul. Engedjék meg, hogy kultúrtörténeti érdekességképpen néhány nevet csak villanásszerűen említsek. Kevesen gondolnák, hogy Kempelen Farkas nemcsak kiváló sakkautomatájáról volt ismert, hanem arról is, hogy az alföldi csatornázás tervezésében rendkívül aktív szerepelt vállalt. Vagy megemlíthetjük 1830. szeptember 4-ét, amikor megindult a gőzhajójárat Bécs és Pest között, amely Közép-Európában az első ilyen rendszeres vállalkozás volt. Érdekességképpen megnéztem a "Magyar szólások és közmondások gyűjteményét": 75 olyan magyar szólást és közmondást találtam benne, amely a vízzel foglalkozik.
De hogy megdicsérjek egy ellenzéki pártot is, az elmúlt napokban Wesselényi báró nevét említette a MIÉP, amikor felvetette - utalva az 1838. évi pesti árvízre, egyébként az önfeláldozó hős Wesselényi Miklósról van szó -, hogy árvízvédelmi, gátépítési programra lenne szükség, amit Wesselényi Miklóssal jelképezhetnénk, de erre a kérdésre majd visszatérek, most kizárólag a neves reformkori politikus nevét szerettem volna megörökíteni. Ugyancsak említhetem Türr István nevét, aki rendkívül fontos hazai vízügyi beruházások mellett a Szuezi- és a Panama-csatorna munkálataiban vett részt - s folytathatnánk a sort. Ha arra gondolok, hogy a magyar kormány benyújtotta a magyar hősök emléknapjának törvényjavaslatát, akkor szóban mindenképpen meg kell emlékeznem a vízépítés névtelen és neves hőseiről is.
Nagyot ugorva az időben - azt hiszem, Széchenyi István munkásságára nem kell kitérnem -, rátérve a konkrét törvényjavaslatra mindenképpen meg kell említenem, ahogy 1885-ben, úgy tulajdonképpen most is a tulajdon és a tulajdonjog körül folyik a vita, és ahogy már többen említették, valóban újabb állami és önkormányzati feladatokat határoz meg az előttünk fekvő törvényjavaslat.
Az állami feladatokkal kapcsolatban egy rendkívül nagy hiányérzetemet szeretném megfogalmazni. Miközben az 1. § a) és b) pontjában új fogalmat hoz be a vízgazdálkodás területén - nevezetesen nemzeti programok elkészítésére tesz ígéretet -, felhívom a tárca figyelmét, hogy egy új c) pontban az árvíz és belvíz kérdésével kiemelt állami feladatként mindenképpen foglalkozni kellene. Igaz, hogy az eredeti törvényjavaslat k) pontjában vagy az eredeti javaslat VI. fejezetében szerepel a vizek kártételei elleni védelemről szóló rész, de úgy gondolom, itt új c) pontként koncepcionálisan egy nemzeti program kidolgozására lenne szükség. Ezt Lotz Károly miniszter úr is érintette, de az árvízvédelem ügyét magam is stratégiai kérdésnek tekintem.
Kétségtelen, hogy a területfejlesztési bizottság ülésén a tárca helyettes államtitkára említette, hogy az Unió az árvízi védekezést a szubszidiaritás elve szerint helyi feladatként kezeli. De a tárca is vallja és én is vallom, hogy ez Magyarországon a magyar adottságok figyelembevételével nem valósítható meg, ezt a kérdést mindenképpen állami feladatként kell koncepcionálisan kezelni.
Nem Lotz Károly miniszter úr ellen kívánok felszólalni, de Lamperth Mónika kicsit vehemens felszólalásával kapcsolatban hadd mondjam el, hogy itt van a kezemben az 1996. évi központi költségvetésből a közlekedési tárcára vonatkozó része, amely nagyon érdekes megállapításokat tesz.
(19.40)
Konkrétan a vízkárelhárítás kapcsán megállapítja, hogy az esedékes igények az előző évi fedezeti szint mindössze 44 százalékát teszik ki. Megállapítja, hogy reálértékben, arányaiban tovább csökken a vízkár-elhárítási beruházásokra fordítható pénzeszköz. Vagy egy másik költségvetést előveszek (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), az 1997. évit. Még egy percet, ha kaphatnék! Lotz Károly miniszter úr védelmében elmondva - Lamperth Mónika talán akkor szólalt volna fel ilyen vehemensen -, azt olvashatjuk a tárca előterjesztésében, hogy a miniszterelnök úr, nevezetesen Horn Gyula miniszterelnök úr többszöri, a sajtóban, sőt a parlamentnek tett ígérete ellenére az árvízvédelmi művek állapota tovább romlik, a vagyonbiztonság, a lakosság életbiztonságának veszélyeztetése tovább fokozódik, jelentősen visszaesik a rekonstrukcióra fordítható pénzeszköz.
Tehát felesleges, úgy gondolom, kedves Lamperth Mónika, kormányokkal (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) vagy a jelenlegi kormánnyal szemben politikai felhangot megütni, hisz az előző kormányt is az írásos anyag alapján, amelyet Lotz Károly miniszter úr terjesztett a parlament elé...
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés