KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Dancsó József képviselőtársamnak mondom, én nem használtam azt a szót, hogy sarcolja és hátrányosan érinti az önkormányzatot ez a rendelkezés, csupán azt mondtam, az önkormányzat van annyira felnőtt és felelős jogintézmény, hogy el tudja dönteni a saját érdekeit és tudja azokat követni.
De nem is ezzel van gondom, hanem inkább azzal, amit ő úgy fejezett ki, hogy ezt a helyzetet valamiképpen kezelni kell. Ez a probléma, tisztelt képviselőtársak! Ma tudják a vállalkozók, hogy ezzel az adókedvezményi módszerrel hosszú távon már nem számolhatnak, de nem tudják, hogy mi lép ennek a nyomába, lesz-e pozitív diszkrimináció, lesz-e megkülönböztetett helyzete egy-egy térségnek - amely nyilvánvalóan az önmaga lehetőségeivel és normatív szabályaival képtelen lesz ledolgozni a különbséget, de nemcsak ledolgozni, hanem megállítani a különbség növekedését -, vagy nem lesz ilyen rendszer. Vajon van-e arra garancia, van-e a kormányzatnak elképzelése arra, hogy ha Magyarország egész területe jogosult az európai uniós kohéziós alapok igénybevételére - azaz éppúgy pályázhat Győr, Sopron, Pécs is, mint Debrecen, Nyíregyháza, Fehérgyarmat vagy Tarpa, hogy csak azokról a településekről beszéljek, amelyek közszájon forogtak, és mindenki tudja, hova kell ezeket besorolni -, akkor például a tarpai vállalkozók számíthatnak-e arra, hogy a pozíciójuk Győrhöz viszonyítva nem lesz rosszabb.
Az tehát a gondom, tisztelt képviselőtársaim, hogy a "valamit kezdeni kell" kategóriát keresem ebben a törvénytervezet-csomagban, de nem találom. Márpedig biztos, hogy kell legyen valami ezek után is! Ha a vállalkozók erre nem számíthatnak, akkor vajon mire számíthatnak? Csak a kormányzat jóindulatára kormányzati egyedi eljárási rendszerben, vagy pedig van valami normatív szabály, amit titkos fegyverként tartalékol a Fidesz? Őszintén bízom benne, hogy van ilyen normatív szabálylehetőség, erre be is adtam egy nagyon gyenge variációt 16. sorszám alatt, mert valahol el kell kezdeni ezt a munkát, mert ez a dolog ilyen cseppfolyósan nem maradhat.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés