KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Két percben két dologról szólnék, nagyon röviden. Miután Perlaki képviselő úr is tudja, hogy életemben jártam már munkajogszabályok környékén, ezért hadd mondjam azt, természetesen magam is tudom, hogy a köztisztviselői törvény előnyei relatívvá válhatnak, ezek az előnyök mégis előnyök. Ha nem így lenne, a köztisztviselők jogállásáról nem rendelkezne külön törvény, hiszen a köztisztviselői státust nagyon sok garancia védi, ezért ez relatíve biztonságos státus. Ez a törvény persze sokat lazít rajta, mert hosszabb felmondási-felmentési idő jár vele, mert a jubileumi jutalom gyakrabban jár és nagyobb összegben, mert magas az illetményalap, bár igaz, hogy rögzített.

(21.10)

Azok a tiszteletre méltó szakemberek, akikkel a tárca képviseletében volt alkalmam beszélni, azt mondták, hogy ha az ügyvitelellátók kikerülnek a törvény hatálya alól, akkor semmi akadálya annak, hogy egy főtisztviselő közvetlen környezetében dolgozók a rögzített bértáblánál magasabb fizetést kapjanak. Erre én széttárom a kezem, és nem tudom, hogy örüljek-e ennek, mert innentől kezdve Kern András és az ő története jut eszembe, a nagy sikerű film arról, hogy a miniszter félrelép, és ha a miniszter félrelép, ha lehet, a barátnőjét ne állami költségvetésből fizesse meg, nem alkalmazkodva a köztisztviselői bértáblában rögzített szigorú bérkategóriákhoz.

Ami pedig a munka törvénykönyve előnyeit illeti, igen, lehet előnye. A fizikai dolgozóknak, ha az ügyvitelellátókról beszélünk, az ügyvitelellátóknak például ki lehet fizetni a túlmunkáját. Nem kérdés az, hogy ha túlórában dolgozik, hogyan kapja meg ennek az ellenértékét. Igen, lehet előnye. De csak akkor garantált, hogy előnye is legyen, ha kollektív szerződés védi őket. Mert ugye hallott már részfoglalkozásként minimálbér alatt foglalkoztatott gépkocsivezetőkről is - én már hallottam. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu