KAPRONCZI MIHÁLY (MIÉP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Bevezetőmben szükségesnek tartom leszögezni, hogy a tisztelt Ház által tárgyalt H/4164. számú javaslatot, mely a hazai gyakorló- és lőterek külföldiek által, térítés ellenében történő igénybevételéről szól, a Magyar Igazság és Élet Pártja nem támogatja.
Már 1997-ben, a Magyar Igazság és Élet Pártja akkor egyetlen képviselőjeként sem fogadtam el a megalapozó határozati javaslatot, melynek a módosítását képezi ez a javaslat. Igaz, hogy ez a jelenlegi javaslat csak egy jelentéktelen módosítást tartalmaz, mégis figyelemre méltó, mert innentől számítva egyértelmű, hogy lényegében az Országgyűlésnek megszűnik az ellenőrzési, felügyeleti joga a hazai gyakorló- és lőterek felett ebben a vonatkozásban is.
Az ezzel kapcsolatos alkotmány- és törvénymódosításokat már annak idején sem fogadtuk el. A Magyar Igazság és Élet Pártjának továbbra is az a véleménye, hogy a XX. század katonai megszállásai után, amikor az idegen hordák fosztogatták az országot, arra kellett volna törekedni, hogy idegen katonák csizmái ne taposhassák soha többé hazánk földjét. Még a NATO-n belül is van erre precedens. Franciaország például évek óta csak a politikai szervezet tagja.
Jelen javaslat pedig nemhogy nem csökkenti, hanem egyértelműen növeli az idegen csapatok jelenlétét hazánkban, még a kötelezettségeinket meghaladó módon is, kizárólag a mindenkori kormány ellenőrzése alatt. Ha az elvi meggyőződéseken túlmenően vizsgáljuk meg a lőtereink és gyakorlótereink idegen hadseregek részére történő bérbeadását, akkor abból a kérdésből kell kiindulnunk, hogy miért éri meg más országoknak a hosszú szállítással, a felmerülő igen magas egyéb költségekkel együtt a bérleti díjat vállalni ahelyett, hogy az otthoni gyakorlótereket használnák.
A feltett kérdésre több magyarázat is van. Megéri egyrészt azért, hogy szokják meg a katonák, hogyan kell idegen országban, esetleges megszálló szerepben katonai műveleteket végrehajtani. Ebben az esetben - mivel sajnos ebben nagy gyakorlatunk van - vállaltatják velünk, persze csak gyakorlásból, a megszállt ország szerepét.
A másik, még az előbbinél is sokkal súlyosabb ok, hogy a környezetrombolás, a levegő-, a víz- és a talajszennyezés tudvalevőleg minden katonai tevékenység szükségszerű velejárója. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy amikor a szovjet hadsereg elhagyta országunkat, leírhatatlan környezeti szennyeződést hagyott maga után benzin-, kerozin-, gázolaj- és egyéb maradványok formájában. A környezetszennyezést a jelen határozat is elismeri, hiszen mindezekért meg kíván osztozni - igaz, nagyon szerény mértékben, mindössze 5 százalék biztosításával - a környezetvédelemmel is. Persze, egyáltalán nem biztos, hogy ez az összeg fedezi mindazokat a károkat, amelyeket egy-egy hadgyakorlat, de akár egy-egy előre nem látott véletlen baleset okozhat.
Különösen akkor nem láthatók a katasztrofális következmények, ha esetleg új fegyvert, hatásmechanizmust próbálnak ki nálunk a pici pénzükért az idegen hadseregek, olyat például, mint amilyenek az uránhegyű lövedékek voltak. A fizetett összeg 15 százalékáért "korrumpálják" az érintett önkormányzatokat, melyet szép kifejezéssel térítésnek neveznek, de nevezhetnénk ezt érdekeltté tételnek is.
A haditechnika természetesen már nem ez, hanem újabb "szörnyűség", aminek hatásaival maguk sincsenek tisztában. Elgondolható, hogy bármely újabb haditechnika kipróbálása ennél már csak nagyobb hatású lehet. Úgy gondolom, kihasználná mindenki a lehetőséget, ha akad más megoldás, hogy ne a saját országát, környezetét, lakosságát tegye ki az általa sem ismert veszélyes hatásoknak.
Magyarország Trianon óta viszonylag kis ország. Szélte-hossza nem több egy 200-szor 500 km-es téglalapnál. Egy véletlen baleset országrészeket tehet tönkre, és sajnos nem csak környezetvédelmi szempontból. Mi ezekhez a hadgyakorlatokhoz, az új haditechnikák kipróbálásához nem válhatunk sem olcsó, sem drága, sem önkormányzatilag érdekelt kísérleti tereppé. Lehet persze vitatkozni az ellenkezőjéről: a szoros ellenőrzésről, a szerződésben kikötött biztosítékokról; arról, hogy a lakosságot nem veszélyeztethetik a hadgyakorlatok, az új haditechnika kipróbálása.
De felmerül a kérdés: mi a biztosíték arra, hogy a mi katonai vezetőink jobban fogják majd tudni, mi a veszélyes és mi nem, amikor maguk az előállítók sem tudják, hogy az új fegyverek milyen hatást gyakorolnak? Például több mint száz a vesebeteg katona a balkáni szolgálatból; és emberre, környezetre egyaránt veszélyes...
Az idegen szakértők tapasztalata ebben a kérdésben az, hogy az ő tapasztalatuk vitathatatlanul nagyobb a mi kis országunk szakértőiénél, és érdekük lehet az elhallgatás is. Véleményünk szerint az is megengedhetetlen, hogy a gyakorlótelepeket környező településeken olyan generációk nőjenek fel, akiknek mindennapos látvány lesz, hogy környezetükben állandóan idegen katonák vonulnak, lövöldöznek, hadgyakorlatot tartanak, vagy - mint ahogy esetlegesen már erre is volt példa - az ideiglenesen hazánkban állomásozó amerikai katonák esetében részegen garázdálkodnak, és még csak meg sem tudják majd magukat értetni az idegenekkel.
Milyen lesz a hazáról alkotott képük az így felnövő gyerekeknek? Milyen példaképeik lesznek? Már a televíziót sem kell majd kinyitni nekik ahhoz, hogy újabbnál újabb harcmodort, erőszakot, agressziót lássanak. Milyen emberek válnak így belőlük? Csak ököljoggal fogják tudni megoldani a problémáikat?
Ezek után kérdezni szeretném: vajon miért fogják fizetni a 15 százalék kártérítést az önkormányzatoknak? A tönkretett utakért vagy a repülőgépek zajártalmainak kompenzálásáért? Vagy az emberek fizikai és lelki nyugalmának és biztonságának elvesztéséért? Nem tudjuk.
Azt viszont határozottan merjük állítani, hogy az 1956-tól 1990-ig tartó időszakban, amikor a magyar nép az idegen csapatok kiűzéséért küzdött, nem arról álmodott, hogy hazánk újra idegen csapatok gyakorlóterévé válik, melyeknek tevékenységét még az általuk demokratikusan választott képviselők sem ellenőrizhetik.
(20.00)
A biztonság érzése pedig így végképp szertefoszlik, ezért álságos az önkormányzatok 15 százalékos érdekeltsége.
Ezért a Magyar Igazság és Élet Pártja ezt a javaslatot nem fogja megszavazni. Köszönöm figyelmüket. (Taps a MIÉP-frakció soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés