DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ön politikai privatizációról beszél, holott ön is nagyon jól tudja, hogy a politika alapvető feladata, hogy eljárásokat dolgozzon ki a gazdaság, illetve a társadalom rendelkezésére álló erőforrások felhasználásának szabályozásáról. Ha ez így van, márpedig a privatizáció igen nagy erőforrások hosszú távon érvényes felosztási, szabályozási arányairól szól, és így legbelső lényegét tekintve, ezt ön is jól tudja, nem lehet mentes a politikától.

Természetesen, ha ön - mint ahogy az eredeti papírjában, csak nem azt olvasta fel - a nyolcvanas évek végének, illetve a kilencvenes évek elejének szűk és ellenőrizetlen pártpolitikai privatizációira gondol, akkor helyesen utal példaképpen a kétségtelenül kaotikus időszakra, amely azonban alapvetően az ön pártja, illetve jogelődje '88-90 közötti kormányzásához köthető (Taps a Fidesz soraiban.). Akkor valóban nem a társadalmilag méltányos erőforrás-elosztásról volt szó, hanem a formális hatalomból visszavonulni készülő állampárt politikai kapcsolati tőkéjének anyagi tőkévé való konvertálásáról.

(16.00)

Amennyiben ön a társadalmi vagyon jelentős részének az MSZP-klientúra részére való átjátszását visszamenőleg elítéli, akkor nincs köztünk vita, legfeljebb azt jegyezném meg, hogy ennek gyakorlati következtetéseit viszont most már tényleg érdemes lenne talán levonni. (Taps a Fidesz padsoraiban.) Azt azonban a leghatározottabban vissza kell utasítanom, hogy a polgári kormány vidéki kistulajdonosokat preferáló agrármagánosítási törekvéseit párhuzamba állítja az állampárti végkiárusítás zavaros tranzakcióival. (Zaj az MSZP padsoraiban.)

Természetesen abban egyetértünk, hogy a társadalmilag helyes célt: a hazai kisvállalkozók tulajdonhoz való juttatását megfelelő törvényes eszközökkel kell végrehajtani. Örömmel fogadjuk természetesen, ha észrevételeivel segíti e követelmény teljesítését, ám interpellációjából arra kell következtetnem, hogy a szokásos ellenzéki vádakon túl a valódi törvényességgel kapcsolatos aggályokat nem fogalmaz meg.

Nagyon egyértelmű a helyzet, szögezzük le: valami vagy törvényes, vagy nem. Amennyiben bárkinek ebben az országban aggályai vannak a törvényességgel kapcsolatban, megvannak a megfelelő intézményei annak, hogy ezzel kapcsolatos aggályait megfogalmazza. Ha nem törvényes, tessék megindítani az eljárást! - sajnos a dolog ilyen egyszerű.

A kormányhatározatból az értékesítés alapelvei közül kiemelhető, hogy az értékesítendő vagyonnak nemzeti érdekkörben kell maradnia, a megvásárlásra a mezőgazdasági társaságokban dolgozók kapnak lehetőséget. A társaságok értékesítése során az állami tulajdonú mezőgazdasági termőföld nem adható el. Ezeket az elveket a kormány emelt fővel vállalja, mivel biztos benne, hogy a polgárok többsége egyetért vele, hiszen lehet-e rokonszenvesebb privatizáció, mint amikor a társaságnál dolgozók válhatnak vállakozóvá. Az önök sajátos narratívája ezt lenyúlásnak nevezi, de ettől a fixa ideájuktól, úgy látszik, nem lehet önöket eltéríteni.

Konkrét kérdésére válaszolva azt kell mondanom, hogy a privatizációs törvény 35. §-a kifejezetten lehetővé teszi az állami vagyon térítés nélküli átadását, az ÁPV Rt., az MFB Rt. nem fogalmazott meg szakmai és törvényi kifogásokat, mivel a megállapodás a két kormányhatározat és a privatizációs törvény előírásainak mindenben megfelel. Az MFB elnök-vezérigazgatóját az igazgatóság ügyrendje és az SZMSZ rendelkezése szerint az alelnök, illetve az általános vezérigazgató-helyettes helyettesíti. A megállapodás aláírására természetesen nem kell kényszeríteni (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), hiszen annak előkészítésében részt vett. A felelősséget minden érintett szervezet saját döntéseiért vállalja ebben a folyamatban.

Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu