DR. POLT PÉTER legfőbb ügyész: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Képviselő Úr! Először is szeretném megnyugtatni a képviselő urat, hogy a Magyar Köztársaság ügyészsége sem korábban, sem most, sem pedig a jövőben nem dolgozott, illetve nem dolgozik politikai megrendelésre. Ennek nem egyszerűen személyi garanciái vannak, hanem a jogállami demokráciából következő intézményi és szabályozási biztosítékai is rendelkezésre állnak.
A konkrét ügyeket illetően az elmúlt időszakban Dornbach képviselő úr írásbeli kérdést intézett hozzám, az év elején interpellált is. Korábbi válaszaimban Dornbach képviselő urat, majd az Országgyűlést is tájékoztattam arról - és ezt most ismételten megteszem -, hogy a nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság folytatja, az eljárás még folyamatban van, lezárását követően lehet teljes körű tájékoztatást adni.
Dornbach képviselő úrnak adott írásbeli válaszomat követően szereztünk tudomást egy olyan járuléktartozást feltüntető okiratról, amely korábban nem állt a rendőrség és az ügyészség rendelkezésére, ennek vizsgálata következésképpen nem képezte az eljárás tárgyát. Ezért a nyomozás felett felügyeletet tartozó főügyészséget ez év januárjában utasítottam ennek az okiratnak eredetben történő beszerzésére. Ez megtörtént.
A beszerzett eredeti okirat, illetve a már rendelkezésre álló adatok elemzése alapján az vált megállapíthatóvá, hogy jelenleg egy cég tekintetében fennáll az adócsalás bűntettének, illetve a csődbűntettnek személyre szóló alapos gyanúja.
(15.00)
Ezért a felügyeletet gyakorló főügyészség 2000. március végén utasította a nyomozó hatóságot e bűncselekmények vonatkozásában az eladó gyanúsítottkénti kihallgatására. A nyomozó hatóság tájékoztatása szerint erre rövidesen sor kerül. Azt pedig, hogy az alapos gyanú a továbbiakban megáll-e, illetve alkalmas lesz-e az ügy vádemelésre, a további nyomozás feladata, hogy tisztázza.
Megjegyzem, az ügyészséget nem az a tény vezérli eljárásában, hogy ki az eladó vagy a vevő ezekben az ügyletekben, hanem kizárólag az, hogy a bizonyítékok alapján kit terhel valamilyen bűncselekmény alapos gyanúja. Az ügyészség egyetlen ügyben sem folytat a látszat kedvéért tevékenységet, és pláne nem arra törekszik, hogy ne érjen el eredményt. Éppen ellenkezőleg, a törvényes kötelezettségeit maximálisan teljesíti annak érdekében, hogy az egyes ügyekben a büntetőjogi felelősség tisztázható legyen.
Bízom benne, az elmondottak is megerősítik, hogy az ügyészi szervezet mindenben eleget tesz az alkotmányban előírt feladatainak és kötelezettségeinek.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés