TÁLLAI ANDRÁS pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Befejeződött a pénzügyi tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános és részletes vitája, és most arra kérem önöket, hogy szavazataikkal támogassák a kormány által elfogadásra javasolt indítványokat. Mielőtt erre sor kerül, szeretném feleleveníteni a vita néhány elemét, valamint ismertetni a javaslatok támogatásának, illetve elvetésének indokait.
Tisztelt Ház! Az államháztartásról szóló törvény módosításáról ismételten szeretném elmondani, amit már többen is érintettek a vitában: az itt javasolt változtatások teszik lehetővé, hogy az államháztartási gazdálkodás kérdéseit érdemben tovább lehessen gondolni. A funkciók és feladatok világos szétválasztása, a kincstári szervezetek működési feltételeinek kialakítása olyan fontos kérdések, amelyek parlamenti jóváhagyást igényelnek. A kormány többször is megvitatta az államháztartási gazdálkodási rendszer átfogó módosításának kérdéseit. Szükséges az intézményrendszer és a gazdálkodási szabályozórendszer átgondolása, és ezt követően az államháztartási törvény nagyobb lélegzetű módosítása is.
Többször felmerült a vitákban, hogy ha a Magyar Államkincstár részvénytársasági formában működik, akkor kikerül a parlament ellenőrzése alól. A javaslat szerint az Állami Számvevőszék ellenőrizheti a Magyar Államkincstár Részvénytársaságot is, ahogyan azt korábban ugyancsak az állami tulajdonban lévő más részvénytársaságoknál is megtette.
A társasági adóról és osztalékadóról, a helyi adókról, valamint az illetékekről szóló törvények módosítása elsősorban az európai uniós tárgyalásokkal függ össze a minél korábbi csatlakozás érdekében.
A versenyfejezet részeként szerepel a versenyt károsan befolyásoló állami támogatások, köztük az adókedvezmény ügye. Az állami támogatások uniós normáinak megfelelő alakítása és jogszabályban való megjelenítése feltétele annak, hogy a versenyfejezet az év második felében lezárható legyen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Magyarország gazdasági fejlődésének szempontjából meghatározó az Unióhoz történő csatlakozás. Szükséges az adókedvezmények átalakítása, és a javaslatban szereplő megoldás megfelelő átmenetekkel igazítja a szabályokat az uniós előírásokhoz. Az egyik az érzékeny ágazat fogalma, amely meg kell feleljen az Európai Unió által ezen ágazatokra előírt, az általánosnál szigorúbb feltételeknek. Ebből következően a kormány a törvényben foglaltaknál enyhébb szabályokat nem hozhat. A másik felvetés az érzékeny ágazatok meghatározását érinti, amelyet a törvényjavaslat nem önkényesen határoz meg, hanem szintén az uniós előírásoknak felel meg. Mindezek alapján úgy vélem, nem vádolható a kormány azzal, hogy önkényesen hoz döntést a kedvezmény iránti kérelmekben.
(18.40)
A kormány a helyiadó-törvénnyel kapcsolatban született módosító javaslatok többségét támogatta. Kormánypárti és ellenzéki képviselők is egyaránt javasolták, hogy maradjanak el a törvényjavaslatból azok a rendelkezések, amelyek a külföldön végzett tevékenységből származó iparűzési adóalap adózás alóli kivonására irányulnak. A kormány elfogadta ugyanis azt az érvelést, hogy a javaslat súlyosan érintené az önkormányzatok legfontosabb adóbevételi forrását, az iparűzési adót.
A kormány szintén egyetértett azzal a módosító javaslattal, amely az önkormányzati kedvezmény- és mentességnyújtási adóalap-értékhatárt 2 millió forintról 2,5 millió forintra emeli.
Tisztelt Országgyűlés! Az értékpapírok forgalomba hozataláról, a befektetési szolgáltatásokról és az értékpapírtőzsdéről szóló törvénymódosítás lehetővé teszi a tőkepiacon lezajló események jobb átláthatóságát, ellenőrizhetőségét, a nyilvánosan működő részvénytársaságban történő befolyásszerzés szabályait a kisbefektetők védelme mellett.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete a befolyásszerzéssel kapcsolatos vizsgálat során valamennyi részvevővel szemben gyorsan és határozottan léphet majd fel. Az alkalmazható intézkedések és szankciók köre bővül.
A képviselőtársak figyelmét bizonyítja, hogy az értékpapírtörvény módosításával kapcsolatban sok módosító, illetve kapcsolódó módosító javaslatot nyújtottak be, amelyek a kormány által beterjesztett törvényjavaslat megfogalmazásait, gyakorlati alkalmazását segítik elő. A felügyelet a szabályok betartása érdekében az alkalmazható szankciók között akár a részvényes jogait is felfüggesztheti. Ebben az esetben a felügyelet határozatának felülvizsgálatát igénylő perben a bíróság soron kívül jár el, amelynek célja, hogy egy gyors bírósági döntést követően átlátható, világos legyen a tulajdoni szerkezet. Fontosnak tartom, hogy az értékpapírtörvény módosításának megfelelően változnak a gazdasági társaságokról szóló törvény rendelkezései és átmeneti szabályokat állapítanak meg.
Ezúton is szeretném megköszönni a vita során kifejtett tevékenységüket és azt a sok hasznos javaslatot, amelyekkel segítették jobbá tenni a törvényjavaslatot.
Tisztelt Ház! Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes feladatairól szóló törvény kis terjedelmű, ám néhány ponton előirányzott módosítását a politikai felhangoktól sem mentes hozzászólások kísérték. A legnagyobb ellenzéki párt árnyaltan ítélte meg a módosító javaslatot. Voltak képviselők, akik a bűnügyi igazgatóság létét tényként, ha nem is sikerként fogadták el. Más képviselők pedig kifejezetten jónak ítélték, hogy az APEH önálló nyomozó hatósággal rendelkezik.
A vita természetesen itt is a részletekben bontakozott ki, leginkább az APEH elnökének irányítási jogosultságait átláthatóvá és értelmezhetővé tévő törvényszöveggel kapcsolatosan. Meg kell jegyeznem, hogy ezek a félelmek alapvetően félreértésből adódtak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az APEH-törvény másik módosuló része az adónyomozók tevékenységéről szól. Egyértelművé és könnyen átláthatóvá teszi az eddigi jogosítványok gyakorlásának feltételeit és kötelezettségeit. Sajnálatosan akadtak képviselők, akik ezt a szabályozási szándékot - talán nem is véletlenül - félreértve akként próbálták magyarázni, hogy a kormány újabb általános hatáskörű rendőrhatóságot kíván létrehozni. Ezzel szemben a javaslatból csak az következik, ha például adócsalási ügyben tanúként hallgatnak meg valakit, aki a körözési listán mint élet elleni bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy szerepel, akkor az adónyomozó nem teheti meg, hogy a tanú vallomásáról szóló jegyzőkönyv aláírása után illedelmesen elköszön a gyanúsítottól, mondván, hogy a rablógyilkosság nem tartozik a hatáskörébe.
Tisztelt Országgyűlés! Az általános és részletes vitában több hozzászólás foglalkozott a reprezentáció adóztatásával. Az erre irányuló módosító indítványok közül a kormány a gazdasági bizottság indítványát támogatja, amely komplexen kezeli a kérdést, egységesen rendezi a reprezentációs kiadások és az üzleti ajándékok közterheit, az adómentes reprezentáció összegét a bevétel arányában, abszolút korlát előírásával. Az üzleti ajándékot a foglalkoztatottak létszámának függvényében határozza meg a társas vállalkozásoknál és az egyéni vállalkozóknál egyaránt.
Tisztelt Képviselőtársaim! A törvénymódosítás alapvető indoka, hogy a pénzügyi tárgyú szabályozásokat az európai uniós normákhoz kell közelíteni. Ugyanakkor a törvénymódosítás azt a célt is szolgálja, hogy bizonyos kérdésekben beépítsük az elmúlt néhány év tapasztalatát. Ahhoz, hogy kellő ütemben tudjunk haladni a jogharmonizációs feladatokkal, eredményorientáltan kell dolgozni. Ennek tükrében ismételten kérem önöket, hogy szavazataikkal segítsék elő a kormány által támogatott indítványok elfogadását. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés