BÁNKI ERIK, az idegenforgalmi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Az idegenforgalmi bizottság május 2-ai ülésén tárgyalta Vonza András miniszter úr előterjesztésében a parlament elé került jelentést a területi folyamatok alakulásáról, a területfejlesztési politika érvényesüléséről és az országos területfejlesztési koncepció végrehajtásáról, valamint egy, ezzel a jelentéssel kapcsolatos határozati javaslatot.

A jelentés igen tartalmas és mellékletekkel, kiegészítő anyagokkal gazdagon ellátott anyagát illetően mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők elismerően nyilatkoztak. A beszámoló értékeli azokat a tendenciákat, amelyek meghatározó alapját adhatják az elkövetkező időszak fontos tervezési munkáinak; olyan anyagoknak, mint a nemzeti fejlesztési terv, amely az Európai Unió strukturális alapjaiból elérhető támogatások megszerzését teszi lehetővé.

Magyarország gazdasági szerkezetének átalakulása kapcsán az anyag kiemelten megjeleníti, hogy abban a turizmusnak milyen jelentős szerepe van. A jelentés megerősíti ezt azzal is, amit a gazdasági és társadalmi térszerkezet átalakításában elért szerepéről, a turizmusnak a gazdasági, társadalmi szerkezetátalakításban elért eredményéről mond. Ha belegondolunk abba, hogy napjainkban a turizmusban foglalkoztatottak létszáma eléri a 300 ezer főt, és lassan jelentősebb szerepet vállal a foglalkoztatásban, mint például a mezőgazdaság, ha figyelembe vesszük azt, hogy az európai szinten is kiemelkedőnek számító 5-6 százalékos GDP-növekedéshez képest a turizmus teljesítménye évente 12-13 százalékkal nő, továbbá belegondolunk abba, hogy Magyarország turisztikai bevételei 2001-ben meghaladták a 3,7 milliárd eurót, a turizmus aktívuma pedig a 2,5 milliárd eurót, akkor jól láthatjuk, hogy ennek a szektornak a külkereskedelmi mérleg egyensúlyát tekintve is kiemelkedő szerep jut a magyar gazdaságban.

Hogy a legfrissebb adatokról is említést tegyek, a 2001. évi első negyedévi teljesítmények értékelése jól mutatja, hogy ez a trend, ez a tendencia, amely a turizmus dinamikus növekedését eddig kísérte, nemhogy nem állt meg, hanem továbbra is hasonló intenzitást mutat, hiszen az első negyedévben, 2001-ben, a 2000-es adatokhoz képest 21 százalékos növekedés mutatkozott a bevételek terén, 767 millió euró volt a turizmus idei, első negyedévi bevétele. Külkereskedelmi aktívum szempontjából ez több mint 16 százalékos növekedést jelent, a maga 456 millió eurójával. Arról nem is beszélve, hogy például a kereskedelmi szálláshelyek forgalma is 12 százalékkal nőtt, tehát az inflációt meghatározóan túllépő mértékben nőtt ebben az eltelt időszakban. Egyébként ha csak a tavalyi adatokat nézzük, akkor is a turizmus aktívuma tekintetében jelentősebb volt az elért eredmény, mint a mezőgazdasági és az élelmiszer-ipari export együttes eredményét tekintve.

A jelentés külön kiemeli a Balaton-üdülőkörzetet, megállapítja, hogy Magyarország egyes területeinek fejlettségét, speciális problémáit tekintve a pozitív oldalon helyezkednek el azok a területek, ahol a turizmusnak meghatározó szerepe van. Két fő területet emel ki a beszámoló: egyrészt Balatont és Budapestet mint a legjelentősebb turisztikai vonzerőket Magyarországon, hiszen ez a két terület bonyolítja a vendégforgalom kétharmadát, másrészt pedig azokat a társadalmilag, gazdaságilag elmaradott térségeket, ahol nincs más kiút a felzárkóztatásra és nincs más kiút a gazdasági kohézió megteremtésére, mint a turisztikai fejlesztések elősegítése. Én ehhez még egy harmadikat tennék hozzá: azok a vidéki területek, amelyeknek már komoly hagyományai vannak a turizmus területén, és olyan, Európában is kiemelkedő vonzerővel rendelkeznek, mit amilyen a magyar termálvízkészlet, vagy éppen a kastélyaink, váraink, kulturális hagyományaink.

Tehát én az elmondottak alapján és a bizottsági véleményeket ismerve mindenképpen úgy gondolom, hogy ez az anyag általános vitára alkalmas. Egyébként maga a jelentés egyhangú támogatást kapott a bizottsági ülésen a szavazáskor, a határozattal kapcsolatban voltak ellenvélemények az ellenzéki képviselők részéről, de a többségi szavazás ezt is elfogadta, és a parlament általános vitájára alkalmasnak tartotta.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

Forrás: parlament.hu