DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Államtitkár Úr! Azzal szeretném kezdeni, hogy megköszönöm a konstruktív hozzáállásukat a módosító indítványokhoz, ez igazán példás és dicséretre méltó. Természetesen lesz olyan módosító indítvány is, amelynél ezt nem tudom elmondani. Sajnálom, hogy nem támogatták, és így valószínűleg nem kerül be a törvénybe.

Végigmennék az ajánláson elejétől fogva, és ahol megjegyzésem van, ott azt megtenném. Hogy a feladatot kiterjesztjük és nagy feladat-e, az nagy kérdés, de egy valamit szeretnék hozzátenni. Azt gondolom, aki egészséges ivóvizet használ, annak kötelessége az is, hogy a belőle keletkező szennyvizet valahova elvezesse, és ezért vállaljon anyagi hozzájárulást is. Nem hiszem, hogy ez az önkormányzatok terhe, ez mindannyiunk terhe. Van egy kötelezettség, hogy egészséges ivóvizet vigyünk oda, de az már a saját kötelességünk kellene legyen, hogy a szennyvizet valamilyen úton-módon - ez lehet szippantó, közműves szennyvízelvezetés - onnan elvigyük. A környezettudatosság - ha szabad ezt mondani - valahol itt kezdődik.

A 6. pontban van egy módosító indítványom, amely nem kapta meg a támogatást, viszont ha jól tudom és jól értelmezem, akkor kapcsolódó módosító indítványt ez ügyben a tárca támogat. Itt tudniillik tisztázni kellene, hogy mi a szennyvíz, mi a tisztított szennyvíz és mi a szennyvíziszap. Az ártalommentes elhelyezés igénye ezek mindegyikére vonatkozik, s az is, hogy hogyan gyűjtjük össze, hogyan vezetjük el, vagy hogy megy a végső kibocsátási pontra. Tudomásom szerint a tárca konstruktívan áll ehhez a kapcsolódó módosító indítványhoz, emellett ezért nem érvelnék a következőkben.

Ami viszont érdekes - s amiről Göndör képviselő úr is beszélt -, az a bizonyos alacsonyabb jogszabály. Ezt én is kicsit nehezen értelmezem, és azt gondolom, ez mindannyiunknak nehézséget okoz. Ismét kérem a tárca itt lévő képviselőjét, ne tegyük meg azt, hogy fordítva hozzuk meg a törvényt és a jogszabályokat és egy rendeletre hivatkozunk. Azt gondolom, hogy a rendeletnek, a végrehajtási utasításnak a törvényi szabályozásra kell támaszkodnia. Tehát ne a törvényben mondjuk meg, hogy egy rendelet szabályozza ezt, hanem építsük be a törvénybe. Ezt ismét és nyomatékosan kérem. Valószínűleg mi, akik ehhez hozzászóltunk és módosító indítványt adunk be, nem vagyunk jogászok, tehát ennek a jogi fordulatát valószínűleg nem tudjuk. Egyet azonban biztosan tudunk: hogy szakmailag ez így lenne indokolt, és szerencsés volna ezt így megcsinálni, mert később a rendelet változhat, de a törvény erre garancia. A 2000 lakosegyenérték alatti tisztításról-elvezetésről, valamint a vízbázisok védelméről van nyilvánvalóan szó.

Talán nem kell ismét elmondani azt, amit az általános vitában elmondtam, hogy a távlati vízbázist és a kutat ne tévesszük össze, mert alapvető hibába esünk. Ha vízbázisról beszélünk - csak egy példát mondok -, akkor a Szigetközben egy vízbázis van, nincs több, az egy táplálást kap a Dunából. Ezen a vízbázison lehet több kút. Ennek a kútnak a védelme attól függően, hogy hány település használja, lehet regionális vagy kötelező települési védelem. A kettőt nem szabad összekeverni. Úgy érzem, hogy ezen a téren zavarok vannak, és összekeverjük a vízbázist a kúttal. Messze nem azonos a védelme sem és az egyéb beavatkozások sem.

Az állami segítséget a távlati vízbázisoknál és a vízbázisok védelménél egyértelműnek tartanám én is, éppúgy, mint az árvízvédelemnél. Az állam ebből nem vonulhat ki, mert egy önkormányzat ezt nem tudja megvalósítani. Itt is kapcsolódó módosító indítványokkal kellene egy kicsit operálni, hogy ez a dolog megvalósuljon.

A Göndör képviselő úr által mondottak közül van, amivel teljes mértékben egyetértek, és a bizottság támogatta is az indítványt, azonban van olyan is, amivel nem. Először nekem is gondot okozott, hogy mit értünk agglomeráción, és egyáltalán hogy helyezzük el az agglomerációt.

(23.00)

Nem szabad egy dolgot elfelejteni: nem zárul be ez a kör, pont ez a lényege. Ha kimarad az agglomerációból egy-egy település, a kétéves felülvizsgálat után - először nem értettem, hogy a két év után hogyan lehet felülvizsgálni, ha egyszer van egy vezetékes rendszer - bekerülhet ebbe a rendszerbe. Ha most kimarad, mert nincs rá tehetsége, nincs rá anyagi fedezete az önkormányzatnak, hogy bekerüljön, két év után bekerülhet, és addig egyéb alternatív módon - ahogy eddig is csinálták nagyon sokan - elvégezhetik ezt. Mondok önnek egy példát. Nagyon sok város van, ahol rendelkeznek vezetékes szennyvízelvezetéssel, és ott a bekötések száma 80 százalék. A 20 százalék nem az agglomerációhoz tartozik, hiába van az agglomeráció területén rajta, de nem tartozik bele abba, amit agglomeráció alatt értünk - és a fogalmon van a lényeg -, tehát az egyéb alternatív megoldást alkalmazza, szippantóval viszik el vagy egyébként alkalmazhatja a gyökérzónás és egyéb megoldásokat. Nagyon fontos dolog, hogy nem zárul be, és nem kerül ki belőle, azt gondolom, ezt nagyon fontos rögzíteni.

A másik nagyon fontos dolog: nem maximumkövetelmény az agglomeráció, hanem minimum. Azt mondja, hogy olyan üzemnek, olyan ipari létesítménynek, olyan gazdasági erőnek vagy 2000 lakosegyenértéknek kell megvalósulnia ahhoz, hogy agglomeráció lehessen - ez a minimumkövetelmény. Az, hogy ennél nagyobb, háromszorosa-négyszerese, gyakorlatilag nem zárja ki, ezért is lehet az, hogy bármikor - amit önök a 17. pontban mondanak -, később bekerülhet az önkormányzat, és ez nem okoz neki gondot.

A következő: ahhoz, amit a 21. pontban önök mondtak, csak azt írtam ehhez hozzá és a bizottságban is - amikor az ember kap egy törvényjavaslatot, akkor lehetőség szerint a saját kútfejéből vagy ha van segítsége, akkor úgy, módosító indítványokat ír hozzá. Nagyon sajnálom, hogy nem nekem jutott eszembe a 17. pontban szereplő fenntartható fejlődés, környezetet kevésbé terhelő, környezetkímélő, környezetbarát. Azt veszem észre - jó vitatkozni a környezetvédelemről önökkel itt a Házban, mert zömében egyetértünk -, hogy az olyan jellegű paragrafusok, amelyek egyébként sem a törvénynek a harmóniáját nem törik meg, és semmilyen kötelező feladatot nem írnak elő; egyszerűen úgy fogalmaznék, hogy nem az eszközt adják az úton, amivel megyünk, hanem adnak a kezünkbe egy lámpást, hogy biztosan lássuk, milyen irányba megyünk, és ezt időnként egy kicsit felvillantjuk, hogy merre megyünk. Ez egy ilyen mondat, aminek helye lenne a törvényben; nagy kár, hogy nincs benne, mert azt gondolom, sokszor elmondunk olyat a törvényben, aminek messze nem sok köze van a környezetvédelemhez. Időnként nem lenne baj olyat is elmondani, hogy fenntartható fejlődés, a környezetnek megfelelő és egyebek, hogy azoknak, akik ezt olvassák - akik nagyon messze vannak egyébként a környezettudatosságtól -, időnként felvillanjon, hogy ez a törvény igazából mit szeretne vagy miről szól. Azt hiszem, nem lenne baj, ha ez benne lenne a törvényben, nem véletlenül támogatta ezt a módosító indítványt a környezetvédelmi bizottság.

Említette Göndör képviselő úr a 27., 28., 29. és 30. pontokat. Azt gondolom, itt van egy nagyon lényeges pont, és ha szabad ezt mondani, önök is módosították ezt a részt, és én is módosítottam. Egy kis szót vettem ki, de szeretném önnek elmondani, hogy ez az egy kis szó sokkal többet módosított ezen a módosító indítványon, mint az összes többi, de az összes többiben benne maradt az a szó, ami ennek az egésznek a savát-borsát adja, ez pedig a "vagy". Szeretném felhívni a figyelmét, itt arról van szó, hogy egy települési szennyvíztisztító telepre vezetem a szennyvizet vagy végső kibocsátási pontra. Ha lefordítom, ez azt jelenti, hogy a csatornahálózattal rávezetem egy tisztítóra, vagy kikerülöm ezt a tisztítót, és bevezetem adott esetben a Mosoni-Dunába. Ez az "és" szócska azt jelenti, hogy rá kell vezetnem a szennyvíztisztító telepre, és ezután lehet a tisztított szennyvizet kivezetni. Lehet ezt a szöveget sokféleképpen módosítgatni, de ha a "vagy" marad és nem az "és", akkor gyakorlatilag nem érünk el azzal semmit, hogy elvezettük a szennyvizet, mert koncentráltan kerül be. Megnéztem az önök módosító indítványát is, és a leglényegesebb, amiben eltér, ez az egy kis szócska. Természetesen én azóta beadtam egy kapcsolódó módosító indítványt, amely arról szól, hogy a "vezessék" szóismétlést is vegyük ki, mert elsőre nem vettem észre, hogy ismétlés van ebben az esetben. Természetesen ezt is kiveszem, de itt az "és"-nek és a "vagy"-nak nagyon nagy szerepe van, mert lényeges különbséget mutatnak.

Egy másik nagyon fontos dolog az, hogy az önök módosító indítványát meg szoktam nézni, és így tettem most is. Megmondom önnek őszintén, a 30. és a 31. pontot nem értettem. Azért nem értettem, mert a 30. pontba betették, hogy a d) pont is tartozzon oda, tehát hogy 2003. január 1-jén lépjen hatályba, de ez a d) pont már hatályban van, így nem kell újra hatályba léptetni. Ezzel nincs is gond, ez egy rossz módosító indítvány. Azzal viszont, hogy a következőben azt mondja, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozáskor lépjen hatályba, az a gondom, hogy ha azt szeretnénk, amiről ön is beszélt az előbb, hogy környezettudatosak legyünk, hogy megvédjük a vízbázist az unokáinknak és a többi, és a többi - nem fogom most hosszan elsorolni -, akkor pontosan az a célunk, hogy ne egy előre nem látható ponthoz kössük, hanem ahhoz, hogy minél hamarabb léptessük életbe, ahogy erre erőnk és lehetőségünk van. De ha így van - és most a két módosítót szeretném egymás mellé tenné -, akkor viszont kérdezem öntől, hogy a 31. pontba miért nem tették bele a d) pontot. A két módosító indítvány számomra egy kicsit üti egymást. Természetesen én is vagyok úgy, hogy a gépbe beírom a módosító indítványt, és utólag veszem észre, hogy valami lemaradt - ezt nem szeretném kihegyezni -, de nekem ez ellentmondásos volt. Azt gondolom, szerencsés az, ha ezt konkrét időhöz kötve léptetjük hatályba, és csak azt, ami nincs hatályban.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu