LÁYER JÓZSEF, az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság előadója: Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság ezt a törvénymódosító javaslatot a 2001. május 23-i ülésén tárgyalta. Az előterjesztő elmondta az indoklását, a bizottság a törvénymódosítás célját az indoklás alapján megértette, azzal azonosult, elfogadta, és egyhangúlag javasolja az Országgyűlésnek azt, hogy általános vitára alkalmas legyen, illetve fogadja el az Országgyűlés ezt az egymondatos módosítást.

A bizottság úgy gondolta, hogy ebben az esetben mindenféleképpen a közalapítványok kuratóriumára vonatkozó rendelkezések alól egyedi felmentést ennél a közalapítványnál tegyen meg a parlament, és támogassa azt a célt, amit előterjesztőként Sasvári képviselőtársunk az előbb elmondott. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu