DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Én a vonatkozó terület módosító javaslataival szeretnék foglalkozni, természetszerűleg azokkal, amelyeket benyújtottam.

Ehhez a vitaszakaszhoz nyolc módosító javaslatom tartozik. Az első a jegyzékünkben a 98. számot viseli, amelyik arról szól, hogy a 21. § (1) bekezdés b) pontjában egy módosítást javasolok, miszerint az ajánlás, melyet az ajánló szervezet ad, tanúsítja a kérelmező magyar nemzetiséghez tartozását. Erről vita bontakozott ki a külügyi bizottságban, ahonnan éppen távol voltam, nem tudtam jelen lenni, mivel az európai integrációs bizottság ugyanazt a témát vitatta, és akkor éppen ott voltam. Ennek ellenére, tehát távollétemben a külügyi bizottság támogatta a módosításomat, mégpedig annak az alapelvnek az elfogadásával, hogy a határon túli nemzetrészek tagjainak számára a méltó megnevezés, a méltó elismerés az, ha a magyar igazolványt megkapják, hogy ők a magyar nemzethez tartoznak, nem pusztán a nemzetiségük rögzítése. Azt hiszem, a külügyi bizottság megérezte ebben a módosításban a méltóság megadását azoknak az embereknek, akikről a törvény szól. Ezért kérném, hogy a kormány - annak ellenére, hogy ott nem támogatta, viszont jelzést adott arra, hogy esetleg egy kapcsolódó módosítással lehetőség van megfontolni - vegye tekintetbe ezt a szempontot.

A következő módosító javaslatom a 99. pontban van, amely a 21. § (1) bekezdés b) pontját javasolja kiegészíteni, ez azonban szoros kapcsolatban van egy másik tárgyalási periódusban a 40. számú módosító javaslatommal. Mivel annak nem volt igazán sikere, így nem remélem ennek sem az elfogadását, ennek ellenére jelezném, hogy ez ugyanarra vonatkozik, annak a technikai részletével foglalkozik, hogy ha valaki egyidejűleg kérvényez több, nemzeti alapon megszerezhető jogosítványt különböző államok törvényei alapján. Én változatlanul úgy érzem, hogy ez indokolatlan, de tudom, hogy ebben véleménykülönbség van köztem és a kormány között.

A 102. sorszámon szintén egy pontosítást akartam annak érdekében tenni, hogy az adatvédelmi előírásokat vegyük tekintetbe. Ez sem kapott támogatást. Hangsúlyozom viszont a 107. pontot, amely a 22. § (4) bekezdés b) pontjának a módosítását javasolja. Itt arról van szó, hogy az eredeti szöveg azt mondja: ha a jogalany magyarországi tartózkodásra jogosító engedélyt kapott vagy magyar állampolgárságot szerzett, akkor természetesen szűnjék meg a törvény jogalanyának lenni, hiszen erre épül fel a törvény. Azt javasolom, hogy itt változtassunk, az eddigi javaslataimmal ellentétben itt egy szigorítás lehetőségét vetném fel.

(23.00)

Tehát nem az engedély megkapása vagy a magyar állampolgárság megszerzése, hanem az ahhoz való folyamodás vagy kérelmezés legyen a Rubicon a határ ebben az ügyben, hiszen a szülőföldön való maradásnak ez a feltétel jobban megfelel, mint az eredeti szövegezés - véleményem szerint. Hiszen amikor az illetőben megszületik a döntés arra vonatkozólag, hogy ő el akar költözni a szülőföldjéről, akkor lényegileg ezzel kivonja magát a törvény hatálya alól - véleményem szerint.

A következő javaslatom a 109-es számot viseli. Ez egy eléggé érzékeny kérdéssel foglalkozik. A 22. § (4) bekezdés c) pontjának az elhagyását javasoltam, ezt éreztem a legegyszerűbb megoldásnak egy olyan problémára, amellyel azonban több más képviselőtársam is foglalkozik ennek a területnek a módosítása kapcsán, például Hargitai János, Bazsa György is foglalkoznak ezzel, különböző megfogalmazásokat fogalmaznak meg, és több esetben a kormány jelezte is, hogy kapcsolódó módosításnak a lehetőségét látja. Itt tehát a lényeggel kapcsolatban szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy én igazságtalannak érezném azt - és azt hiszem, mindnyájunk igazságérzetébe ütközne -, hogy ha valakit Magyarországon, tegyük azt, túltartózkodás miatt kitiltanak az országból, akkor ennek következtében eltiltanák a szülőföldön igénybe vehető kedvezményektől. De ez nem pusztán őt, hanem nyilván a gyermekét is érinti a törvény szövegének ismeretében, pusztán azért, mert ő Magyarországra nem jöhet, vagy mert Magyarországra nem jöhetnek.

Ide szeretném még második gondolatként fűzni azt is, hogy a törvény egyik magyarországi hatásában bekövetkező változásnak éppen azt remélem a jövőben, hogy változni fog épp ennek a törvénynek az eredményeként a magyar közigazgatás szemlélete, amiben nagyon sok Kádár-kori elem van sajnos még mindig. Amikor megkérdezik, hogy honnan tud magyarul egy Kis János nevezetű ember s a többi... Vagyis a határon túlról érkezett magyar nemzettársunk hátrányos megkülönböztetést szenved, pusztán azért, mert úgy kezelik, mint bármilyen turista idegent. Én azt hiszem, ebben a kontextusban, ebben az összefüggésben javasolt, hogy ezt a kérdést értékeljük, és gondolkozzunk el rajta, hogy milyen megoldást tudunk erre a kérdésre.

A 119-eshez beadott javaslatom közben gyakorlatilag egy kapcsoló módosító indítvány révén megoldódni látszik, ezért áttérnénk a 121-esre, ahol én azt írom, hogy a törvényjavaslat 26. § (3) bekezdésében egy olyan módosítás történjék, hogy a Magyarországon működő közhasznú szervezet azt a pályázatot, amit beadnak neki, a polgári jogi szerződésben foglalt adatok és a külföldi szervezet véleménye alapján elbírálja. Én úgy érzem, hogy itt az elbírálást a határon túli szervezet leírása pontosítja.

Végül: a 123. pont a 26. § (4) bekezdésének a módosítása. Itt gyakorlatilag arról van szó, hogy a szerződő felek egyértelmű megnevezését próbáltam általam elfogadható módon megfogalmazni.

Végezetül engedjék meg nekem azt a megjegyzést és egyúttal kérdést is, talán éppen az elnök úrhoz is, hogy a mai nap folyamán beadtam két csatlakozó módosító indítványt, és miközben érdeklődtem, azt mondták, hogy a tárgyalás lezárásáig kell beadni csatlakozó módosító indítványokat. Ha most, a mai esti vita alapján valami csatlakozó módosító indítvány gondolata megfogalmazódik esetleg közösen is bennünk, talán kár volna, hogy az elvesszen mint lehetőség, úgyhogy remélem, arra lesz lehetőség, hogy a kapcsolódó módosító indítványok beadása a hét végéig vagy valahogy így történhessen.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu