DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Répássy úr fiatal kora ellenére az időskori emlékezetzavar jeleit mutatja (Derültség az MSZP és az SZDSZ soraiban.), aki nagyon jól emlékszik öt évvel ezelőtti dolgokra, de nem akar emlékezni az elmúlt hónapok, évek eseményire.
Tisztelt Képviselőtársaim! Nem untatom önöket azoknak a korrupciós ügyeknek a hosszú listájával, amit fölsorolhatnánk az elmúlt két és fél évből és ami ihlette az SZDSZ javaslatát, csak néhányat hadd említsek meg. Autópálya-építés ügyek, MTV-ügyek (Felzúdulás a Fidesz soraiban.), amiben büntetőfeljelentést tettek, Dunaferr-ügyek, Concordia, Agrárinnováció, Schlecht Csaba ügyei, Orbán-bányák ügyei, Dolomit Kft. ügyei - hányat mondjak még, tisztelt képviselőtársaim? (Közbekiáltások mindkét oldalról.) Ezeket az ügyeket mind önök csinálták! Felháborító, ami itt történik, felháborító az a képmutatás, ahogyan ehhez viszonyul a kormánypárt! (Zaj.)
Én azt gondoltam, mindannyian egyetértünk abban, hogy a magyar társadalom egyik legsúlyosabb problémájáról van szó.
Azt gondoltam, hogy ebben az ügyben megteremthető egy egység. Azt gondoltam, a legfontosabb, hogy elsősorban a kormányzati korrupció ügyeit szűrjük ki, ott lépjünk fel, ahol elsődleges a mi felelősségünk és a lehetőségünk, de úgy látom, hogy elsősorban a Fidesz, de valószínűleg az ő vazallusai ezt nem így gondolják. Nem így gondolják, nem ezt szeretnék. Ez lehet az oka annak is, hogy Dávid Ibolya már régóta megígérte, hogy be fog terjeszteni egy korrupcióellenes törvényjavaslatot, és ezt a törvényjavaslatot nem látjuk. Talán nem teheti meg. Én azt gondolom, hogy ő szíve szerint megtenné, csak önök ezt nem engedik. (Zaj.) Ez lehet az oka annak, tisztelt képviselőtársaim, hogy a Magyar Fejlesztési Bankkal kapcsolatos törvényjavaslatot itt ez a Ház szégyenletes módon elfogadta, azt a törvényjavaslatot, amely törvényesíti, azt mondhatnám, hogy állami szintre emeli a korrupció lehetőségét. (Felzúdulás a kormánypártok soraiban.) Szégyen, ami itt történik ebben a Házban, szégyen, ahogyan föllépnek önök minden tisztességes törekvéssel szemben, ami a korrupciónak gátat kíván vetni!
Én nem reménykedem abban, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök ezt meg fogják szavazni. Én abban reménykedem, hogy 2002-ben olyan kormánya lesz ennek az országnak, amely tényleg hatékonyan föl fog lépni a korrupcióval szemben. (Nagy taps az MSZP és az SZDSZ soraiban. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból: Be sem juttok a Házba!)
(18.30)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés