DR. GÖNCZÖL KATALIN, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Az állampolgári jogok biztosa az Országgyűlés intézménye. Működésének hatodik évében e kijelentésnek már gyakorlati tapasztalatokban elemezhető tartalma van. Az állampolgári jogok biztosa az alkotmányos jogok védelmét szolgálja. Hatásköre a hatóságokkal, a monopolhelyzetben lévő szolgáltatókkal kapcsolatos vizsgálódásra terjed ki. Vizsgálatának célja az alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságok felderítése.

A visszásság fogalmát az írott jog azonban nem rögzítette számára, ezért ezt a gyakorlatban formáltuk ki. Eszerint az alkotmányos joggal összefüggő visszásságot nem csupán az alkotmányban szereplő egyes alkotmányos jogokkal ellentétes döntés, eljárás, mulasztás valósítja meg, hanem az alkotmányos alapjogokból származtatott elvek megsértése is, így például a jogbiztonság követelménye. A visszásság fogalma tágabb, mint az alkotmánysértés fogalma, miután ennek megállapítására módot nyújt az alkotmányos jog sérelmének közvetlen veszélye is. Mindig az alkotmányos joghoz kötődik a visszásság, de más emberi jogi dokumentumok, nemzetközi konvenciókban rögzített kötelezettségek megsértése is a visszásság megállapításához vezethet.

A hat év mások mellett más értelmezési feladatokat is adott. Ilyen módon a hatóságok által gyakorolt mérlegelési jogkört, annak kritériumait is meg kellett határoznunk. Értelmeznünk kellett azt, hogy mit jelent a közvetlen veszély, milyen feltételek mellett állapíthatjuk ezt meg. A jogbiztonság részeként a tisztességes és méltányos eljáráshoz való jogot és az ilyen eljárás tartalmi elemeit is meg kellett fogalmazni. Úgy hiszem, hat év után kijelenthetem, sikerült elérni azt, hogy az országgyűlési biztos gyakorlata kiszámíthatóvá és következetessé vált. A feltárt visszásság orvoslására ajánlást, kezdeményezést, indítványt tehet. Ez tulajdonképpen egy szakmai érvekkel alátámasztott nyomásgyakorlás a feltárt jogokkal összefüggő visszásság orvoslására, más szóval: reparálására.

Az eljárást mindig az egyénnek, az állampolgárnak a konkrét sérelme alapozza meg, tehát akkor indulhat eljárás, ha ilyen sérelem jut tudomásunkra panaszból vagy más módon. Az orvoslásra azonban a jog lehetővé teszi, hogy a biztos általános intézkedést is tegyen. Ennek a megállapításához arra van szükség, hogy a konkrét jogalkalmazónak kell olyan sérelmet okoznia vagy annak közvetlen veszélyét előidéznie, amely alkotmányos joggal hozható összefüggésbe, és ez a jogszabály egyes rendelkezésére vagy annak hiányára vezethető vissza. Ilyenkor - például törvény esetében - a biztos felhívja a miniszter vagy a miniszterek figyelmét a jelenségre, adott esetben az Országgyűlését is, és javaslatot tehet a megoldásra. Erre azonban még szeretnék visszatérni.

Most pedig néhány jellemző adattal és példával szeretném illusztrálni a 2000. év tapasztalatait. Hat és fél év alatt 42 ezer panasszal foglalkozott az állampolgári jogok biztosa és helyettese. A 2000. év végén 2 ezer körüli panasz maradt, amit nem tudtunk befejezni. 2000-ben 12 százalékkal több panasz érkezett, mint korábban. 2000-ben 7826 eljárást zártunk le, többet, mint bármikor korábban. Történt ez mindannak ellenére, hogy az állampolgári jogok biztosának nem volt helyettese, és a munkatársak egy jelentős része kicserélődött. Az csak a szerencsénknek és nem tudom még, mi mindennek köszönhető, hogy az új kollégák rendkívül hamar integrálódtak a meglévő közösségbe.

Az általános gyakorlatnak megfelelően a beérkezett panaszok jelentős részét el kellett utasítani, érdekes módon azonban az elmúlt évben kevesebbet, mint máskor, csak 75 százalékot. 1513 vizsgálat valósult meg az alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság gyanúja miatt. Ennek egyharmadában, azaz 525 eljárásban igazolódott be a gyanú, és ez 1737, alkotmányos joggal összefüggő visszásságra derített fényt. Reparálásukra, orvoslásukra 1217 ajánlást, indítványt, kezdeményezést tettünk, a december 31-i állapotnak megfelelően ezek közül 71,5 százalékot a címzett elfogadott, 17,2 százalék sorsa akkor még ismeretlen volt - most már tudjuk, hogy kedvezőbb a helyzet -, és december 31-én mindössze 138 olyan ajánlás volt, ami abban a pillanatban elutasításra állt, ahogy mi szoktuk mondani.

A 2000. év vizsgálati tapasztalatainak jellemzőiről hadd mondjak pár szót. A sokféleség, amely az emberi jogok biztosának gyakorlatát jellemzi, nehézzé teszi a helyzetemet, hogy példákat emeljek ki, de megpróbáltam. Elsőként kiemelnék egy problémacsokrot, ami úgy jellemezhető, hogy új jelenség számunkra - és gyakrabban fordult elő, ha elő is fordult -, hogy rendszerekben és rendszerek közötti együttműködésben találtunk olyan visszás helyzetet, amely emberi jogok sérelméhez vezetett.

(9.10)

Engedjék meg, hogy e körben első helyen kiemeljem a gyerekveszélyeztető bűncselekményekkel kapcsolatos vizsgálatunkat. Ezek olyan esetek, amikor szülők gyerekeik sérelmére követnek el bűncselekményt, és emiatt indul nyomozás. Meglepődve tapasztaltuk magunk is, hogy ezen büntetőeljárásokról a gyermekvédelmi szolgálatoknak, hatóságoknak akkor sincs tudomásuk, ha nagyon súlyos bűncselekményről van szó, és gyerekek maradnak védtelenül. Mint kiderült a vizsgálat során, itt egy jogszabályi hiányosság vezetett az alkotmányos visszásság megállapítására, a gyereki jogok sérelmére. E visszásság megszüntetésére nyilvánvalóan javaslatot tettünk, azonban a jogalkotás folyamatát be nem várva a legfőbb ügyész már kiadta utasítását arra vonatkozóan, hogy szignalizálni kell - ahogy a közigazgatás szokta mondani -, tehát jelezni kell ilyen esetben, és Orbán Péter rendőrfőkapitány is intézkedett, hogy addig is, amíg a jogszabály létrejön, e helyzet megoldódjon.

Az elmúlt évben is, mint annyiszor, találkoztunk az iskolabezárás problémájával. Megállapítottuk és megtaláltuk a kivezető utat azokban az esetekben, ha olyan iskolákat akartak bezárni, ahol túljelentkezés mutatkozott, és adott esetben nagyon speciális képző intézményről volt szó, például fogyatékos gyerekeket, speciális képzést végző, vagy hátrányos helyzetű gyermekeket oktató iskolákról. Megállapítható ugyanis az, hogy abban az esetben, ha 50 százalék plusz egy területen kívüli, tehát körzeten kívüli jelentkező van, az önkormányzati fenntartó feladata a társulási szerződés vizsgálata önkormányzatok között. Ebben az esetben társulási kötelezettség keletkezhet, ami önkormányzatok közötti megállapodáson alapul. Ennek köszönhető, hogy itt a közvetítő, mediáló szerepünk felerősödött, és néhány iskolát sikerült megmenteni azok közül, amiket az előbb említettem.

A hajléktalan betegek fővárosi vizsgálatánál is megállapítottuk, hogy rendszerek közötti zavar észlelhető, mégpedig a mentők, az ágynyilvántartó és a befogadó kórházak között szinte kézzelfogható volt a rejtett vagy nem rejtett diszkrimináció, ami ellen tiltakozni kellett, kell és meg is tettük; pusztán azért ugyanis, mert valaki hajléktalan, de beteg, az ellátás nem tagadható meg. Észleltük ugyanis, hogy ez történt. A gyógyító-ápoló intézetek gyakorlata egyre szigorúbban abba az irányba mutat, hogy addig gondoznak, ápolnak, gyógyítanak, amíg az illető "otthonába nem bocsátható". Mi történik a hajléktalannal? Keserű orvosi megállapítással odaírták, hogy "utcaképes". Ennél szomorúbb közlés aligha juthat az állampolgári jogok biztosának tudomására. Mi van ugyanis a rendszerek működésében? Az ápoló-gyógyító rendszer mellett hiányzik vagy nem elégséges a szociális ellátó-ápoló rendszer, így az amputált, gyógyíthatatlan, további ápolásra szoruló hajléktalan beteg utcaképessé nyilvánul. Ez tarthatatlan, erre fölhívtuk az egészségügyi miniszter és a szociális miniszter figyelmét, és kértük, hogy hatékony együttműködéssel teremtse meg az ő számukra is a menedéket, a hátországot.

A rendszerek közötti együttműködésben - és ez most már nem először kerül az Országgyűlés elé, hiszen többször ajánlottuk - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat hatósági tevékenységével kapcsolatban észleltük azt, hogy ez a hatósági közegészségügyi tevékenység nem terjed ki a totális intézményekre, így a börtönökre, a laktanyákra és a külföldi személyek elhelyezésére szolgáló létesítményekre. Úgy érezzük, hogy ez, pontosan a jogi rendezetlenség miatt, kizárólag a szakmai személyes kapcsolatok alapján történő együttműködés lehetőségére hagyatkozva, veszélyezteti az ott élőket, az ott dolgozókat, de szélesebb értelemben közegészségügyi veszélyt jelenthet a lakosság számára is; tehát nem véletlenül került annyiszor az 5. fejezetbe, az Országgyűlés számára tett ajánlások közé ez az ajánlás, először akkor, amikor a fertőző agyhártyagyulladással kapcsolatos tapasztalatokat összegeztük.

Rendszerek között működő problémaként merült föl - és először azt hittük, hogy speciális és egyedi - az időskorúak járadékával kapcsolatos probléma. 1998. január 1-jétől folyósítható az időskorúak számára járadék. Saját jövedelemmel nem rendelkező, idős, nyugdíjkorhatáron felüli minimális járadékáról van szó, egyetlen megélhetési forrásáról. Néhány önkormányzat ennek a járadéknak a folyósítását attól tette függővé, hogy az adott személynek van-e ingatlana és az ingatlanra jelzálogot jegyzett be, amelyet átvezetett a földhivatalnál is. Mindkét megoldás, mindkét hatóság eljárása alkotmányellenes, alkotmányos visszásságot okozó emberi jogsértés a tulajdonjoggal, de megállapításunk szerint az emberi méltósággal összefüggésben is. Nagyon gyorsan cselekedtek a megyei közigazgatási hivatalok a belügyminiszter utasítására és a mi kérésünkre. Nagyon remélem, hogy ilyen bejegyzés, ilyen gyakorlat már nincs, ugyanis van helyes megoldás: az ingatlantulajdonos hozzájárulásával közjegyző előtt tehető egy olyan nyilatkozat, hogy hagyatéki teherként bejegyezhető a lehetséges örökös számára e teher, amortizálja tehát a tulajdont.

Új problémát jelentett számunkra és nagyobb jogbiztonságot a hajlékhoz való joggal kapcsolatos alkotmánybírósági döntés. 1998-ban ugyanis kértük az Alkotmánybíróságot, hogy értelmezze számunkra a hajlékhoz való jogot. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint a szociális biztonsághoz való jogból nem vezethető le az állampolgárok hajlékhoz való joga. Marad tehát a szálláshoz való jog, amelynek új értelme, hogy az élethez való alapjogból levezetett állami kötelezettség a szállás biztosítása. Ennek értelmében, ha az élete veszélyben van annak, aki már hajléktalan, vagy régi lakáshiteladósként vagy köztartozási hiteladósként azzá válik, vagy önkényes lakásfoglalóként kilakoltatják, egyforma megítéléssel, az élethez való jog alapján, ha élete veszélyben van, szálláshoz van joga - ez állami kötelezettség az Alkotmánybíróság döntése alapján.

Teljesen más kérdés, ha egy ilyen család kiskorú gyereket nevel, ugyanis a gyermekek védelméről szóló törvényben van egy számunkra nagyon nagy segítséget jelentő szabály, hogy kizárólag szociális okból gyermek a családból nem emelhető ki. Tehát a hajlékhoz való jog ilyen módon új állami kötelezettséget jelent, illetve a szálláshoz való jog ebben az esetben is él. Ez számon kérhető, annál is inkább, mivel 1999. december 1-je óta minden önkormányzatnak kötelessége családok átmeneti szállásáról gondoskodni. Kérdezem az Országgyűlést, hogy azok a régiók, amelyek a leghátrányosabb helyzetűek, amelyeknél a leginkább kumulálódik szociális problémaként ez a dolog, ahol ezek az átmeneti otthonok nem jöttek létre - mint ahogy a magyar települések többségében nem jöttek létre -, hogyan tehetnek eleget ezen alkotmányos kötelezettségüknek. (Közbeszólás a balról: Sehogy!)

(9.20)

Kiemelném a problémakörök közül a tavaly felismert és tavaly abszolút markánssá vált jegyzői szerepzavart, és erre két példát hoznék. A prosperáló gazdaság egyik tünete a beruházási hullám, ami nagyon kedvező. Megállapítottuk azt is, hogy még ez is okozhat alkotmányos emberi joggal összefüggő visszásságot.

Információink szerint a nemzeti ingatlanvagyon 24 százaléka önkormányzati tulajdon. Ez a települési önkormányzatok és jegyzői feladatkörébe és gazdálkodási körébe tartozó ingatlanhányad, amely tulajdonképpen gazdálkodási lehetőséget, de mást is jelent. Ugyanis minden ingatlanban, amely önkormányzati tulajdon, ha az önkormányzat beruházó, tulajdonos, eladó vagy a beruházónak a szomszédja, akkor ügyféli minőségbe kerül. Ekkor van a jegyző bajban. Ugyanis ő adja ki az építési hatósági engedélyt, ő az építési hatósági eljárás elsőfokú megtestesítője, az önkormányzati tulajdon tulajdonosi képviselője, de felel az önkormányzat gazdálkodásáért is, sőt ő vezeti a telepengedélyezési eljárást is, legalábbis ő felel érte.

Nem tudom, hogyan tudja meghozni a döntését, melyik székbe ül, amikor e dilemmát el kell döntenie. Úgy tűnik azonban számunkra - és számunkra ez a fontos -, hogy az elfogulatlan eljárás tőle nem várható, és ez az emberi jogok szempontjából sérelmes a lakókörnyezetek számára, különös tekintettel azért, mert a magyar lakosság jelentős része lakótelepeken él. A lakótelepek úszótelken vannak, amelyek közterületek, amelyeknek nincs szomszédja. Valamint a területrendezés, ami szintén a jegyző hatáskörébe tartozik, olyan helyzetet teremthet, hogy területrendezéssel megszünteti, közterületté nyilvánítja az adott maroknyi, zsebkendőnyi zöldterületet, és ilyen módon nincs, akinek a tiltakozására joga lenne figyelni.

Az elfogulatlan eljárás, a zsebkendőnyi zöldterületek védelme, a pihenéshez való jog, a környezet védelme és az ezzel kapcsolatos állampolgári jogok arra indítottak bennünket, hogy kérjük, hogy ezt a szerepzavart a jogalkotó szüntesse meg. Úgy tűnik, hogy az igazságügy-minisztertől, a belügyminisztertől, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól kapott válaszokból körvonalazódik egy dekoncentrált építési hatóság körvonala, amelyet én nem kívánok véleményezni, mert erre nincs kompetenciám, de úgy tűnik, hogy ezzel oldható fel ez a visszás helyzet.

A jegyző azonban nemcsak ebben az esetben jutott szerepzavarba, hanem a számunkra nagyon sok panaszt jelentő belvízügyekben is. 1990 óta a kormányrendelet 51 kötelező határozattal - miután esős időszakok előzték meg a kormányrendeletet - telepített az önkormányzatokhoz, nevezetesen a jegyzőhöz, ezek között ott van a vízjogi bírság is. Számtalan önkormányzati feladat adódik ugyanis a belvízvédelemmel kapcsolatban, kezdve az árkok tisztántartásával, az építési hatósági eljárásokkal, hogy például vízjárta területre építési engedélyeket ne adjanak ki, még akkor sem, ha hosszú száraz időszak volt előtte.

A jegyző felelős a vízjogi feladatokért, adott esetben a bírságért is, és ezt a bírságot az ő munkáltatójával szemben, az önkormányzattal szemben kell érvényesítenie. Kérdezem azt, hogy ez hogyan oldható fel, főleg akkor, hogyha 2000-ben újabb súlyos tapasztalatokat gyűjtöttünk árvíz- és belvízügyben. Ezért ezzel az üggyel a miniszterelnököt kerestük meg, és most tavasszal érkezett meg a válasz, hogy külön bizottság foglalkozik a kérdés átfogó megoldásával.

Az egységes szabályozás gondolata és az ezzel kapcsolatos alkotmányos védelem akkor merült fel, amikor kértük és ismételten kérjük, hogy ne legyen különböző az eljárás, tehát egységes szabályozás valósuljon meg az előzetes letartóztatottak körében a rendőrségi, a katonai fogdán és a büntetés-végrehajtási intézetekben. Kérjük - és ismételten kérjük -, hogy az egyenruhás állampolgár jogai kerüljenek a helyére. A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai szolgálati viszonyairól szóló törvény módosítását az emberi jogi szempontokra tekintettel több éve ajánljuk az Országgyűlés figyelmébe, és részletesen a mi tapasztalatunk alapján ajánlásokat tettünk, hogy hol látjuk a helyzetet a legégetőbbnek.

Szólnom kell arról, hogy nagyon sokat foglalkoztunk a közbiztonsági közérzetet befolyásoló panaszokkal. A rendőrségre érkezett a legtöbb panasz. Engedjék meg, hogy ebből én kettőt emeljek ki, és azt is röviden.

Az emberek, ha sértetté válnak, az tragédia számukra, olyan tragédia, amit nehéz feldolgozni, még akkor is, ha a bűncselekmény nem nagyon súlyos. Ezért nagyon súlyosan sérelmezik - és mi nagyon komolyan vesszük az ezzel kapcsolatos panaszokat, és észleljük -, hogy gyakorlattá kezd válni a rendőrség elhárító mechanizmusa a feljelentés befogadására, írásba foglalására, a sértetti bizonyítási indítványok figyelembevételére; a büntetőeljárási ügyet, tehát a feljelentést adott esetben általános ügyként iktatták és irattárba helyezték, így nincs vele gond, és nem intézkedtek a feljelentésre.

Ez egyrészt bizalomvesztéshez vezethet a rendőrség és a lakosság között, amellett, hogy több súlyos alkotmányos visszásságot jelent, de veszélyezteti a rendőrség és a lakosság együttműködési készségét és kapcsolatát is, de a nem regisztrált bűncselekmény nem bűncselekmény, ilyen módon a politika erre hivatott képviselőit is félrevezeti, mert nem jelenik meg a statisztikában.

Kértük - és nyomatékkal kértük többször, ezért itt is megemlítem -, hogy a rendőrök által alkalmazott kényszerintézkedésnek a jogsértéssel arányban kell lennie. Tehát ha rendőri intézkedés a személyazonosság megállapítására irányul, akkor a kényszerintézkedésnek ezzel arányosan kell megvalósulnia. A legsúlyosabb, legelszomorítóbb példa - talán többen emlékeznek rá - a személyazonosság megállapítása ügyében intézkedő nem egyenruhás rendőröket védő tanárnő esete volt a mi praxisunkban.

A panaszok 10 százaléka általában, a vizsgálatoknak pedig 10-11 százaléka börtönökből érkezik. A börtönök zsúfoltságát tudomásul kell vennünk. Ez a 160 százalékos zsúfoltság azonban nem egyenletesen oszlik meg az országban, ennek számtalan oka van. A zsúfoltság azonban számtalan új feladat elé állítja a büntetés-végrehajtás dolgozóit. Például súlyos eset volt, amikor hosszú ideig nem derült fény arra, hogy egy fiatal elítélt sérelmére elkövetőtársai hosszú időn keresztül súlyos bűncselekményt követtek el, és a zsúfoltságra - nyilván a létszámhiányra - tekintettel erre későn derült fény. Utólag ezt lehetett orvosolni, de kérdezem, hogy utólag milyen módon lehet egy ilyen sérelmet eredményesen orvosolni? Tehát jobb megelőzni.

Kifogásoltuk - eredménnyel kifogásoltuk -, hogy a nyereségérdekeltség nem lehet az elítéltek foglalkoztatásának akadálya, erre a női elítéltek körében bukkantunk Mélykúton. Úgy gondolom, hogy nemcsak a munkához való jog az, ami a börtönben megilleti az embert, hanem az a társadalmilag jól felfogható hasznos cél is, hogy a munkával foglalkoztatott rab a társadalmi integrációra sokkal képesebb szabadulása után, mintha tétlenül tölti hosszú tartamú szabadságvesztését, amelyből a súlyosbodó bűncselekmények miatt egyre több van.

Pontosan a hosszú tartamú szabadságvesztés és az új típusú problémák vetették fel azt a problémát is, hogy a különleges zárkába helyezésre mikor, milyen módon kerülhet sor.

(9.30)

A különleges zárkába helyezésre akkor kerülhet sor, ha ön- vagy közveszély áll fenn, ezért úgy gondoljuk, nem helyes az, ha a különleges zárkába helyezést a börtönparancsnok határozza meg, ezt miniszteri rendeletben kell meghatározni, és úgy gondolom, erre az ígéretnek megfelelően sor is kerül. De garanciális okokból rögzíteni kell azt is, hogy ki, mikor, mennyi időt töltött különleges zárkában (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ez számon is kérhető.

(Az elnökhöz fordulva:) Miután helyettesem helyett is beszélek, kérhetek-e még annyi időt, hogy...

Forrás: parlament.hu