DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Tisztelt Országgyűlés! Nem hiszem, hogy most előbbre fogunk jutni, ha végigvesszük darabra, hogy melyik kormány mit csinált. Szeretném lecsillapítani Gémesi György képviselőtársam indulatait. Sem a gázközműben, sem a belterületi földingatlanokban az első kormány nem tette meg azt, amit meg kellett volna tennie, a második kormánynak, amikor a szocialisták és szabad demokraták voltak kormányon, meg kellett oldania sok minden más mellett ezt is, amit megtett jól-rosszul, most meg ennek a kormánynak a kötelessége az, hogy az Alkotmánybíróság döntése és a saját lelkiismerete alapján megtegye azt, amit meg kell tennie, és inkább jól tegye, mint rosszul.

Ha már arról beszélünk, hogy az önkormányzatok milyen helyzetben vannak, nem véletlen, hogy ezek a kis önkormányzatok ennyire küszködnek és érvelnek a jussukért, mert egyébként a legutóbbi önkormányzati bizottsági ülésen kiderült, hogy 1200 önhikis pályázat van. Nem igaz, hogy az önkormányzatok ma lényegesen jobb helyzetben vannak, mint, mondjuk, voltak két vagy három évvel ezelőtt, de nem akarom ebbe az irányba elvinni a vitát. Szívesen vitatkozom természetesen erről is, és ha a képviselőtársam eljön a következő önkormányzati bizottsági ülésre, lesz módunk ilyen kérdésekről is vitatkozni.

Kétségtelen, hogy az az akció, amit az elmúlt időszakban, amíg állt a törvény vitája, a kormány az országban végigjárt, miniszterek, államtitkárok úgy jelentek meg a településen, hogy "mi most jöttünk, és hoztunk valami jót nektek, kedveseim, amit a polgári kormány ad", kampányízű dolog, és ez nem így felel meg a valóságnak, mert ez nem a polgári kormány adománya. Ez egy olyan járandóság, amire nagyon régóta várnak az önkormányzatok, és nekünk most kötelességünk, hogy minél előbb ezt a törvényt meghozzuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és azt a járandóságot, amire várnak, most végre megkapják. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu