GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon nagy gondban vagyok, és többször hozzányúltam a gombhoz, hogy elállok a hozzászólásomtól, mert ezek szerint a hiba bennem van. Én minden törvényjavaslathoz úgy állok hozzá, hogy majdhogynem betegesen hiszek abban, hogy jobbá tehető a szöveg. S azt gondoltam ennek a törvénynek a kapcsán, hogy igenis valahol egyszer el kell jutni az ebben az országban élő politikusoknak odáig, hogy valahol konszenzusra jussanak a múltat illetőn, hogy ki-ki mennyit, mikor tett hozzá ahhoz, hogy az ország fennmaradjon és gyarapodjon. Tehát ha kell, legyen! De azt gondolom, hogy egy ilyen törvényjavaslat szövegének, ami egy megemelkedett helyzetet akar előállítani, olyannak kellene lenni, amiben tényleg konszenzus van.

Azt gondoltam - az általános vitában látszólag úgy nézett ki, hogy egyetértünk -, hogy néhány dolgot ki kellene ebből emelni, és a szöveg magyarrá tehető, széppé tehető. Sajnálom, hogy nem találok ilyen módosítókat.

Takács Imre képviselőtársam benyújtotta azt, amiről akkor sokat beszéltünk. Én kérem a miniszter asszonyt, gondolja végig azt, hogy "a vérüket ontották". Ha itt arról beszélünk, hogy a mi hőseink, akkor ők a vérüket áldozták, az életüket kockáztatták. Általában a magyar közbeszédben, a magyar nyelvben az ellenség vérét ontják és nem a sajátjukét.

A másik ilyen dolog, amiről szeretnék beszélni, a Bauer Tamás által többször érintett 3. §. Kérem önöket, figyelmesen olvassák el ezt az összetett mondatot, többször. Ha a kormány meg van győződve arról, akkor azt kell mondani, hogy meg kell ünnepelni. Vagy a kormány azt mondja, hogy kifejezi azon óhaját, hogy mi, magyarok és nem magyarok, akik itt élünk, akik felelősséget érzünk az ország sorsáért, ezt az emléknapot méltóan ünnepeljük meg, rójuk le kegyeletünket. Tehát azt gondolom, hogy ha meggyőződés, akkor másképp kell befejezni a mondatot; vagy óhaj, és akkor jó így, ahogy van.

Én azt kérem az önkormányzati és az alkotmányügyi bizottságtól, hogy a bent lévő javaslatok alapján - és nem akarok beszélni, mert számomra például Weszelovszky képviselő úrnak a 4. pontban lévő indítványa szimpatikus - tényleg tegyenek kísérletet, és bizottsági módosítóként legyen ez egy olyan szöveg, ami elfogadható. Az még valós, hogy az időpontról biztos, hogy fogunk vitatkozni.

Engedjék meg - és ez a záró gondolatom, arra amit a miniszter asszony elmondott -: én még kisgyerekes apa vagyok, az én gyerekem elég ferdén nézett rám, hogy én két és fél órát töltöttem vasárnap az emléknapon, ahol ismerősökkel, barátokkal méltóan részt vettünk a szertartásokon és a koszorúk elhelyezésén. De a gyerek azt mondta, hogy ezekről a programokról maradtunk le. Miért nem azt tettük?

(20.30)

Azt gondolom, hogy ezért is felelősek vagyunk, ami ebben a törvényben szerepel, hogy az utánunk jövő generációkról is szól, hogy azt szeretnénk, az az óhajunk, hogy ezt ők is majd méltóan ünnepeljék meg még akkor is, amikor mi már nem leszünk. Ne hozzuk őket abba a helyzetbe, hogy családon belül legyen konfliktus azért, mert hősök vagy mert gyereknap. Hátha megtalálható a kompromisszum! Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu