HERÉNYI KÁROLY jegyző: Tisztelt Országgyűlés! A részletes vita javasolt szerkezete a következő:

Az első szakasz a törvényjavaslat 1. §-ához, a törvény célját megfogalmazó rendelkezéshez érkezett indítványokat tartalmazza az ajánlás 2-7., és ezekkel összefüggésben a 22. és 29. pontok alapján. Ugyanebbe a vitaszakaszba tartozik még a 8. számú ajánlási pont, amely fogalommeghatározásokat javasol, és ezzel összefüggésben az ajánlás 16., 18. 23. és 27. pontja is.

A második szakasz az önkormányzati járandóság megállapítására, értékének kiszámítására, valamint a teljesítés idejére vonatkozó rendelkezéseket módosító indítványok megtárgyalását tartalmazza az ajánlás 9-55. pontjai alapján, valamint ehhez kapcsolódnak a melléklet módosítását indítványozó javaslatok is az 59-79. pontok alapján.

A harmadik szakaszban a zárórendelkezések módosítását indítványozó javaslatok megtárgyalása következik az 56., 57. és 58. pont alapján.

A negyedik szakaszban pedig a preambulumhoz érkezett módosító javaslat vitájára kerül sor az ajánlás 1. pontja szerint.

Forrás: parlament.hu