TÓTH IMRE (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Nézzünk szembe azzal a ténnyel, hogy az elmúlt tíz esztendőben, hiszen tavaly nemcsak az önkormányzatok voltak sajnos tízévesek - a sajnost inkább a következő mondatra kell érteni -, de az önkormányzati gázközművagyon kálváriája is tízesztendős volt. Éppen ideje, hogy vége legyen! Tehát a kormányzat előterjesztése alapvetően pozitív a tekintetben, hogy azt üzeni, hogy egy jogállamban nem egy normális állapot az, ha hosszabb időn keresztül és tömegében az állammal szemben az önkormányzatok perben és haragban, de különösen perben állnak. Ha nem akarjuk azt, hogy habár perben nem állhatnak, ha ez a jogszabály ki fogja zárni, vagyis nem fogadja be a '93 és '95 között született vagyoni problémákat, az önkormányzatok viszont ettől függetlenül haragban állnak a mindenkori állammal szemben.
De ez korábban is így volt sajnálatosan, hiszen mindig forrás- és szándékkorlátok között vergődött és mozgott ez a kérdés. Gondoljunk bele, hogy az 1990 és '94 közötti időszaknak mi volt a válasza erre az alapkérdésre? Hogy nulla forint jár az önkormányzatoknak. '94 és '98 között mi volt a válasz? Hogy 40 százalék jár, és gyakorlatilag a többi nem került kifizetésre. Majd az Alkotmánybíróság helyére tette ezt a kérdést.
Az a 20 millárd vagy 21-22 milliárd forint, amit annak a 7-800 településnek kellene hogy adjunk és járjon, más módon is megközelíthető logikailag. Gondoljunk bele, hogy egy éven belül a települési önkormányzatoknak, épp annak a populációnak, amely a kistelepülések köréből kerül ki - tehát az itt többségében érintett települések -, hány milliárdot adunk oda önhiki formájában!? És ha igazságosan, gázközművagyonban adjuk oda, akár másik törvény által rendezetten, nem hasznosabb lenne-e?
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés