DR. NÉMETH IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Hallgatva a felszólalásokat, egyértelműen meg lehet állapítani, hogy kormánypárti képviselőtársaim körében sem okozott osztatlan sikert ez a törvénymódosítási javaslat, hisz jelentősen megoszlanak a vélemények a tekintetben, hogy aktuális-e ezt a kérdést most napirendre venni. Én is először erre kérdésre keresném a választ.

A magyar élelmiszerjog európai uniós harmonizációja részben megtörtént, de további intézkedések szükségesek egy alapvetően más filozófiára épülő uniós rendszer átvételéhez. Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy az Európai Unió élelmiszer-biztonsági rendszere gyökeres megújítás előtt áll. Elsődleges szempont lesz a fogyasztók egészségének védelme, amely még az áruk szabad mozgásának alapelvét is meg fogja előzni.

(Kocsi Lászlót a jegyzői székben Kapronczi Mihály váltja fel.)

A legutóbbi kormányközi konferencián döntés született arról, hogy a 15-ök az élelmiszer-biztonsági hivatal felállítását előrehozzák, és már 2001. december 31-ével ezt elvégzik. A fogyasztóvédelemnek, az egészséges élelmiszer előállításának egy minőségileg új szintjét kívánják bevezetni. Ezt a fordulatot a dioxinbotrány, a BSE-betegség, a száj- és körömfájás és a génmanipulált élelmiszerektől való fokozott félelem váltotta ki kontinensünk nyugati felén.

Ez a lépésváltás egészen biztosan maga után vonja a regisztrációs és engedélyezési rendszerek, a vizsgálati eljárások, az áruk megjelölésére és mozgatására vonatkozó szabályok megváltozatását, az Unió jelenlegi, sokrétű szabályrendszerének egységesítését. Ebből pedig az következik, tisztelt képviselőtársaim, hogy a csatlakozásig újból, esetleg többször is elő kell venni a törvényt módosítás céljából.

A szocialista képviselőcsoport nem tartja jó megoldásnak a kis lépések taktikáját, a változtatások ugyanis a termelők tízezreinél okoznak igazodási nehézségeket, ezzel kapcsolatos költségeket, de a minőségvizsgálati intézményrendszer átszervezése tekintetében sem szerencsés a folytonos átalakítgatás. Az egységes EU-szabályozás megszületéséig tehát célszerű lenne várni a módosítással.

Ami a módosítási javaslat tartalmi részeit illeti, a javaslat megszünteti az új termék piacra kerülése előtti előzetes engedélyeztetési eljárást. Ez egy minőségileg, tartalmilag új helyzetet fog eredményezni. Ezzel együtt eltörli az úgynevezett új termék fogalmát, a minőség és biztonság tekintetében a felelősséget a termék előállítójára hárítja. Kételyeim vannak, hogy Magyarországon már olyan széles körben kiépült a termékek minőségbiztosítási rendszere, hogy ez a lépés nyugodt lelkiismerettel a mai helyzetben megtehető. Tehát ilyen értelemben is korainak tűnik ez a módosítás.

Megszűnik az a kötelezettség, mely szerint csak előzetes kötelező minőségvizsgálat alapján szabad élelmiszer-importtermékeket az országba behozni. A törvényjavaslat 14. §-ának (1) bekezdése eltörlésével a harmadik országból jövő termékek behozatalának is szabad utat enged a törvénymódosítás. Ez nem magyarázható a jogharmonizációval, hiszen e termékkör még az Európai Unió területén is engedélyköteles. Ez természetesen sújtja a magyar élelmiszer-exportőröket is, mivel a csatlakozásig hazánk is harmadik országnak számít. Így az Unióba bevitt élelmiszereket nekünk továbbra is regisztráltatnunk kell. Tehát egy aszimmetrikus rendszer jönne létre.

Megítélésem szerint csak a kölcsönösség és az egyenlő feltételek biztosítása a járható út, egyébként a magyar gazdálkodó issza meg a levét az importélelmiszerek özönének, mint ahogy néhány képviselőtársam e tekintetben már megfogalmazta véleményét. Jelenleg nincs olyan, az Európai Unió által akkreditált minőségvizsgáló intézményünk, amely a vizsgálati eredményeit az Európai Unióban hivatalosan el tudná fogadtatni. Először - úgy gondolom - ezeket a lépéseket kellene megtennie a kormánynak, és csak utána tárni szélesre a kapukat az importélelmiszerek előtt. (Dr. Kis Zoltán: Így van!)

Az előzetes engedélyezések megszűnnek, az erre szakosodott intézmények tevékenységét tehát át kell szervezni a folyamatkontrollra, a forgalomba került élelmiszerek minőség-ellenőrzésére. Ez a minőségi váltás lényege. A 4. § szerint ez az ellenőrzés térítésmentes, ha a termék megfelel a gyártmánylapon vagy a jelölésben feltüntetett jellemzőknek. Térítésköteles viszont az ellenőrzés, ha a vizsgálat hibát tár fel. Ez a szabály csak akkor elfogadható részünkről, ha a hibák, illetve az eltérési nagyságrendek pontosan rögzítve vannak. Egyébként a vizsgálatot végzők létérdeke, hogy találjanak valami apró eltérést, mert nekik is meg kell élni valamiből, és így kérhetik a vizsgálati díjat a termék forgalmazójától vagy gyártójától.

Az ellenőrizhetőség okán maradt benn a gyártmánylap a hazai előállítású termékekre, ami viszont az importtermékek esetében nem kötelező tartalék, tehát ilyen nincs az importtermékek vonatkozásában. Ebből remélhetőleg nem az fog következni, tisztelt képviselőtársaim, hogy a minőségellenőrzés elsősorban a hazai termékekre fog kiterjedni, mert ott van kapaszkodó, ott van referencia, ott van adatbázis. Az importtermékek után meg egyébként is nehezen lehet majd behajtani azt a vizsgálati költséget, ha eltérést tapasztalnak. Így tehát egy féloldalas minőségvizsgálati rendszert eredményez a mostani javaslat.

A gyártmánylap alóli mentesség kérdése is élénk vita tárgya volt már a bizottsági ülésen is. Az őstermelők mentesítési kötelezettségével magam is egyetértek, de azt is látnunk kell, hogy az ő helyzetük a belépés után teljesen rendezetlen. Tehát olyan hosszú távú megoldást kellene a számukra adni, ami a részükre is megnyugtató, mert a mai helyzet teljesen átmeneti, engedményes helyzet.

Hiányoljuk a javaslat kapcsán azt, hogy először miért nem készült egy magyar nemzeti élelmiszer-biztonsági stratégia. Úgy gondolom, ha ezzel kezdtük volna a munkát, erre föl lehetne fűzni azokat a feladatokat, azokat a változtatásokat, amelyeket a törvényen is el kell végezni. Én ilyennel nem találkoztam.

Fölvetném azt is, hogy az állati hulladékok megsemmisítése vonatkozásában elég tarthatatlan helyzet alakult ki a gazdálkodók tekintetében. Márpedig ez az élelmiszer-biztonságot is nagyban befolyásolja. Csak egy dolgot említenék: az elmúlt évben például négyszeresére növekedett az ezzel kapcsolatos gazdálkodói költség. Ez arra ösztönöz nagyon sok gazdálkodót, hogy inkább elássa a tetemet, de nem fogja kifizetni természetesen ezeket a költségeket. Teljesen érthetetlen, mert állami monopolhelyzetben van ez a rendszer. Talán ha a Ferencváros szponzorálása megszűnik, akkor normalizálni lehet az ezzel kapcsolatos költségtételeket is.

Tisztázni kell továbbá, hogy élelmiszer-fertőzések esetén mik a felelősségi szabályok, és mekkorák a szankciómértékek. Ezeket sem láttuk, ezek sincsenek rögzítve. Újra kell továbbá gondolni az eredet- és származási igazolások rendszerét, mert meg vagyok győződve arról, hogy ez az élelmiszer-biztonság alapja. A termőföldtől a fogyasztóig terjedő, átfogó rendszert csak akkor lehet készíteni, ha az alapanyag-termelés eredetét vizsgáljuk, és a bizottsági ülésen is téma volt ez. Itt nem csak a borokról van szó. Meg vagyok győződve, hogy az uniós szabályrendszer változásával - ha komolyan minőségi terméket akarunk csinálni - minden egyes termék vonatkozásában ez előbb-utóbb követelmény lesz.

Összefoglalva: úgy ítéljük meg, hogy nincs mélységében átgondolva a hazai élelmiszer-biztonság rendszere. Ezért ennek a módosításnak én sok értelmét nem látom. Az import meglódulása, úgy gondolom, következmény, nem feltételezem, hogy a kormány ezt a módosítást azért csinálja, de e vonatkozásban nem lett átgondolva ez a javaslat. Egy féloldalas rendszer jött létre.

Orosházi képviselőtársamnak volt egy megjegyzése, mely szerint a mezőgazdasági bizottság szétdarabolta az ő koncepciózus javaslatait, amit részben egyéni képviselői indítványként adott be. Itt csak egy megjegyzésem van.

(13.20)

Az egyik javaslata például arról szólt, hogy a minőségvizsgálat költségét adók módjára vessék ki minden egyes élelmiszer-termelőre. Úgy gondolom, ez az ügy végképp nincs átgondolva, és az ilyen típusú javaslatok elfogadhatatlanok.

Én tehát azt javaslom a tisztelt Háznak, hogy ezt a módosító indítványt ne fogadja így el, mert egy teljesen féloldalas rendszer jön létre, amelyet még nagyon sokszor módosítanunk kell, figyelembe véve az uniós változtatásokat is. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu