KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Egy kicsit előreszaladt ma a Ház, úgy látszik, a napirendi pontok tárgyalásával, és, bár nem mondtam, ezért elnézést kért Németh úr is, hogy nem tud részt venni, több képviselőtársam sem tud részt venni ebben a vitában, így megpróbálom én képviselni a Szocialista Párt álláspontját, amely nem sokban különbözik attól, csak egy kicsit bővebben fejteném ki, amit az előbb elmondtam.

Az előadó részéről is elhangzott, hogy az EU-ban is az élelmiszertörvény előírásai még most ismételt revízió alá vétetnek, és készülőben van, ezért célszerű lenne részünkről is, ha ezt figyelembe véve készülnénk az EU-csatlakozásra, és egy olyan kész csomagot tudnánk a termelők felé átadni, amely hosszabb távra szól és meghatározhatja a működésüket. Ennyit az általános észrevételekről.

A másik, ami előjött, és bizottsági vitában több képviselőtársammal előhoztuk, ez a "kik kaphatnak felmentést, milyen mértékben szabad megadni ezeket" kérdése. Konkrétan arról van szó, hogy az őstermelők élelmiszer-ipari tevékenysége nem a törvényben meghatározott módon, hanem külön jogszabály alapján történhet. Vita hangzott el arról, és én magam is ezt felvetettem, hogy például ha veszünk egy savanyúkáposzta-előállító üzemet, ott, mivel ez közfogyasztásra kerül, mivel üzem, el kell készíteni a gyártmánylapot, úgy lehet csak megjelenni a piacon. Például ez az üzem százezer embernek állítja elő az élelmiszerét, ugyanaz őstermelői szinten pedig csak öt-, nyolc-, maximum tízezer embernek állítja elő az élelmiszerét, és ebben az esetben felmentést kaphat, márpedig úgy érezzük, hogy ugyanolyan ipari tevékenységet folytat, így rá is mindennek ugyanúgy érvényesnek kell lenni.

Ebből adódóan, ha nem is annyira szigorúan kellene ezt a gyártmánykönyvet vezetnie, de megítélésünk szerint valamiféle regisztrálásra, valamiféle előírásra feltétlenül szükség van, mert ha én pont abba a tízezer emberbe esek bele, aki attól az élelmiszer-, tejipari terméktől betegszik meg, amit ez az úr vagy csoport, vagy család állított elő, akkor az én szempontomból mindegy, hogy felmentése van vagy nincs. Ráadásul, az érvelésünket elősegítette, amint már elmondottam, az, hogy az EU ezt a részét így nem ismeri.

Elfogadom azokat az érveléseket is, amelyek azt mondják, hogy kolbászban és máshol sem volt igazából nagymértékű élelmiszer-fertőzés Magyarországon, tény és való, ugyanakkor nem tudom, hogy be tudják-e tartani vagy tartatni azokat az előírásokat, amelyek például vonatkoznak egy üzemre. Mire gondolok konkrétan egy ilyen esetben? Például be van-e vizsgálva az a sertés, vagy, ne adj' isten, még vadhúst is kever hozzá, ugyanúgy, mint egy nagyüzemben? Esetenként nem, márpedig, megint csak azt mondom, a piaci szereplőket azonosan kell megítélni.

Vita hangzott el több oldalról azzal kapcsolatban is, hogy megjelenhet a magyar piacokon akár a bontott csirke is paraszti csirke néven, és vajon ez nem okozhat-e például egy szalmonellafertőzést vagy valamit, kisebb nagyságrendben persze, mint egy üzem - de okozhat. És bár elviekben rá is érvényes minden előírás, neki is mindent be kell tartani, én úgy érzem, hogy az ezeknek a fokozott követelményeknek való elégtételnek kicsire, nagyra egyformán érvényesnek kell lenni, hiszen azon elv alapján, amely az EU-ban érvényesül, hogy a farmtól az asztalig végig kell kísérni a terméket, a fogyasztó oldaláról nézve, mi azt valljuk, mindegy, hogy tíz-, száz- vagy százezres nagyságrendben történik annak az előállítása.

Tisztelt Ház! Miután igazából a pontokról konzultálva a szakma magába a pontokba nagyon nem tudott belekötni, csak kétségeit fejezte ki, én magam is ezt tudom közvetíteni, és meggondolásra ajánlom az előterjesztőnek is, hogy ezeket az észrevételeket csokorba kötve - talán pluszmunkát fog okozni nekik - majd egy vagy két év múlva ismételten elő kell terjeszteni. Tehát én úgy érzem, hogy ami munkát végeztek, az nem rossz munka, viszont lehet, hogy felesleges, nem időszerű munka volt. Ebből adódóan, engedjék meg, hogy a kétségeimet fenntartva csak egy tartózkodó gyenge támogatással fogadhassam el ezt a törvényjavaslatot, és kérem ennek megfontolását, illetve azon észrevételeimnek a megfontolását, amelyek majd az esetleges miniszteri rendeletekhez kapcsolódnak, hogy azért itt próbálják meg a fogyasztóvédelem, a fogyasztók védelme érdekében mindezeket figyelembe venni, illetve az ellenőrzések során is olyan szigorral élni, amely a fogyasztók érdekeire is tekintettel van, és figyelembe veszi azokat.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu