PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm dr. Takács Imre józan szavait. Azonban jó, ha szétválasztunk két dolgot. Az értékelemzést egyrészt nem elég kiterjedten alkalmazzák a közbeszerzések területén, másrészt - és ezzel szemben - a versenyszférában nemzetközileg és hazai területen is élénken alkalmazzák, és fejlődésben is van.
Lehet valóban olyan beszerzés, ahol az árnak kisebb a jelentősége, és a megbízhatóságnak, a kreativitásnak nagyobb a jelentősége. A megbízhatóság például a lebonyolítás esetén lehet érdekes, de a marketing is ilyen, ahol nem akárkit bíz meg egy cég az imázsa kialakításával.
Azonban az autópálya összemérhető, meglehetősen jól definiálható valami, amelynek a minőségét a magyar szabvány és a nemzetközi szabványok írják le. Tehát ott nem nagyon beszélhetünk arról, hogy valami olyan csodát művelhetne, amihez képest az ár ne számítana. Azt gondolom, hogy itt a takarékosságnak mérhetőek a mennyiségei.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés