BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én a témával - amellyel Országgyűlésünk tegnap is és ma is foglalkozott - tegnap is foglalkoztam már, természetesen nem a tegnapi napirendi ponttal, hanem olyan általánosabb következtetésekkel, amelyeket érdemes levonni.

(23.20)

Tegnap magukkal a terroristákkal, az okokkal foglalkoztam, és ezzel kapcsolatban fogalmaztam meg néhány megjegyzést. A mai és a holnapi napirend utáni hozzászólásomban arról szeretnék röviden szólni, hogy miképpen is válaszol Magyarország mint a szabad világ egy országa arra az új kihívásra, amit ez a helyzet jelent. Engedjék meg, hogy a mai napon a gazdaságpolitikai reagálással foglalkozzak.

Az az új helyzet, ami szeptember 11-e után keletkezett, gazdasági értelemben is jelenthet - nem tudjuk még, hogy mennyiben jelent, de jelenthet - új helyzetet a világon, és jelenthet, valószínűleg jelent új helyzetet Magyarország számára is. Annyi biztos a dologból, hogy a korábbinál rosszabb külső gazdasági környezetet jelent számunkra, a kérdés csak az, hogy milyen mértékben romlanak a külső feltételek.

Abból, amit eddig hallottunk elsősorban a miniszterelnöktől és a kormány reagálásából, ami a költségvetési bizottságban elhangzott, úgy tűnik, a kormány oly módon kíván reagálni erre az új helyzetre, hogy ha rosszabbak a külső feltételek, ha esetleg mérséklődik a külső kereslet, akkor növeljük a belső keresletet. Ez a kormányzati elképzelés nem új, tulajdonképpen szerves folytatása annak, ami másfél éve tart a jelenlegi kormány gazdaságpolitikájában, a hosszú évek óta tartó exportorientált növekedésnek egy belső piacorientált növekedéssel való felváltása.

El kell mondanunk, hogy az elmúlt másfél-két évben számos olyan intézkedést hozott a kormány, amelyek rontották a magyar gazdaság nemzetközi versenyképességét. Mindenekelőtt két fontos intézkedés volt, ami sok vitát is váltott ki: az egyik a kétlépcsős minimálbér-emelés, a másik pedig az árfolyam-szabályozás idei módosítása, a sávszélesítés, aminek eredménye egy egyszeri jelentős forintfelértékelődés volt, aminek egy része azóta visszament, de a jelentős része megmaradt. Együttvéve, ez egyfelől egy inflációt erősítő intézkedés, inflációnövelő lépés, nevezetesen a béremelés, másfelől egy inflációcsökkentő lépés, tudniillik a forint felértékelése. A kettő együtt az infláció szempontjából, ha úgy tetszik, semlegesíti egymást, a dolog érdeme, a magyar gazdaság nemzetközi versenyképessége szempontjából, a magyar vállalkozások versenyképessége szempontjából mind a kettő ront.

Amikor a kormány ezt elhatározta, abból a feltevésből indult ki, hogy olyan gyors a magyar gazdaság növekedése, olyan jól áll a magyar gazdaság, hogy elviseli ezeket a versenyképesség-rontó lépéseket. Ez akkor is kérdéses volt, amikor a kormány ezt tavaly elhatározta. Most azonban új helyzet van kialakulóban, amikor a külső növekedési feltételek rosszabbak. Ha ebben az új helyzetben a kormány, ahelyett, hogy tanulna, hogy alaposan körültekintene, azt állítja, hogy függetlenül a külső feltételektől a belföldi kereslet élénkítésével azt kell célul kitűzni, hogy a növekedés korábbi ütemét fenntartsuk, akkor ez nagyon komolyan fenyegetheti a magyar gazdaság külső egyensúlyát és további növekedési lehetőségeit. Hogy tényleg így lesz-e, ez nem tőlünk függ, ez a külső feltételek alakulásától függ.

Ami rajtunk múlik, az, hogy a magyar gazdaságpolitika óvatos és körültekintő-e, vagy pedig megismétli korábbi évtizedek korábbi magyar gazdaságpolitikusainak súlyos következményekkel járó hibáit. Félő, hogy a jelenlegi kormány hajlik az utóbbira.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu