KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Hálával tartozom Lezsák képviselő úrnak, azt gondoltam, hogy egy kihűlt levesbe kell újra kanalaznom, Lezsák képviselő úr azonban felmelegítette a témát, így tehát a kapcsolódásom okszerű és közvetlen.

Az előttem megszólalók észrevételeihez szólnék két kérdéskörben. Képviselőtársaim! Szeretjük, nem szeretjük, az adatgyűjtésnek szigorú szabályai vannak. Ebben az országban van adatvédelmi törvény - kétharmados -, az adatvédelmi törvény szabályainak betartásán szerencsés esetben adatvédelmi biztos őrködik. A mi esetünk nem szerencsés eset. Az adatvédelmi törvényből teljesen egyértelmű, hogy az állam bizonyos kérdésekben adatot nem regisztrálhat, listákat nem készíthet. Ez még akkor is így van, ha a halmazmeghatározás nem név szerinti regisztrációt jelent.

Az állam a vallási hovatartozásról természetesen nem készíthet listákat, nem gyűjthet adatokat, mint ahogy a nemzeti kisebbséghez való tartozásról sem teheti ezt. Adataik vannak az egyes egyházaknak, hiszen az egyházak liturgiája valamilyen módon rögzíti az egyházközösséghez vagy vallási felekezethez való tartozást, ez az egyházak belső ügye, hogy a hozzájuk tartozó hívőket hogyan tudják regisztrálni, hogyan tudják egyben tartani, de ezek az adatok nem tartoznak az államra.

(15.00)

Mint ahogy az alkotmányból természetesen az is következik, hogy az állampolgároknak joguk van megvallani hívő voltukat vagy vallásukat, és joguk van ezt a hittételt megtagadni. Senki nem kényszerítheti őket arra, hogy vallási hovatartozásukról adatot közöljenek.

A szenzitív adatok gyűjtésére külön szigorú szabályokat ír elő, nem csupán az adatvédelmi törvény, hanem a statisztikai törvény is. Nem tudom, hogy Lezsák képviselő úr bent volt-e akkor, amikor a statisztikai törvényből fölolvastam azt a két szakaszt, amelyik a szenzitív adatokkal kapcsolatos korlátokat tartalmazza. Ezt a törvényt is illik tiszteletben tartani.

Természetesen mindannyian tudjuk, hogy a népszámlálás névtelen volt, bár engedje meg, hogy én fenntartsam a kétségeimet a valódi anonimitás biztosításának garanciáival kapcsolatban. Hiszen mi biztosította az anonimitást? Nem írták fel a megkérdezett nevét a kérdőívre. Ezenkívül a meglévő üres rubrika ellenére, az adatvédelmi biztos és a Központi Statisztikai Hivatal elnöke megállapodása alapján azt a lakcímrovatot, amely utca, házszám, emelet, ajtó megjelölése alapján a nyilatkozót pontosan felismerhetővé tette volna, egy utólagos megállapodás szerint nem kellett kitölteni. Hogy kitöltötték-e vagy sem, ezt természetesen senki nem tudja.

Én gondolom, hogy velem együtt igen sokan átélték azt az élményt, hogy az adatfelvevő a házban lakó volt, a szomszéd, a két házzal odébb lakó, aki pontosan tudta, hogy kinek az adatait veszi fel. Ezért mondtam az előbb, hogy az anonimitás megőrzése csak és kizárólag az adatfelvevők tisztességén múlott, amit nekem megkérdőjelezni természetesen nincsen szándékomban. De a személyes tisztességet egy ilyen kemény törvényi előírás esetén garanciának tekinteni nem lehet.

Végül: abban senki nem vitatkozhat, hogy a szenzitív adatokra vonatkozó adatgyűjtésnek meg kell egyeznie az adatgyűjtés céljával. A népszámlálás célja világos. Meg kell nézni a népszámlálási törvényt, amely a statisztikai törvényt módosította. Soha senki nem mondta azt, hogy az egyébként önkéntes válaszadásra kijelölt adatokat bárki, bármilyen más célra, előre meg nem határozott jogkövetkezményekkel fogja felhasználni. Ez tisztességtelen eljárás! És hogy alkotmányellenes-e, azt majd meg fogja mondani az Alkotmánybíróság, mert természetesen ezt mi, bármilyen mélyenszántó vitában, egymás között eldönteni nem tudjuk.

De hogy a dolog enyhén szólva kétséges, hogy enyhén szólva aggályos, azt hiszem, ennyit nyugodt lelkiismerettel mondani lehet. És én azt nem értem, hogy Lezsák képviselő úr az emberi jogi bizottság véleményéből mit nem ért. Ha van egy bizottság, amelynek az adatvédelmet komolyan kell vennie, akkor az éppen az emberi jogi bizottság.

A második megjegyzésem: valószínűleg az én hibám, kedves Horváth képviselő úr, hogy összecsúszott a hitéleti tevékenység és a közcélú tevékenység támogatása, tudniillik én túlzott precizitással a törvény egész címét felolvastam. De amiről itt szó van, az nem a közérdekű tevékenység finanszírozása, csak és kizárólag a hitéleti tevékenység finanszírozása.

A személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlása a hitéleti tevékenység támogatására szól. Egyébként az egyházak közcélú tevékenységét normatív alapon, az eredeti szándék szerint szektorsemlegesen kellene a költségvetésnek biztosítania. Azért mondom, hogy kellene, mert mindannyian tudjuk, hogy a szektorsemleges finanszírozás ma már több sebből vérzik.

Az eredeti szándék az volt, hogy a nem állami fenntartók is hasonló helyzetben legyenek, mint az állami fenntartók. Ma a nem állami fenntartók közül az egyházi fenntartók egyre több olyan sajátos előnyt élveznek, amelyet a nem állami és nem egyházi fenntartók, tehát alapítványok, egyesületek nem élvezhetnek.

Legutóbb éppen a szociális törvény kapcsán folytattunk erről hosszadalmas vitát. A lista hosszú, és egyszer tényleg kasszát kellene csinálni, hogy az egyes intézmények egyenrangú kezelése azonos tevékenység esetén mennyire érvényesül. Senki nem akarta megkérdőjelezni azt, hogy az egyházi fenntartású szociális otthonok, egyházi fenntartású idősotthonok, egyházi fenntartású óvodák és iskolák - hadd ne soroljam tovább - megérdemlik a normatív támogatást és azt a kiegészítést, amelyet egyébként az önkormányzati fenntartásban lévő intézmények megkapnak.

A hitéleti támogatást szolgálja az a bizonyos, a személyi jövedelemadóból fölajánlható 1 százalék. Azt gondolom, hogy egy sajátos áttéttel a hitéleti támogatást is tekinthetjük közérdeknek. Hiszen ha azt mondjuk, hogy ebben az országban ugyanannyi hívő, vallásgyakorló ember van, mint amennyi felekezeten kívüli, és a közbeeső legnagyobb létszámú grémium azt állítja magáról, hogy a maga módján vallásos, akkor a hitéleti tevékenységben felajánlott - bocsásson meg a kifejezésért, nem tudok jobbat mondani - lelki szolgáltatás is közérdeket fejezhet ki.

Ezért nemhogy nem kifogásoltuk, hanem annak idején - már elnézést - az MSZP-SZDSZ-kormány találta ki, hogy a hitéleti tevékenység támogatására legyen fix, előrelátható, kiszámítható mechanizmus. Ebből az következik, hogy mi magunk is úgy gondoljuk, hogy az egyházi személyek létbiztonsága közérdek. Úgy gondoljuk, hogy azoknak a világi alkalmazottaknak az elemi biztonsága, akik az egyházak tevékenységében részt vesznek, szintén közérdek. Azt gondoljuk, hogy a templomok működtetése, ami pénzbe kerül, meghaladhatja az egyházak anyagi erejét - nem mindegyikét, persze. Mert egy templomot világítani kell, fűteni kell, a sajátos rítusok szerint virággal díszíteni és a többi. Semmi nincs ingyen. És természetesen - sokadszor ismétlem - úgy gondoljuk, hogy Isten szolgáinak is jár a nyugodt öregség, a biztonság betegségük esetére. És nem szeretnénk nyomorú idős papokkal találkozni. Sajnos, én már találkoztam.

De itt nem erről van szó! Itt arról van szó, hogy ha nem elegendő a jelenlegi költségvetési forrás, akkor milyen módon egészítsük ki. Mi azt mondjuk, hogy törvényszerű módon, a törvényeknek megfelelő módon, az alkotmányosság szellemében. Ennyiről szól a történet. Azt gondolom, hogy az alkotmány betartása mindannyiunk dolga.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

Forrás: parlament.hu