UGHY ATTILA (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy rögtön az előttem szóló Takács Imre képviselő úrhoz kapcsolódjam. Nem a hosszú felszólalásában, hanem a kétperces reagálásában említette, hogy szerencsés volna, ha a törvényalkotók, illetve a módosító indítványokat benyújtó képviselők valamilyen formában egyeztetnének azokkal, akik képesek arra, hogy a későbbiekben ennek a törvénynek a végrehajtásában valamilyen formában részt vesznek. A Fidesz-frakció és jómagam megfogadtuk ezt úgy is, hogy nem hallottuk még Takács Imre képviselőtársamnak ezt az intelmét. Tegnap a Tudományos Akadémia főtitkáránál jártunk Szájer József frakcióvezető úr és Sasvári Szilárd, a kulturális bizottság elnökének a társaságában, és az előttünk fekvő törvényjavaslatról egyeztettünk. Az egyeztetésnek az lett a vége, hogy frakciónk a későbbiekben a kulturális bizottság módosító javaslataként be fog nyújtani egy rövid finomítást, hogy a Tudományos Akadémia számára is elfogadható legyen ez a törvény.

Most pedig szeretnék az általunk benyújtott két módosító javaslatról beszélni. Az első módosító javaslat szintén az 1. § (2) bekezdéséhez kapcsolódik, amit az előbb Takács képviselőtársam is említett; egyébként ez is egyeztetés következtében született létre. Az Önszabályozó Reklámtestület vezetőjével egyeztetve nyújtottuk be ezt a módosító javaslatot, és arról az ominózus szövegrészről szól, amelyik azt mondja, hogy "legalább ugyanolyan jól érzékelhetően vagy legalább ugyanolyan méretben, mint az idegen nyelvű szöveget" kell a magyar szöveget is megjeleníteni a reklámokban.

A reklámszakma úgy gondolja, hogy ezen a szövegen egy picit változtatni kellene. Ez analóg is azzal, amit képviselőtársam az előbb mondott, mert igazából itt nem az a lényeg, hogy ugyanakkora méretben legyen, mert hiába van ugyanakkora méretben megjelentetve, ha rosszul látható. Ha nem megfelelő betűtípussal és színnel jelentetik meg, akkor a törvényhozó nem éri el azt a célját, amit ezzel a javaslattal szándékolt elérni. Másrészt viszont a reklámszakmában is problémát okozhat, hiszen gondoljunk csak arra, hogy ha egy óriásplakáton 3 méteres betűvel jelenik meg a magyar szöveg és 3 méteres betűvel az eredeti - angol vagy más - nyelvű mozaikszó, szlogen vagy bármi más, akkor gyakorlatilag az egész óriásplakát grafikai, tipográfiai ötletét agyonütheti, agyoncsaphatja. Ezért a módosító javaslatunk úgy szól, hogy legalább olyan mértékben, hogy a reklámhordozó sajátságainak megfelelően jól olvasható vagy érthetően hallható legyen. Zakó képviselő úr egyik módosító javaslatára analóg ez a javaslat, hiszen vannak olyan reklámok, ahol nem látszik, hanem elhangzik a szöveg, és egy rádióreklám esetében sokkal fontosabb az, hogy magyarul is hallható legyen a szöveg.

Azt gondolom, hogy ez nagyon fontos módosító javaslat, és szeretném, ha a minisztérium még egyszer átgondolná az ezzel kapcsolatban kialakított álláspontját, mert úgy tudom, hogy ezt a módosító javaslatot első körben nem támogatta. De szeretném, ha ezt még egyszer átgondolná a minisztérium és államtitkár úr is, mert ez egy olyan jó szándékú módosító javaslat, amelyik a későbbiek folyamán elősegítheti azt, hogy a törvény a szándékolt célját el tudja érni.

(17.50)

Ehhez kapcsolódóan még egy törvényjavaslatot nyújtottunk be, ez a 2. vitaszakaszhoz tartozik, és a következő vitaszakaszban nem szeretnék hozzászólni, ezért csak egy mondatot szeretnék ezzel kapcsolatban mondani, amely a hatályba léptetés időpontjára vonatkozik. És ezt megköszönjük szépen, hogy a minisztérium és a kormány befogadta ezt a módosító javaslatot, mert ezzel nagyon sokat segít, azt gondolom, az átállási időben és az átállásban mind a jogalkalmazóknak, akiknek ezt a későbbiekben alkalmazni kell, és szerintem azoknak is, akik a későbbiekben érintve lesznek ebben a törvényben.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu