DR. VOJNIK MÁRIA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Frajna Képviselő Úr! Én nem kalandoznék el más szakpolitikák irányába, és én önt nem is biztatom erre, mert ön volt felügyelője annak az alapnak, amelyikről most nem aszerint beszél, ahogy az alap működött, hanem aszerint, ahogy láttatni szeretné.
Tisztelettel tájékoztatom önt, államtitkár úr, hogy a nyugdíjtörvények drasztikus megváltoztatását nem mi végeztük el, hanem önök, amikor elvették az első módosítással a nyugdíjak emelésének elfogadott szabályait. Ezzel vesztettek a nyugdíjasok 52 milliárd forintot, és elvesztettek a kisnyugdíjasok, a járadékosok még ennél többet is arányaiban. És innentől kezdve kéretik nem elvinni tévutakra a magyarázatokat! Mert az is közrejátszott ebben, hogy önök megváltoztatták például a maginflációs számításokat, hiszen amikor megemelték a nyugdíjasok által szedett gyógyszerek árát, akkor azt a trükköt alkalmazták, hogy kivették a maginfláció számításánál a kosárból például a Corinfar árának a beszámítását, amelyikkel jelentősen eltorzították az akkori inflációs számításokat.
Tisztelettel azt mondanám a képviselő úrnak, hogy ön nem a tényekről beszélt, hanem - hogy a magam szakmájánál maradjak - ez egy klasszikus katathymiás gondolkodás, ahol az érzelmek torzítják el a gondolkodás logikus irányát.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés