DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt politikai Államtitkár Úr! Jelen levő Képviselőtársaim! Domokos László tegnapi vezérszónoki beszédében azt állította - és ezt a gondolatot azóta többen, mások is megismételték a fiatal demokraták részéről -, hogy egy meghatározó jelentőségű évet hagytunk magunk mögött, egy olyan évet, amely a XX. század történetében a magyar gazdaság egyik legkiemelkedőbb teljesítményét mutatta.
Valóban igaz az, s ezt senki nem vitatja, hogy az 5,2 százalékos GDP-növekedés sokkal magasabb, mint ami Magyarország gazdasági fejlődéstörténetét 1977 és 2000 között jellemezte. Persze azért utalnom kell arra, hogy 1997-ben 4,6, 1998-ban pedig 4,9 százalék volt a növekedési ütem; ezek sem lebecsülhető adatok, noha ezekről soha kormánypárti képviselőtársaimtól egyetlenegy észrevételt sem hallottam.
Jeleznem kell azt is, hogy a 2000. évi 5 százalékos növekedés már 1997-ben látható, prognosztizálható, előre jelezhető volt. Kezemben van az a dokumentum, amelyet 1997. április 2-án készített Medgyessy Péter akkori pénzügyminiszter, az MSZP jelenlegi miniszterelnök-jelöltje, amely dokumentum rögzíti, hogy az ezredfordulóra 4-5 százalékos gazdasági növekedés várható, s nagy valószínűséggel ez a fejlődés, ez a növekedési pálya akár - megfelelő gazdaságpolitika alkalmazása esetén - tartós is lehet. 1999 áprilisában, amikor a parlament elé került a 2000-2002. év költségvetési irányelveire vonatkozó határozati javaslat tervezete, akkor ebben a javaslatban szintén azt olvashattuk - és ezt a javaslatot egyébként az Országgyűlés elfogadta -, hogy 2000-re 4-5 százalékos a várható, az előre jelezhető gazdasági növekedési ütem. S valóban, 2000-ben sikerült ezt az ütemet a tervezett fölé emelni, de nem annyival, mint amennyivel ezt 1998-ban, a választási kampányban a fiatal demokraták gondolták.
Vitathatatlan, hogy az 5,2 a felső határt 0,2 százalékkal meghaladja. Azonban az a növekedési ütem, amelyet Matolcsy György akkori gazdaságpolitikai tanácsadó, szakértő, programíró, jelenlegi gazdasági miniszter úr előre jelzett, a 7 százalékos, az nem következett be. Világosan lehetett látni már 1997-98-ban is, hogy mi a felső határ, mi az, ami a magyar gazdaságban teljesítményként megtalálható, s mi az, ami már a vágyálmok, a fantázia világába tartozik, mi az, ami a valóság és mi az, ami az álmodás.
Teljesen egyértelmű, hogy a 2000. év egyben egy csúcspont is. A 2001-es adatok már nem mutatják azt a dinamizmust - ennek természetesen döntően világgazdasági okai vannak -, mindenki világosan tudja azt, hogy 2001-ben a gazdaság növekedési üteme jó, ha 4,2-4,4 százalék lesz, az sem kizárt, hogy ennél kisebb lesz, 2002-re pedig nemzetközi gazdasági előrejelző intézetek jelentős ütemcsökkenést várnak, például e héten jelent meg az az adat egy német előrejelző, konjunktúrakutató intézettől, hogy a 2002-re várt 4,9 százalékos növekedés helyett jobb lenne - nem függetlenül egyébként az Egyesült Államok elleni terrortámadástól - 3,3 százalékos bővüléssel számolni.
Mindez tehát arra utal, hogy a szocialisták elismerik, van gazdasági eredmény, nem rossz a gazdaság helyzete, egyben azonban jelzik, hogy ez a fellendülés már 1997 második negyedévétől számítható, ezenkívül pedig utalnak azokra a veszélyekre, feszültségpontokra, amelyek ezt a jó teljesítményt rövid, illetőleg középtávon fenyegethetik, veszélyeztethetik.
Tisztelt Képviselőtársaim! A józan belátásnak kellene uralkodnia akkor, amikor egy költségvetési zárszámadást vitatunk, hiszen a tények olvashatóak, a tényeket mindnyájan látjuk. Tudjuk azt, hogy minek a következménye a mostani helyzet. Azt is világosan tudjuk, hogy a Fidesz-kormány megőrizte az 1997-ben megkezdett növekedést, de nem tudta felgyorsítani, nem tudott változtatni a helyzeten.
Ezért nem volt igazán ellentmondásos Kertész István képviselőtársam érvelése, aki arra utalt, hogy tulajdonképpen e téren, de csak e téren az Orbán-kormány a Horn-Kunce-kormány gazdaságpolitikáját folytatja.
Meg kell azonban néznünk, hogy egy konkrét területen, például az önkormányzati gazdálkodás terén, amely az én szűkebb témám, hogyan érvényesülnek a gazdasági folyamatok, mi jellemzi az önkormányzati gazdálkodási feltételrendszert. E tárgykörrel Kóródi Mária képviselő asszony és Csabai Lászlóné képviselő asszony felszólalásaikban már foglalkoztak, én csupán néhány adalékot mondanék az általuk kifejtett gondolatokhoz.
Mindenekelőtt arra hívnám fel a figyelmet, hogy valóban igaz, nominálértékben elég jelentős növekedés volt az önkormányzati szféra egészét illetően, mind a bevételek, mind a kiadások terén. A GFS-rendszerben az önkormányzatok 2000. évi bevétele 1656 milliárd forint volt - most kerek összeget mondok -, ha figyelembe veszem a hitelbevételeket, illetőleg az értékpapír-értékesítésből származó jövedelmet, akkor ez az összeg - megint csak kerekítve - 1711 milliárd forint, amennyiben pedig a pénzmaradványt is tekintetbe veszem, akkor már 1839 milliárd forintra emelkedik ez az összeg.
(14.00)
Nézzük meg, mit jelent mindez a reálérték szempontjából! Mint közismert, 2000-ben 9,8 százalék volt az infláció, a szocialista képviselők - de szabad demokrata képviselők is - az 1999. évi őszi vitában jelezték, hogy a 6-7 százalék közötti inflációs ütem tarthatatlan; én saját felszólalásomban akkor 8 százalékot mondtam, döntően azért, hogy ne vádolhassák a szocialista képviselőket azzal, hogy gerjesztik az inflációs várakozást, de valójában 8,5 százalékot tartottam reálisnak más szocialista képviselőkkel együtt, és a végeredmény - mint jól tudjuk - 9,8 százalék lett. Ha ezt a 9,8 százalékot figyelembe vesszük mint áremelkedési ütemet, abban az esetben a GFS-rendszerű önkormányzati bevételeknek - a bevételek összességét tekintve - a reálértéke 0,6 százalékkal nőtt, ha figyelembe vesszük a hitelbevételeket és az értékpapír-értékesítésből származó bevételeket is, akkor a reálérték-emelkedés 1,1 százalék.
Tisztelt kormánypárti Képviselőtársaim! Amikor 5,2 százalék a gazdaság növekedési üteme, akkor ennyit kell juttatni az önkormányzati szféra számára? Ez egyébként nemcsak az önkormányzati szféra esetében volt így, mert ha a reálbér-emelkedés 1,5 százalékához hozzáadjuk az adókedvezmények miatti jövedelem-visszahagyást, akkor 1,9 százalék. Tehát nemcsak az önkormányzati szféra az a terület, ahol sokkal retardáltabb volt a fejlődés annál, mint amit a gazdasági növekedés üteme megengedett volna.
De nézzük meg az önkormányzatok bevételi struktúráját kicsit részletesebben is! Ha szemügyre vesszük az összes állami hozzájárulás és költségvetési támogatás együttes összegét, plusz hozzátéve az szja-nak az önkormányzatok rendelkezésére bocsátott hányadát, akkor azt tapasztaljuk, hogy ennek a két nagy tételnek az együttes reálértéke 2000-ben 4,57 százalékkal csökkent, amennyiben figyelmen kívül hagyjuk a pénzmaradványt. S azt is figyelembe kell venni, hogy mindez egy nagyon jelentős átalakulást jelent az önkormányzatok bevételi szerkezetében. Csabai Lászlóné képviselőtársam már utalt arra, hogy a helyi adókból, a vagyonfelélésből szerzi meg az önkormányzat azt a jövedelmet, amit nem kap meg állami támogatásként és átengedett szja-ként.
Jeleznem kell azt is, hogy az intézmények működési bevételei szintén olyan kategóriát jelentenek, amelyek - úgymond - ellensúlyozzák azt a jövedelemkivonást, amit a központi kormányzat az önkormányzati szférával kapcsolatosan végrehajt. S valóban igaz az, hogy miközben egy nagyon jelentős bevételi többlet jelentkezik 2001-ben - ez most 170 milliárd forint, de véleményem szerint a végösszeg jóval magasabb lesz -, az önkormányzati szféra semmiben nem részesül ebből a többletbevételből. Éppen ezért a Magyar Szocialista Párt olyan módosító indítványt terjeszt elő - erre Csabai Lászlóné képviselőtársam már utalt -, amely 24 milliárd forinttal növelné az egész önkormányzati szféra rendelkezésére álló eszközöket.
Végezetül még egy problémára utalnék, ami közvetlenül nem gazdasági, gazdaságpolitikai jellegű, hanem inkább önkormányzat-politikai, illetve jogi jellegű. Kóródi Mária képviselőtársam már beszélt arról, hogy el van rejtve egy nagyon jelentős módosítás a zárszámadási törvényjavaslatban. Ez a módosítás az önkormányzatok gazdasági-pénzügyi ellenőrzését érinti. Valóban igaz az, hogy az Állami Számvevőszék hatáskörét közvetlenül nem érintik a mostani javaslatban szereplő rendelkezések, azonban mégis az lett volna a korrekt, ha ezekről a kérdésekről egy részletes vitát lehetett volna lefolytatni, ha külön e tárgyú törvényjavaslatot nyújtott volna be a kormány, s ennek a megvitatása során tisztázhattuk volna azt, hogy mennyiben érintheti mégis a számvevőszéki hatáskört a javasolt új szabályozás, mi az, ami kétharmadot igényel, mi az, ami feles döntéssel elfogadható. Azonban ez a gyakorlat nem véletlen, megszoktuk már az elmúlt években a mostani kormánytól.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezen okok miatt, s azért is, mert - mint erre már több szocialista és szabad demokrata képviselő utalt - az államháztartási törvényt több ponton megsértette a zárszámadási törvényjavaslat, illetve a kormány néhány korábban meghozott határozata, a zárszámadást a szocialisták nevében elfogadni én sem tudom.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés