IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Vidoven Árpád képviselőtársamnak szeretném elmondani, hogy én nem éreztem semmi lényeges különbséget kettőnk mondandója között, mármint a Juhász képviselőtársam és az én mondandóm között. Azt hiszem, hogy hangnemében, stílusában és mondanivalójában is nagyon is egysíkú volt az, amiről beszéltünk.

A másik megjegyzésére - ami a 61/2000. országgyűlési határozatra vonatkozik - utalva: számomra ebben a határozatban az a lényeg, hogy a hadsereg fejlesztése három szakaszra van benne bontva. Az első szakaszban döntően inkább jóléti intézkedések vannak, és a fejlesztés - ez szövegszerűen is benne áll, most nem tudom fölolvasni, mert nincs itt nálam, de nagyon pontosan tudom - döntően a jelenlegi technikai eszközök bázisán történjen. Olyan döntő lépés egy ekkora összegű és stratégiai váltást is önök által is kimondottan kifejező határozat, ami nem szorítható bele ebbe a fogalomba az én meggyőződésem szerint. És az is benne van, hogy majd a harmadik szakaszban kerülhet sor a mostanit lényegesen meghaladó, alapvető technikai fejlesztésekre. Addig sok más, fontosabb tényező van.

Nyilván nem volt véletlen az, hogy a miniszter úr aláírta azt a szándéknyilatkozatot, hogy a MiG-ek korszerűsítésére sor kerüljön, hiszen az önök gondolkodásában is benne volt egy másik megoldás. Mi nem tudjuk, nem értjük, nem látjuk azokat az okokat, ami miatt ez ilyen hirtelen a színfalak mögött megváltozott, és joggal sérelmezhetjük azt, hogy bennünket ennek az előkészítéséből kihagytak, s a parlamentet egy utólagos jóváhagyásra akarják kárhoztatni.

Forrás: parlament.hu