DR. SZÁJER JÓZSEF (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nincs mód arra, hogy a parlament ebben a kérdésben külön szavazzon, hiszen 1995-ben az akkori ügyrendi bizottságban, ahol az akkori kormánypártok voltak többségben, olyan döntést hozott az Országgyűlés egy erre vonatkozó kérdésben, amely ezeknek a kérdéseknek az együttes feltételére kötelezte az Országgyűlést.

Ugyanakkor nem ez igazán a fő érvem, bár a jog érvei mindig erősek szoktak lenni, hanem az, hogy az 1998. június 18-án a hat párt között kötött megállapodás nem teszi lehetővé azt, hogy ezekről a kérdésekről külön szavazzunk. Hiszen fel sem merülhet az, hogy egy frakció ezekben a kérdésekben másképpen szavazzon, mint amire írott szavát és aláírását adta '98-ban.

Ezt a megállapodást azóta hét alkalommal módosítottuk, legutóbb 2001. június 18-án az idegenforgalmi bizottsággal összefüggésben. Maga ez a megállapodás tehát köti valamennyi parlamenti pártot, köti az ellenzéki pártokat is, ennek szellemével nem összeegyeztethető az, hogy külön szavazzunk ezekről a kérdésekről, hiszen nem válogathatunk a személyek között. Mi sem válogattunk soha az önök személyei között. (Közbeszólások az MSZP soraiból: Dehogynem!)

Ennek megfelelően tehát abban az esetben, ha az ellenzéki pártok tartják magukat ahhoz az ígéretükhöz vagy bejelentésükhöz, hogy nem vesznek részt a szavazásban abban az esetben, ha nem választják szét ezeket a kérdéseket, ebben az esetben úgy tekintjük a Fidesz-frakció részéről, hogy a '98-ban kötött hatpárti megállapodást önök egyoldalúan felmondták, ettől fogva ez bennünket sem fog kötni.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu