DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Köszönöm a szót. Engem is Czerván képviselő úrnak az elővásárlással és előhaszonbérlettel kapcsolatos módosító gondolatai késztettek arra, hogy szóljak.

(18.00)

Legyünk tisztában azzal, hogy az elővásárlási jog és az elő-haszonbérleti jog törvénybe iktatása a tulajdonosi autonómiát csökkenti (Dr. Kis Zoltán: Korlátozza!), korlátozza a tulajdont, és ezáltal piaci értelemben is jelentős tényező, leértékeli a földet. Tehát minden újabb elővásárlás, minden újabb előhaszonbérlet nehezíti azt, hogy valóban forgalomképes legyen. Éppen ezért nem tudunk egyetérteni azzal, hogy ebben a most beterjesztett törvényjavaslat-csomagban mind az elővásárlás jogcímei, érintettjei, kedvezményezettjei, mind az előhaszonbérlet jogcímei, érintettjei, kedvezményezettjei rendkívül megnőnek.

Helyénvalóbb lenne - és ez a Magyar Szocialista Párt álláspontja egyébként a nemzeti földalap egészét illetően is - nem önálló elővásárlási jogot, nem önálló elő-haszonbérleti jogot biztosítani, hanem kimondani azt, ami egyébként a ma hatályos földtörvényben ott van, csak nem tartja be a kutya se, hogy elővásárlási és elő-haszonbérleti joga van a földhasználónak; tegyük be másodiknak - márpedig mi is azt gondoljuk, hogy fontos - a helyieket, és egyébként a nemzeti földalapnak ne önálló elővásárlási és elő-haszonbérleti joga legyen, hanem ennek a két elővásárlási és elő-haszonbérleti jognak az érvényesítésére jelenjen meg garanciaként (Dr. Kis Zoltán: Úgy ám!), jelenjen meg adott esetben olyan támogató technikaként, amely arra ad lehetőséget, hogy ha aktuálisan nincs abban a helyzetben az illető, mégis csak tudjon élni ezzel az elővásárlási joggal. (Dr. Kis Zoltán: Ez áll jogában, így van!)

Azt gondolom, hogy sokkal inkább ez, semmint az a fajta grandiózus földalapos megoldás lesz az igazi segítség a földműveseknek.

Köszönöm figyelmüket. (Dr. Kis Zoltán: Jól mondod!)

Forrás: parlament.hu