DR. LOTZ KÁROLY (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Államtitkár Úr! Az európai szabványügyi szervezetek szakértőinek véleménye alapján, a nemzeti szabványosításról szóló 1995. évi XXVIII. törvény módosításával, valamint a 2283/2001. számú kormányhatározat végrehajtásával valóban kézzelfogható közelségbe kerül a Magyar Szabványügyi Testület teljes jogú, úgynevezett CEN/CENELEC-tagságának elnyerése - mint uniós csatlakozásunk egyik előfeltétele.
Ehhez egy kormányhatározat szerint 1999. december 15-éig kellett volna többek között a nemzeti szabványosításban a kormányzati részvétel pénzügyi konstrukcióját és a tagsággal járó új finanszírozási rendszert kialakítani. A jogi szabályozás kereteinek a fentiekben felsoroltaknak megfelelő megteremtésén túl azonban kormányzati oldalról gyakorlatilag évek óta semmi sem történt. A szükséges pénzügyi források biztosítása és a Magyar Szabványügyi Testület rendelkezésére bocsátása helyett eddig csupán egy határidő-módosítás született, amelynek rövidesen lejár a határideje.
Jórészt az előbbiekben vázolt elmaradásoknak köszönhető az is, hogy az európai szabványok honosításának előírt szintjét csak az úgynevezett jóváhagyó-közleményes módszerrel, vagyis a szabványok angol nyelvű közzétételével sikerült Magyarországon elérni. Ez pedig a felhasználók számára nagyrészt alkalmazhatatlan, jogvita, per esetén pedig jogszabályilag - amely kimondja, hogy ilyenkor a hivatalos nyelv a magyar - elfogadhatatlan megoldást jelent.
Kérdezem ezért az államtitkár urat, miért nincsenek meg az európai uniós csatlakozásunk egyik előfeltételét jelentő CEN/CENELEC teljes jogú tagságunkkal járó feladatok ellátásához szükséges pénzügyi források. Másodszor: megfelelő finanszírozás hiányában felelősséggel vállalhatja-e, és hogyan vállalhatja felelősséggel az új feladatait a Magyar Szabványügyi Testület?
Kérem szíves válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés