VONZA ANDRÁS földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A hagymatermelők gondjainak megoldására ez évben a következő intézkedések születtek.

A minisztérium a 15/2001. (III. 3.) számú FVM-rendeletben leírtak szerint földalapú támogatást nyújt a szántóföldi zöldségtermesztők, így a hagymatermesztők részére is. Ennek mértéke 12 ezer forint hektáronként. A tervek szerint jövő évben a 10 hektár alatti termelők - és ide tartozik az integrációban részt vevő és egyéni vöröshagyma-termesztők döntő többsége - változatlan mértékű, 12 ezer forint/hektár támogatásban részesülhetnek.

Ez évben a termelők dönthettek úgy is, hogy az említett rendelet értelmében 40 ezer tonna minőségi vöröshagyma termesztéséhez kérnek támogatást, amelynek nagysága maximum 7 forint/kilogramm lehet. Jövő évben ez a támogatási forma változatlanul érvényben marad. Támogatjuk továbbá a termelők integrációját az EU-konform termelői értékesítő szervezetek létrehozásában és működtetésében.

(16.40)

Ezek a szervezetek segítik a homogén árualap biztosítását, az egyeztetett piaci megjelenést, valamint a termelők érdekeltségének megteremtését. Ennek a támogatási formának a mértékében a jövő évben jelentős emelést tervezünk.

A Hagyma Terméktanács elnöksége a betakarítást követően, ez év november 15-én foglalkozott a vöröshagyma-termékpályán jelentkező piaci zavarral, amelyet egy csökkenő értékű és egészségi állapotú, termeltetési szerződéssel csak részben lefedett árualap okoz. Tájékoztatom képviselő urat, hogy a terméktanács 2001. november 21-i beadványa alapján előterjesztés készül a minisztérium vezetői értekezlete részére, amely a pénzügyi lehetőségek függvényében fog a piaci beavatkozásról dönteni.

Köszönöm a figyelmét. Válaszom elfogadását kérem. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu