DR. KOSZTOLÁNYI DÉNES (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Bejelentem, hogy a tizenhárom módosító javaslat közül a 8. sorszám alatt szereplő módosító javaslatot visszavonom, és ezt egy másik módosító indítvánnyal együtt kapcsolódó módosító indítványként nyújtottam be.
Ezen a bejelentésen túlmenően szeretném a tisztelt képviselőtársaimnak javasolni a bizottságok által támogatott javaslatok elfogadását, különösen azokat, amelyekkel a kormány egyetértett. El kell mondani, hogy a szakbizottságokban mind ellenzéki, mind kormánypárti javaslatokat vegyesen, de egyhangúlag elfogadtak a bizottsági tagok; volt olyan kormánypárti javaslat, amit igen, volt olyan MSZP-s és SZDSZ-es javaslat, amit nem.
Azt hiszem, hogy ezzel a törvénycsomaggal kapcsolatban az általános vitában is látnivaló volt, hogy nagy az egyetértés, és a módosító javaslatokat benyújtó ellenzéki képviselők most azért nincsenek itt, mert az ő javaslataikat is támogatta a bizottság. Kérem szépen, hogy a vita lezárását követően a törvények megszavazásra kerüljenek.
Köszönöm a szót.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés