DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, miniszter úr. A választ elfogadom, ugyanakkor pár dologra szeretném felhívni a figyelmet. Az egyik az, hogy a beterjesztett anyag, amely elénk került és amelyet tárgyalni fogunk, egyértelműen régióközpontokról tárgyal, miközben olyan, mint régióközpont, tulajdonképpen nem szerepel a régiókban, főleg nem kijelölés szintjén. Ugyanakkor munkaszervezeti központról beszélt a miniszter úr nagyon helyesen. Azért felhívnám a figyelmet arra, hogy ez a helyes megközelítés, és nem szeretnénk, ha becsontosodna egy-egy olyan elképzelés, amit íróasztal mellett hoztak létre. A másik pedig az, hogy mi mindenképpen abban látjuk a jövőt, hogy ezek a területfejlesztési tanácsok saját maguk, alulról demokratikusan építkezve dolgozzanak.
Köszönöm szépen. (Taps az FKGP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés